Ismeretes, hogy 8,92 milliárd dolláros kártérítési per indult a MÁV ellen egy chicagói bíróságon a vasúttársaság a magyarországi zsidók deportálásában betöltött szerepe miatt. Ha azonban összehasonlítjuk a magyarok és más népek második világháborús tevékenységét, felmerül a kérdés: miért csak minket neveznek állandóan bűnösöknek? Alább Bunyevácz Zsuzsa a HunHír.Hu hírportálnak írt tanulmányát olvashatják.
Az írónő szokása szerint minden állítását tényekkel, eredeti, ellenőrizhető hazai és nemzetközi forrásokkal bizonyítja, így a tanulmány egy konkrétumokkal alátámasztott váditat azon történelemhamisítók ellen, akik hazánkat fasiszta csatlósállamként próbálják beállítani az ő saját érdeküknek megfelelően. A neokhon gyarmatosítók ezen törekvése is azt a célt szolgálja, hogy a világ, illetve hazánk felnövő új nemzedéke bűntudattal fogadja el az országelfoglaló kísérleteket.
Bűnösségünk igazolására az 1920. szeptember 26-án hozott úgynevezett numerus clausus törvényt szokták felhozni. A törvény nem említ konkrétan egyetlen népcsoportot sem, valamint nem hajtották végre túl szigorúan, Bethlen kormánya pedig hatályon kívül helyezte. Hasonlóval találkozunk Oroszországban, ahol például 1877-ben a népművelési miniszter levélben szólította fel a felügyelete alatt álló intézmények vezetőit a zsidó diákok „megfelelő” arányban történő felvételére, ez 3-10 százalék között lehetett. De volt a szovjet felsőoktatásban is, Ukrajnában egy százaléknál húzták meg a határt. Az Egyesült Államokban pedig például a Princeton Egyetemre 1945-ben vettek fel először fekete bőrűeket. (!). Őket miért nem tartják bűnösöknek?
Nézzük máshol! Olaszországban 1922-ben Mussolini megalakítja fasiszta pártját. A Szovjetunióban ez idő tájt folynak a borzalmak, népirtások, deportálások. Angliában is működik a fasiszta párt. A walesi herceg, a majdani VIII. Eduárd, aki lemondott trónjáról, nyíltan nácibarát, egészen odavan Hitlerért. Németországban találkozott is az általa nagyra becsült diktátorral 1937-ben, az volt a véleménye, hogy Hitlerhez hasonló vezető kéne Angliának is. (!)
Később, a németek által megszállt Európában kivétel nélkül minden állam együttműködött a nácikkal és kiszolgáltatta a zsidókat, de Hitler legjobb kollaboránsai a csehek, a szlovákok és a románok voltak. Még Benes uralma alatt is, egy évvel azelőtt, mielőtt Hitler bevonult volna Prágába, a cseh rendőrök visszatoloncolták az osztrák zsidókat, vagy átadták őket a Gestapónak. Amikor hat hónappal később Hitler elfoglalta a Szudétaföldet, Benes rendőrsége újfent visszatoloncolta a menekülő zsidókat. A cseh hadsereg legalább annyira jól felszerelt volt, mint a német, mégis egyetlen puskalövés nélkül adták meg magukat A cseh gyáraktól minden ömlött a Wermachthoz. Az utolsó pillanatig kiszolgálták a német hadigépezetet. (Jutalmuk az lesz, hogy kitoloncolják a németek és a magyarok egy részét a háború után.)
Szlovákia a legszorosabb kapcsolatban állt a németekkel. Nem kellett a németeknek megszállni őket, hogy deportálják a zsidókat, megtették maguktól is. Tiso vezetésével lelkesen átvették a náci ideológiát. Hitler használhatta az út- és vasúthálózatukat, mi ezt megtagadtuk. A Tiso-féle Szlovákia teljesen Hitler védőszárnyai alá helyezte magát, részt vett a Szovjetunió elleni háborúban. (Jutalmuk a Felvidék lesz.)
Folytassuk a románokkal, akikről a világ nem akarja tudomásul venni, hogy élen jártak a zsidók üldözésében. Románia csak azokat a szerződéseket tartotta meg, amelyek neki kedveztek. Mindkét háborúban elárulták a szövetségeseiket és ellenük fordultak.
A románoknál 1927-ben már előtérbe került a zsidókérdés, 1937. végére első ízben sikerült nyílt antiszemita kormányt alakítaniuk, Goga és Cuza vezetésével több zsidóellenes törvényt is alkotott. 1938-ban II. Károly király rendelete 120 ezer zsidót fosztott meg állampolgárságától. 1940 garmadával öldösték le a zsidókat, tömeggyilkosságok követték egymást. 1941. január 21-23 között vasgárdisták gyilkos hadjárata a zsidóság ellen. Zsinagógákat égettek porig, lerombolták vagy kifosztották a zsidók kezében lévő vállalatokat.
1941. szeptember 15-én Antonescu arról tájékoztatta Hitlert, hogy „Keleten küszöbön áll a zsidókérdés megoldása”. Ekkor Antonescu elrendelte, hogy Észak-Bukovina és Besszarábia még életben lévő, majdnem 150 ezer fős zsidó lakosságát Ukrajnába deportálják. Volt rá eset, hogy a létrehozott koncentrációs táborokban 185 000 ukrajnai és romániai zsidót tartottak fogva. A románok az SS-sel karöltve Odesszában követték el a legnagyobb tömegmészárlást, kb. 60 ezer zsidó. A román katonai és csendőri egységek a németekkel együtt más tömegmészárlásokban is részt vettek. A hadműveletek első szakaszában ezek az egységek hozzávetőleg 160 ezer (!) zsidót gyilkoltak meg. Bár Románia elutasította a zsidókérdés német típusú megoldását, egyetlen zsidó állampolgárát se deportálta Auschwitzba, a romániai zsidók veszteségei mégis igen nagyok voltak.
A megbízható források arról számolnak be, hogy az Antonescu-rezsim majdnem 270 000 romániai és ukrajnai zsidó meggyilkolásáért felelős – írja Randolph L. Braham, de a borzalmakat Mathias Carp is megírta négykötetes művében. (Jutalmuk Erdély és Partium lesz.)
Franciaország igazi ellenállásra csak a II. front megnyitása után szánta el magát. Dél-Franciaországban olyan kitörő rokonszenvvel fogadta a megszálló nácikat a lakosság, hogy egy katolikus író, szükségesnek tartotta figyelmeztetni honfitársait: tegyenek különbséget a hódító megérkezése és a nemzeti ünnepük között. Több mint 300 ezer embert állítottak bíróság elé kollaboráció vádjával! Jellemző, hogy a Vichy-kormány rendőrfőnökét, aki 1943 áprilisától decemberig töltötte hivatalát – erre az időre esik az ellenállók, kommunisták és kb. 42 ezer zsidó deportálása – 3 év felfüggesztett büntetést kapott azzal az indoklással, hogy támogatta az ellenállókat! 1940-ben a franciák mintegy 40 százaléka vagy aktív németbarát volt, vagy teljesen közömbös.
Svájc se jeleskedett a zsidók befogadásában, azt a keveset, akikkel megtették, hamar kitoloncolták. A norvég miniszterelnök, Vidkun Quisling is együttműködött a nácikkal, neve máig a hazaáruló szinonimája. Említeni kell azt is, hogy Sztálin soha, egyetlen egyszer sem emelt szót a német lágerekben folyó népirtás ellen.
Folytassuk itthon! Magyarország tartott ki legtovább a német követelésekkel szemben, 1944. tavaszáig, a megszállásig. A New York Times írta 1944. július 15-én, hogy amíg a németek nem vették át a hatalmat, az utolsó menedékhely volt Közép-Európában. Addig, míg a magyaroknak hatalmuk volt saját házuk táján, megpróbálták védelmezni a zsidókat. „Hitlernek Magyarországgal szembeni haragját nagyrészt a zsidóknak nyújtott védelem provokálta ki, ezeknek a jelentős része ugyanis túlélte a náci időszakot Magyarországon” – írja Montgomery. Majd így folytatja: A zsidók biztonsága nagyrészt annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket hoztak korlátozásukra. Ezek ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország eleget tesz Hitler követeléseinek, de valójában éppen ezeknek a törvényeknek a segítségével tudott fennmaradni mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta volna, hogy bármilyen törvényt hozzon ellenük, a zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül sokkal gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban.
Ezt támasztja alá a Magyar Cionista Szövetség elnökének a megszállás előtt három héttel írt levele: Magyarország rendkívül nehéz körülmények között úgyszólván heroikus ellenállást tanúsít leghatalmasabb szomszédjával szemben és az általa követelt zsidóellenes intézkedéseknek mindig csak vonakodva és jelentősen csökkentett mértékben tett eleget. Ezzel a lépésenkénti teljesítéssel sikerült az országnak a mai napig háromnegyed millió zsidó polgárának életét megmentenie.
Megerősíti mindezt egy 1943-ból származó brit külügyminisztériumi okmány is. Ebben az áll, hogy a Jewish Agency emberei „nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800 ezer zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak.”
Nem sikerült rábukkannom olyan tanulmányra, amelyben szakemberek fejtették volna ki véleményüket az említett dokumentummal kapcsolatban, tehát hogy esetleg a zsidók védelme miatt nem léptünk ki korábban a háborúból, és így „utolsó csatlósok” lettünk.
Úgy tűnik, mindezzel hazai zsidóság is tisztában lehetett, ugyanis a vészkorszak elmúltával a keleti tömb országai közül Magyarország volt az, amelyet aránylag a legtöbb túlélő zsidó választott további hazájául – írja Fejtő Ferenc. Úgy tartja, a deportálásokat a náci németek voltak a kezdeményezték, és így „mindazért, ami a magyarországi zsidósággal 1944 során történt, őket terheli a fő felelősség”. Tény ugyanakkor, nálunk is megtalálta a rendszer az embereit, akik kiszolgálták a náci rezsimet… ahogy megtalálja majd az érkező Vörös Hadsereg is.
A vészkorszak magyarországi zsidó áldozatainak számában nem egységes az irodalom. Általánosan 600 ezer az elfogadott, Stark Tamás szerint 424 ezer, jeruzsálemi a Jad Vasem adatai szerint a „Magyarországról és a visszacsatolt Észak-Erdélyből 334 ezer”. John Keagan 200 ezret ír, a budapesti Páva utcai holokauszt múzeum 60 ezer nevet azonosított. Meg kell jegyezni, hogy nem segíti elő az áldozatok pontos számának a kiderítését az, hogy John Keagan magyarul, az Akadémiai Kiadó által 1995-ben kiadott könyvében 200 ezer helyett 600 ezer szerepel – ahogy arra Kéri Edit felhívta a figyelmet.
Horthy idején nálunk se fasizmus, se kommunizmus nem volt. Horthy1938. augusztusában elutasította Hitler javaslatát, hogy lépjenek katonai szövetségbe a csehek ellen. 1939-ben a magyarok, nem úgy, mint az oroszok, nem hogy nem támadták meg a lengyeleket, amint arra, Németország rá akarta bírni őket, de még azt sem engedték meg, hogy a német hadsereg átvonuljon Magyarországon ebből a célból.
Horthy sohasem engedte meg, hogy Hitler úgy bánjon vele, mint más államfőkkel.
Például miután Hitler bekebelezte Ausztriát, katonai szövetséget akart kötni velünk. Horthy elutasította, mire Hitler üvöltözni kezdett. Horthy így válaszolt: Ne feledje, hogy egy ezer éves szuverén állam feje vagyok. Hitler attól kezdve gyűlölte Horthyt – írja Montgomery.
A Magyar Nemzeti Szocialista Párt 1937-ben alakult, 1938 februárjában feloszlatták, áprilisban Szálasi újraalakította, majd megint feloszlatták, majd 1939. márciusában Nyilaskeresztes Párt néven újraalakult. Az ez évi májusi választásokon kb.15 százalékot kaptak. 1945. október 15-én vették át a hatalmat, 170 napig tartott a nyilas rémuralom.
Említeni kell, hogy Karsai László szerint Szálasi nem volt fajvédő antiszemita. Míg Magyarország német megszállása után a Sztójay kormány lelkesen deportálta a magyar zsidókat, Szálasi csak vonakodva.
1941. áprilisban Teleki nem akart csatlakozni a Jugoszlávia elleni támadáshoz. Mi voltunk az utolsók, akik hadüzenetet küldtünk a Szovjetuniónak. Németország 1941. június 22-én támadott. Olaszország és Románia még aznap(!) hadüzenetet küldött, 23-án Szlovákia és Horvátország, 25-én a dán kormány visszahívta követét Moszkvából, és francia, belga, holland önkéntesek jelentkeztek a szovjet frontra. 26-án Finnország küldött hadüzenetet. Mi még várakoztunk, csak Kassa „furcsa” bombázása után, 27-én léptünk.
A The Times írta rólunk 1943. október 11-én: Széleskörű és kifejezett német-ellenes érzés tapasztalható, amit nyíltan ki is fejeznek. A magyarok nagyon jól tudják, hogy rossz oldalon állnak, de azt is tudják, ha megkísérlik az elszakadást Németországtól, az német ellenlépéshez vezethet, amelyek teljes megsemmisülést eredményezhetnek, és hogy a németek rászabadítják Magyarországra a szomszédos népeket – olvashatjuk. Érdemes idézni Horthy 1944. október 15-i kiáltványából, ami mutatja, hogy mi vezényelte politikánkat: „Amióta a nemzet akarata az ország élére állított, a magyar külpolitika legfontosabb célja volta trianoni békeszerződés igazságtalanságainak megszüntetése békés revízió által. A Népszövetséghez fűzött remények ezen a téren nem valósultak meg.”
Horthy volt az egyetlen a német érdekszférába tartozó országok vezetői közül, aki ellent mert mondani a németeknek, és ameddig lehetősége volt, fellépett a deportálások ellen. 1944-ben esztergomi páncélos hadosztályt rendelt Budapestre, hogy megakadályozza zsidók elhurcolását. Ekkor még a semleges Svédország is hozzájárult ahhoz, hogy a németek átmenjenek rajtuk Norvégia lerohanására, ahol a Gestapo hihetetlen irtó-hadjáratot intézett a zsidók ellen Qisling támogatásával.
Magyarország az egyetlen ország volt Dél-Kelet-Európában, ahol a sajtó nem Hitlert szolgálta. Görögországba, Franciaországba, a hollandokhoz egész szerelvényeken szállítottunk élelmiszert. Nálunk az angol, amerikai, francia hadifoglyok is jól éltek, dolgozhattak, szállodákban laktak. A demokratikus és baloldali pártok szabadon működhettek.
Nem igaz, hogy nem álltak ki a magyarok a zsidók mellett már a megszállás előtt, de utána is nem is kevesen emelték fel szavukat a zsidók védelmében, noha 1944. márciusa után aki ezt tette, annak számolni kellett a megtorlással. A rendőrségi iratok tucatnyi ilyen esetet mutatnak – írja a történész.
Nem hagyhatjuk továbbá említés nélkül, hogy a második világháborúban mindkét részről számos szörnyűséges tettet követtek el. Ezeknek mi általában áldozatai és nem elkövetői voltunk. Álljon itt néhány példa! Kárpátalján a szovjet hadsereg 1944 őszén minden 18-50 év közötti magyar férfit elhurcolt a Szolyvai koncentrációs táborba, majd Szovjetunióba. Több tízezerre becsülik azok számát, akik soha nem tértek vissza. Nürnbergben nem foglalkoztak ezzel.
Nem foglalkoztak továbbá az 1944. őszén végrehajtott székelyföldi vérengzéssel se, ahol a Maniu-gárdisták ölték halomra a magyarokat. A Brasso melletti Földváron lévő haláltáborral se, ahol az 1944 vége és 1945 eleje között elhurcoltakat gyűjtötték. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy hosszú és bántó huzavona után állíthattak csak emlékművet az áldozatoknak. Ezt azonban Földvár polgármestere leromboltatta.
Nem foglalkoztak a bácskai vérengzéssel se, ahol kb. 40-50 ezer magyart mészároltak le a legkegyetlenebb a módon. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy Cseres Tibor a Hideg napok című könyvében bemutatta, hogy 1942-ben a krudélis hajlamú magyar tábornokok és törzstisztek ezernyi ártatlan szerb és zsidó embert öltek meg. Három napon át folyt a vérengzés. A tetteseket később elítélték. Azt hihetnénk, hogy ugyanígy a szerb írók is feldolgozták azokat a borzalmakat, amiket Tito partizánjai követtek el ártatlan magyarokon 1944 őszén. De nem. Titoék a legkegyetlenebb módszerekkel gyilkoltak, például széna- szalmakazal köré állították és összedrótozták őket, és amikor a gyűrű szilárdan állt, csóvával meggyújtották a kazlat. Ott égtek halálra valamennyien. Máskor és máshol az elfogottak a kivégzés előtti gyötréshez a többméteres parázsszőnyegen való átsétálás is hozzátartozott. Volt olyan, ahol idejük engedte, hogy az áldozatot harapófogóval megfosztották mind a húsz körmétől, de olyan is volt, hogy megpatkoltak, vagy elevenen megsütöttek némelyeket. Volt, hogy elevenen nyúztak meg embereket. Partizánnők is részt vettek ezekben az akciókban. A markukba került papokkal, szerzetesekkel megkülönböztetett módon jártak el, legtöbbször levetkőztették őket és hátukból kereszt alakú szíjat vágtak bemelegítésként. Harapófogóval tépték le heréjüket, aprították makkjukkal kezdve hímvesszőjüket, vagy papi emberek péniszét égették izzó vassal. A szálfákat deszkává szeletelő gépeket is alkalmasnak találták kivégzésre – olvashatjuk Cseres Tibor szavait. A bácskai megtorlásokról a kivégzettek rokonai rettegve hallgattak. Még a Magyarországra menekültek is félve, suttogva ejtették ki a borzalmakat. Máig nem történt meg a tudományos feltárás. A Vajdasági Magyarok Demokratikus közössége 1990-ben levélben kérte a Szerb Tudományos Akadémiát, a vajdaságit és a magyart is, hogy hadd kutassák. De nem tartották időszerűnek.
Nürnbergben nem foglalkoztak továbbá azzal sem, hogy 1945. június 18-án a szlovák különítmény Prevov mellett mintegy kétszáz asszonyt és gyermeket halomra lőtt, és amikor a töltények elfogytak, a még élő gyermekeket megfojtották, vagy lapáttal agyonverték.
A Magukért nem felel senki című magyar dokumentumfilm feldolgozta az esetet, a filmből kiderül, hogy sok ehhez hasonló tömeggyilkosság történt az idő tájt.
Nem különben borzalmasak azok az esetek, amelyeket nem ellenünk követtek el. Például a szovjetek Katyn erdeiben elkövetett tömeggyilkossága. 1990 áprilisában a nemzetközi sajtóban nyilvánosságra került, hogy bebizonyosodott, a szovjet hatóságok, illetve Berija utasítására végezték ki a lengyel katonák ezreit. A foglyul ejtett katonák között 22-25 ezer tiszt volt, akik a lengyel középosztály és értelmiség krémjét képviselték.
Nem gyakran hallani arról, hogy 1941. június 22-29. között a bolsevikok Ukrajna nyugati részén kb. tízezer politikai foglyot semmisítettek meg. Más információk szerint kb. 20 000 ukrán tűnt el Lvovban, akiknek 80 százaléka az intelligenciához tartozott. A különféle források a legkegyetlenebb kínzásokról írnak falhoz szögezett emberektől kezdve férfiak levágott nemi szerveihez.
Mindezek ismeretében világosan látható, hogy semmivel se vagyunk bűnösebbek másoknál. Sőt! Mi lehet mégis a magyarázata annak, hogy más-más elbírálás alá esnek az egyes szörnytettek?
(A cikkben foglaltak hivatkozásai megtalálhatók Bunyevácz Zsuzsa Az Új Világrend tízparancsolata /Alexandra, 2009/ című könyvének 319-328. oldalán.)
Bunyevácz Zsuzsa – a HunHír.Hu munkatársa
Bunyevácz Zsuzsa – HunHír.Hu