Vajdasági Magyar Demokrata Párt Választmányának állásfoglalása

I.
Fordulóponthoz érkezett a Kárpát-medencében élő magyarság.
Az elmúlt másfél évtized alatt a jól-rosszul működő, magyar-magyar viszonyokat szabályozó modell válságba került.

A modell lényege a három deklarált prioritás, az euroatlanti csatlakozás, a szomszédokhoz fűződő viszony és a magyar kisebbségek törekvéseinek támogatása nem valósult meg. Az euroatlanti csatlakozást a mindenkori magyar kormány előnyben részesítette. A nyugodt csatlakozás érdekében a magyarországi politikai elit a magyar közösségek iránti viszonyt teljes egészében alárendelte a jószomszédi kapcsolatoknak. A magyar közösségek autonómiatörekvései függőben maradtak.

A Vajdaságban a magyar közösségnek nyújtott támogatások fontos elemévé váltak a magyar-magyar viszonyoknak. A prioritások torzult érvényesülése nyomán kialakult helyzet a következő: a támogatások leosztása teljes egészében a kisebbségi elitek helyi hatalomhoz közeli szárnya kapta meg. Így a magyarországi politikai elit nyugodt lehet, hogy a támogatások miatt nem lesz vitája a szomszédokkal. De elégedett a helyi többségi hatalom is, amely a hozzá közel álló kisebbségi csoportosulás ellenőrzésével, gyakorlatilag ellenőrzése alá vonta a beáramló támogatásokat. (Az a mennyiségében elenyésző támogatás, amely mintegy lélegeztető berendezés az autonómiakövetelő szárnynak jutott, jól működött. Máig ez a magyar politikai elit leghatékonyabb befektetése a Vajdaságban.)

A magyarországi támogatásoknak ez az alapképlete – kisebb eltérésekkel – érvényesülni látszik Erdélyben és Kárpátalján is. A kisebbségi egypártrendszer, amely az eltorzult prioritások és a torzulásnak megfelelő támogatási képlet érvényesülése miatt alakult ki, több szempontból is káros.

A kisebbségi közösségeken belüli súlyos demokrácia deficit egyre inkább ránehezedik a különben is atomizálódó és súlyos szociális helyzetében egyre kiábrándultabb magyarságra. Újra gyengül a nemzettudat és a rezignált tömegekben, lábra kapnak az asszimilációs s más leépülési folyamatok. Meg kell mondani: az Orbán-kormány idején megvalósult intézményfejlesztő beruházások, valamint a kulturális tevékenységre adott támogatások a közösség viszonylag széles rétegeinél átmenetileg tudati pezsgést eredményeztek. Ez a fellendülés azonban mára elenyészett.

A vajdasági magyarság legszélesebb rétegei továbbra is fájó alávetettségben élnek. A hátrahagyott öregek nyomora, a szerbekéhez viszonyítva jelentősen nagyobb munkanélküliség, a tény, hogy a magyarok a közigazgatásból, és a hatalmi szervek köré csoportosuló szakértői és tisztviselői karból, általában az államigazgatásból lényegében kimaradtak, a közösség belső váza megroggyanásának veszélyét vetíti előre.
Az ún. magyar önkormányzatokban ott van a domináns szerb háttérapparátus. Jelenléte – például az adóhatóság által rendre alkalmazott kettős mérce – kijózanítóan hat. Jelzi a magyar polgárnak, hogy nem a kisajátított médiája reflektorfényében forgolódó, netán tollasodó polgármesterek világa a reális világ, hanem az, amelyben a polgár, ha magyar, csak 10-15 százalékos túlteljesítéssel tarthatja a lépést szerb szomszédjával, akinek a nemzetisége és kapcsolati tőkéje eleve előnyt biztosít. Az egyre csökkenő szakképzettségi szint és a folyamatos elvándorlás tovább rontja a képet.

Hogy ezek a megállapítások megállják a helyüket, legfrappánsabban talán az bizonyítja, hogy hiányoznak a kemény társadalomtudományos kutatások. Részben, mert nincs hozzá szakember, de még inkább azért, mert sem a vajdasági magyar politikai elit, sem a magyarországi nem akar tükröt tartani maga elé.
Van még két súlyos következménye a demokráciadeficites magyar-magyar viszonyrendszernek.
Tényleges többpárti részvétel és ellenőrzés nélkül – ez magyarországi szakértők megállapítása – a Magyarországról jövő támogatások 30 százaléka a “kiközvetítés” során kézen-közön eltűnik.
A másik következmény történetileg, még súlyosabb. A magyarországi támogatások kiközvetítésének jogát birtokló, s a helyi hatalomhoz simuló elit újabban – nemcsak a Vajdaságban – annyira erősnek érzi magát, hogy a helyi többségi hatalom szimpátiájának tudatában farokként viselkedik: mozgatni akarja a kutyát. Nem kér, hanem elvár, követel és ?”orbánviktorozik”. Úgy gondolja, hogy teheti, hiszen képviseli a népet, s a bebetonozott képviseleti szerep, meg a kiépített tisztviselői apparátus birtokában nyugodtan versenyeztetheti a magyarországi parlamenti pártokat. Mert az, a botrány elkerülése végett, úgyis lenyeli a békát.

Mindez a magyar-magyar viszonyrendszerben további, néha már az abszurdummal határos torzulásokat okoz. Nemcsak a Vajdaság, hanem egyre inkább Erdély vonatkozásában is. A hallgatag többség érzékeli a helyzet visszás voltát, s nem megy szavazni, netán átszavaz, szerb, vagy román pártokra.

II.
Ebben a helyzetben nem másnak, a magyarországi politikai elitnek kell valamit tennie.
Ha nem akarja, hogy a fizető balek szerepét ossza rá valaki, netán a kisantant. Ha nem akarja, hogy a szerbiai választási kampányba belerángatva nullázza le saját képviselőinek az Európa Parlamentben megvalósított parádés belépőjét. S végül, de nem utolsó sorban, ha nem akarja ténylegesen magára hagyni s elveszteni a vajdasági magyarok, hideg szelek fútta, peremre csúszott tömegeit. Vagy az erdélyi meg a kárpátaljai magyarokat.

Ha mindezt nem akarja, a magyar politikai elitnek most közös erővel változtatnia kell a helyzeten. A maga érdekében. Hogy emelt fővel foglalhasson helyet az Európai Unióban.

III.
A történelmi VMDK és eszmei és politikai örököse a VMDP tíz éve már, három eszme köré csoportosították a nemzet felemelkedésére vonatkozó elképzeléseiket.

Az első Magyarország EU-tagsága, a másik a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációja, s ezzel összefüggésben a kettős állampolgárság, a harmadik a magyar autonómia.
Az első megvalósult. A magyarországi politikai elit most már maradéktalanul eleget tehet, a határon túli magyarokkal összefüggő, saját maga szabta alkotmányos kötelezettségeinek.

A második, a határmódosítás nélküli nemzeti integráció folyamata elindult az Orbán-kormány idején, s minden ellenkező véleménnyel szemben most már visszafordíthatatlannak látszik. De azért van még tennivaló!
A harmadik, az autonómia ügye, továbbra is bizonytalan. Orbán Viktor és legutóbb Vizi E. Szilveszter autonómiaügyben hangoztatott véleménye vérmes reményekre jogosít, de a gond az, hogy a magyarországi politikai elit a maga számára sem tisztázta kell-e autonómia a magyar kisebbségi közösségeknek, s ha kell, milyen legyen az? S főleg azt nem, hogyan kellene azt kiharcolni.

A VMDP a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli nemzeti integrációjának folyamatában két súlyponti kérdést tart tisztázandónak.

Az egyik: nemzetként kíván-e Magyarország az EU-ban megtelepedni, vagy sem? Ezzel összefüggésben, tisztázni kell lehet-e biztosítani Magyarország fenntartható fejlődésének feltételeit a kisebbségi közösségekben rejlő alkotói energia, a nemzet belső tartalékainak kiaknázása nélkül? Ha a magyarországi politikai elit úgy látja, hogy erre nemcsak érzelmi, kulturális és egyáltalán a szellemi szféra szempontjából, hanem gazdasági okokból is szükség van, akkor a kettős állampolgárság kérdése megoldottnak tekinthető. Nemzeti munkaerő-gazdálkodási modell el sem képzelhető a kettős állampolgárság eszköze nélkül.

A másik: akarja-e a magyarországi politikai elit, hogy a kisebbségi közösségek demokratikus belső közélete is
hozzájáruljon a szülőföldön való boldogulás magasztos céljának megvalósulásához? Ha igen, akkor ehhez is meg kell teremteni a feltételeket. Első sorban a magyar autonómiát és a részarányos képviseletet a helyi többségi parlamentekben. Az elmúlt tizenöt év sikertelen küzdelmei bizonyítják, hogy a magyarországi politikai elit aktív részvétele nélkül a közösségen belüli demokráciának ezek a feltételei megvalósíthatatlanok.

IV.
Mi a teendő? A VMDP nem tudja pontosan, mit kellene tenni.
Van azonban elgondolása arról, milyen konkrét tevékenységgel lehetne a vajdasági magyarságon segíteni, úgy, hogy az egyben serkentse a határmódosítás nélküli nemzetegyesítés folyamatát is.

Ki kellene használni, hogy a magyarverésekkel kapcsolatban az Európai Parlament magyar képviselői jelentős áttörést értek el, s az EU figyelme egy pillanatra a vajdasági magyarok felé fordult. Most jött az el az ideje annak, hogy már az EU-s vizsgálóbizottság szerbiai látogatása során a magyar részvevők
szorgalmazzák a vajdasági magyarság autonómiaigényének teljesítését. De, nem csak úgy általában, hanem egy konkrét autonómiamodell bemutatásával is. Ebben mielőbb egyességre kellene jutni, akár egy részleges Máért-en, vagy más megfelelő egyeztetésen. A lényeg az, hogy a javasolt elvi modell lehetővé tegye, hogy a vajdasági magyarság a magyar választók névjegyzéke alapján, többpárti választások útján hozza létre a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar autonómiát, amely területi elhatárolódás nélkül alkalmas lehet arra, hogy beilleszkedve a szerbiai jogrendbe végezhesse e nemzeti közösség identitása megőrzésével összefüggő teendőket. A vajdasági magyarság kis parlamentje elsősorban a művelődés, az oktatás és a tájékoztatás területén fejthetne ki áldásos tevékenységet. A vajdasági autonómia szerepének csökkenése, ami az alkotmányozás folyamatában szinte biztosra vehető, a tényleges magyar autonómia bevezetését elsőrendű nemzeti érdekké avatja.

Fontos lenne az is, hogy az EU-vizsgálóbizottság magyar tagjai pártfogásba vegyék a részarányos parlamenti képviselet intézményét. Ezt az intézményt már sikeresen alkalmazzák Szlovéniában, Horvátországban és Kosovóban, miért ne lenne jó a vajdasági magyaroknak is. Annál is inkább szükségesnek látszik ennek a demokratikus intézménynek a bevezetése, mivel bebizonyosodott, hogy a magyarság megfogyatkozása miatt, a kétpólusú magyar politikai elit hatalomhoz simuló szárnya, még a kisebbségi egypártrendszer körülményei között sem képes önálló fellépésre a szerb politikai színtéren. A segédcsapat megalázó szerepénél mindenképpen hasznosabb lenne, ha a vajdasági magyarság önállóan, demokratikus többpárti választások útján jelölné ki képviselőit, akik a szerb parlamentbeli ténykedésükért nem a hatalomnak, hanem a magyar választóknak tartoznának felelősséggel.

Miután a vajdasági és nemcsak a vajdasági magyarság egyöntetű igényéhez már nem fér kétség, a magyar parlamenti pártoknak mielőbb döntést kellene hozni a kettős állampolgárság ügyében. A VMDP véleménye szerint az MVSZ kettős állampolgárságra vonatkozó sikeres népszavazási kezdeményezése hozzájárult bizonyos magyarországi dilemmák tisztázásához. A megengedő parlamenti határozat – a helyi többségi hatalom felé orientálódó kisebbségi pártok ódzkodása ellenére – nagyban hozzájárulhatna a tényleges nemzeti egység kialakulásához.

S végül de nem utolsó sorban gyökeresen át kellene alakítani a magyarországi támogatások kiközvetítésének rendszerét. Erre vonatkozólag a VMDP intézőbizottsága külön tervezetet készít.

Rockszerda