- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Az izraeliek „azért jöttek, hogy öljenek” – mondja a svéd író

Izrael megmakacsolta magát. A terrorállam „kormányának” szóvivője bejelentette: a hétfői mészárlás kivizsgálását saját hatáskörben végzik el, elutasítják bármiféle nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását. Időközben az izraeli őrizetből kiszabadult aktivisták közül többen is megszólaltak, s valamennyien cáfolták a terrorállam rágalmait. Abbasz palesztin elnök pedig bejelentette: a „Szabadság hajóraj” valamennyi utasának palesztin állampolgárságot adnak.

A támadás utáni napon az izraeli kormány úgy döntött, hogy a „Szabadság hajóraj” valamennyi utasát szabadon engedik, s „kitoloncolják” őket az országból. Érdekes elolvasni, hogyan kommentálta ezt a döntést az atv nevű cionista tévécsatorna. Honlapjukon ez szerepel: „Az, hogy kiutasítják és nem bíróság elé állítják azokat, akik a katonákra támadtak, kifejezett humanitárius gesztus Izrael részéről. /…/ Az erőszakos határsértést megkísérlőket ennél súlyosabban büntetik mindenütt a világon.”
Nagyon álságos a cionista tévé magyarázata. „Kitoloncolni”, „kiutasítani” csak azt lehet, aki az adott ország területére lépett. Jelen esetben nem ez történt. A hajóraj utasai nem önként utaztak Izraelbe, őket nemzetközi vizeken rabolták el a terrorállam katonái, tehát erőszakkal „betoloncolták” a zsidó államba.

A „betoloncoltak” között volt Henning Mankell, a világszerte ismert svéd író – a három éve elhunyt híres filmrendező, Ingmar Bergman lányának, Eva Bergmannak a férje -, akinek több könyve is megjelent magyarul. Tegnap a Guardian című angol lap interjút közölt az íróval, aki elmesélte, milyen párbeszéd zajlott le közte és az izraeli kihallgató között.

„Ő azt mondta: ’Ön ellen az a vád, hogy illegálisan lépett Izrael földjére’. Erre azt feleltem: ’Ez abszurdum, Önök hoztak ide engem’. Azután azt mondta, hogy tudja, ki vagyok, olvasta és szereti a könyveimet. Azt válaszoltam neki: ’Ha legközelebb Európában jár, hívjon fel, s beszélgetünk majd minderről’. Megadtam a telefonszámomat – meglátjuk. Hiszek abban, hogy a párbeszéd a legjobb megoldás.”

Egyébként az a svéd hajó, amelyen Mankell is utazott, egyéb építőanyagok mellett készházakat szállított. A svéd író gyilkossággal és emberrablással vádolja az izraelieket, akik „úgy gondolom, azért jöttek, hogy öljenek”. Mankell elmondta, hogy egy éven belül ismét hajóra száll Gáza felé. „Lehet, hogy száz hajó indul útnak. Mit tesznek akkor az izraeliek? Atombombával állítanak meg minket?”
A cionista média „hivatalos” magyarázata tehát nevetséges. Pláne most, amikor a „kitoloncolt” utasok szabadon nyilatkozhatnak. A Hürriyet című török lap is megszólaltatott több olyan aktivistát, akiket Netanjahu izraeli „miniszterelnök” nemes egyszerűséggel „a terrorizmus erőszakos támogatóinak” nevezett.

Egy Ausztráliából érkezett újságíró elmondta, hogy az izraeli kommandósok csónakjai úgy keringtek a hajó körül, ahogy „a hiénák vadásznak éjszaka az állatokra”, s miközben figyelte a nagy rajzást, egyik kollégáját lövés érte. Két svéd utas szerint „előre eltervezett gyilkosság” történt. A török segélyszervezet, az IHH vezetője, Bülent Yildirim saját szemével látta, amint rálőnek egy fotóriporterre és egy olyan aktivistára, aki már nem tanúsított ellenállást. Yildirim elmondta, hogy az IHH arra hívta fel az utasokat, ne engedjék a fedélzetre az izraeli katonákat. Ennek a civil ellenállásnak a jegyében több zsidó kommandóstól elvették a fegyvereket, de azokat nem használták. „Ha használtuk volna, az is önvédelem lett volna, mi mégis a tengerbe dobáltuk a fegyvereket” – tette hozzá.

Miközben a világ pártatlan, nemzetközi vizsgálatot követel, Izrael megmakacsolta magát. A terrorállam bejelentette, hogy elutasítják a nemzetközi vizsgálatra vonatkozó követelést, hiszen ők már vizsgálják a történteket, s a zsidó állam „képes arra, hogy hiteles vizsgálatot folytasson le”. Mark Regev, a „kormány” szóvivője kijelentette. „Állandó gyakorlatunk, hogy katonai akciók után gyors, szakszerű, átlátható és objektív vizsgálatot végzünk, ami megfelel a nemzetközi elvárásoknak is.” Lieberman „külügyminiszter” szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy engedélyezik „nemzetközi megfigyelők” részvételét a vizsgálódó csapatban.

Érdekes az izraeliek hozzáállása. Olyan ez, mintha például az olaszliszkai lincselés kivizsgálását a lincselők végezték volna el. Bizonyára pártatlan, objektív jelentés született volna.

Mahmud Abbasz palesztin elnök időközben bejelentette, hogy a „Szabadság hajóraj” valamennyi utasa palesztin állampolgárságot kap. Az elnök „állami terrorizmussal” vádolta Izraelt, s felhívta a nemzetközi közösséget: támogassák a palesztinok ügyét, s lépjenek föl a Gázát sújtó blokád ellen. Követelte továbbá egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását. „Nem fogadjuk el azt a helyzetet, ahol a béketárgyalásokat arra használják föl, hogy elkerüljék a békét és annak kötelezettségeit” – mondta Abbasz. – „Azt kérdezzük a világtól: mikor ér véget az elnyomás és a megszállás? Mikor lesz vége a vérontásnak, mikor jön el a béke?”

A palesztin elnök kifejezte reményét, hogy a hétfői vérengzés után kialakulhat a palesztin egység az általa vezetett Fatah és a Hamasz között, ami szerinte sokkal többet jelentene, mint a vérengzést elitélő nyilatkozatok, Izraelnek címzett kritikák. Az egység megteremtése érdekében Abbasz bejelentette, hogy magas rangú delegációt küld a gázai övezetbe. Válaszul a Hamasz nevében Mahmud Zahar közölte: nem látja lehetségesnek, hogy a Fatah és a Hamasz egyezségre jusson a közeljövőben. „Készek vagyunk a kibékülésre, de számos olyan ügy van, amelyet meg kell oldani” – mondta Zahar. – „A Fatah küldöttségének Gázába érkezése semmin sem változtat mindaddig, amíg a szándékok rosszak.”
A palesztinok egységére pedig nagy szükség lenne, hiszen a Fatah és a Hamasz vetélkedése Izrael malmára hajtja a vizet. Mindenesetre Abbasz bejelentette, hogy költségvetésük 58 százalékát ezután is továbbítják a gázai övezetbe, ahol másfélmillió palesztin él.

Törökországban érthető módon még nem került le a napirendről a hétfői véres akció. A török kormány bejelentette, hogy az Izraellel való kapcsolatokat „redukálják”, s bizonyos gazdasági projekteket felfüggesztenek. Így például azt a tervet, amely szerint évi több mint 50 millió köbméter vizet szállítanának Törökországból Izraelbe. A török „megszorítások” természetesen nem érintik a nem állami gazdasági együttműködést.

Időközben a Szabad Gáza mozgalom közölte, hogy a Rachel Corrie nevét viselő, segélyeket szállító ír hajó Gázától 150 mérföldre, a nemzetközi vizeken tartózkodik. Legfrissebb közleményükben az olvasható, hogy a hajó a tervek szerint holnap reggel ér célba. Persze csak akkor, ha az izraeliek nem hajtanak végre újabb támadást. Az ír hajón több neves személyiség is utazik, köztük a Nobel-békedíj egykori kitüntetettje, a belfasti illetőségű Mairead Maguire. Az ír hölgynek nem ez az első útja Gázába. Korábban – a hétfői támadáshoz hasonlóan – a zsidó terroristák megszállták azt a hajót, amelyen ő is tartózkodott, s közel két tucat társával együtt egy hétig élvezhette a zsidó állam vendégszeretetét – természetesen börtönben.

A Rachel Corrie nevű hajó neves utasai között van a szintén ír Denis Halliday, az ENSZ egykori vezető tisztségviselője, valamint egy malajziai parlamenti képviselő, Mohd Nizar bin Zakaria. A hajó fedélzetén újságírók is tartózkodnak, többek között a malajziai TV3 forgatócsoportja.

A nap folyamán szárnyra kapott az a hír, hogy megszakadt az összeköttetés a szervezők és a hajó között. A hajó utasainak beszámolója szerint a kapcsolattartás nehéz és olykor lehetetlen, s olyan hírek is elterjedtek, miszerint az izraeli hatóságok zavarják a kapcsolatot. „Nem megyünk az asdodi kikötőbe. Folytatjuk az utunkat Gáza felé” – mondták a Rachel Corrie utasai arra felvetésre, hogy esetleg az izraeli kikötőben rakodnak ki.

A Rachel Corrie sorsát nyomon követjük, s az újabb fejleményekről is beszámolunk a HunHír olvasóinak.

F. M. – HunHír.Hu