A magyar privatizáció a hülyeség csúcsteljesítménye lehetne, de az eddig felvázoltak alapján kijelenthetjük, hogy pénzügyi és gazdasági ötletgazdáink, 20 éve regnáló kormányaink vezetői ennyire egyirányúan és ilyen huzamos ideig nem lehetnek pusztán hülyék. De egy idegen hatalom akaratának végrehajtóiként már inkább megérthető következetesen nemzetromboló magatartásuk.
A privatizációs folyamat hihetetlen károkat okozott a nemzetnek, a magyar gazdaságnak, a magyarság egészének és nagyon nehezen visszafordítható helyzet elé állította népünket. A nemzetgazdaság pénzügyi szempontjából is csak károkozásnak lehet nevezni, szemben a politikai hazudozásokkal. Az 1990-2007 között lezajlott privatizációból ugyanis összességében 2.962 milliárd forint bevétel jutott az államnak, de a hivatalos adatok szerint is l.370 milliárd forint ráfordítás mellett. Hozzá tartozik ehhez az is, hogy iparunkat, szolgáltatásainkat, kereskedelmünket és pénzintézeteinket átlagosan értéküknek mintegy 10 %-án kótyavetyélték el helytartó uraink. Beleértve ebbe piacainkat, évtizedes kutató munkát és annak eredményeit, valamint egyéb szellemi értékeinket. Még a látszatra sem adtak, hiszen a vagyonkezelő szervezeteknek vagyonleltáruk sem volt, igaz ma sincs. A privatizáció azon részéhez pedig, amely a multik, a külföldi tőkések kezébe került, még infrastruktúrát és adómentességet is adtak helytartóink. Ha az ilyen csatornán elfolyt pénzt is figyelembe vesszük, akkor még mi fizettünk azért, hogy az évszázados felhalmozott nemzeti vagyonunk idegenek tulajdonává váljék és önmagunk kizsákmányolásával részükre óriási extra-profitot biztosítsunk, amit pedig kivittek az országból.
A történethez hozzá tartozik az a tény, hogy a piacgazdaságra való áttérés valóban megköveteli azt, hogy a kizárólagos állami tulajdon bizonyos mértékű lebontásra kerüljön. Az igazi piacgazdaság feltételezi, hogy egy nemzetgazdaságban egymás mellett működjön az állami, a hazai és a külföldi tőkés tulajdon, valamint az önigazgató és önkormányzati tulajdon. A kizárólagos állami tulajdon ilyetén lebontásának vannak tisztességes és átgondoltabb módszerei is. A magyar módszer Európában egyedülálló, ez nem véletlen, elvégre nekünk találták ki.
A Németh-kormánytól nem lehetett mást várni, mint amit tett. Mentették a menthetőt és igyekeztek önmagukat, már mint a vezérbolsikat helyzetbe hozni és átmenteni. Ennek része a spontán privatizáció, amikor is nagyvállalatok önálló és nyereséges üzemeit veszteségessé tették, majd szinte ingyen elvtársi kezekbe adták. Ettől kezdve érdekes módon újra nyereségessé váltak. Itt is érvényesült az egyik gyurcsányi-elv: ezernyi trükk, amiről nem kell tudnotok…..
Az Antall-kormány felelőssége igen nagy, mert nem vizsgálta a spontán privatizációs bűntetteket, de szabadjára engedte saját, a privatizációt lebonyolító szervezeteinek korrupt, bűnös tevékenységét. Így egyrészt tovább épült az elvtársak gazdasági hatalma és a „közvetítők” és „döntéshozók” zsebe sem maradt üres.
A föld visszaadási és kárpótlási törvények idétlen tákolmányok voltak, ráadásul a végrehajtást az ellenérdekű, velejéig korrupt régi nomenklatúrára bízták. A felszabadulást reménylő parasztság itt kapta az első nagy pofont, és nőttek ki levitézlett politikusokból, média-hiénákból új földesurak. Egy részük ma a parlamentben unatkozik, vagy egyéb „fontos” állami állásokat tölt be, mindnyájunk nagy kárára.
Nem késlekedett az Antall-kormány a magyar paraszt második arcul csapásával sem. Külföldi kézre juttatta a magyar élelmiszeripart. Ezzel kihúzta a magyar paraszt alól a biztos felvásárlót is. Az, hogy a külföldi vevőnek nem a termelő egységekre volt szüksége, hanem a konkurencia nélküli piacra, nem zavarta okos urainkat. Ezzel elindították azt a rabló privatizációs folyamatot ami a nemzeti vagyont átjátszotta a nemzetközi tőke urainak, vagyis azt a folyamatot, amely „modern” gyarmattá tette hazánkat.
A Horn-kormány ezt követően csúcsra járatta a privatizációs nemzet rablást. Természetesen akkor már nemcsak a helytartóknak járó pénzjutalom, vagy a privatizáció körében végzett személyes lopások, vagyon- és hatalombővítések kerültek előtérbe, hanem a külföldi tőkétől a szinte ingyenes juttatás, adómentesség és mesterségesen leszorított afrikai bér fejében politikai támogatást és védelmet vártak több szálon összefonódott, bűntársakká vált Pártjaink. Meg is kapták. Szemtanúi vagyunk.
A legelképesztőbb ebben az egészben az, hogy stratégiai szempontból alapvető értékeinket dobták prédául az idegen tőke lábai elé hitvány helytartóink. Ezzel egyben azt is elárulták magukról, hogy semmi közük ehhez a nemzethez, nem ide tartoznak, pénzért és kápói hatalomért még az anyjukon is képesek átgázolni, hát még rajtunk átvert, szegény és kifosztott magyarokon.
Nagy kérdés, hogy lehetett elkótyavetyélni az élelmiszeripart, a gépipart, az építőanyag-ipart, az ország infrastruktúráját, a közüzemi közszolgáltató társaságokat, a gyógyszeripart? Külföldi kézbe adni a kereskedelmünket? Csak nem azt akarják ezzel üzenni, hogy mi magyarok annyira ostobák vagyunk, hogy a saját agyagunkból, a saját (korszerűsített) téglagyárainkban nem vagyunk képesek téglát gyártani, vagy hogy alkalmatlanok vagyunk eladni a magunk termelte káposztát?
Bizony, ha végignézünk ezeken a dolgokon mindez szinte hihetetlen, de az is döbbenetes, miként lehetett ezt megcsinálni velünk. Miért hagytuk? Hol volt az írástudók serege, hol voltak az akadémiai áltudósaink, hol voltak az egyházak vezetői? Kollaboráltak.. Hogy zsíros kenyér helyett vajas kenyér jusson nekik. Szégyelljék magukat.
Mi volt a privatizáció hozadéka, eredménye azon kívül, hogy megfosztottak bennünket a közös vagyonunktól? Egymillió munkanélküli és hatvanezer hajléktalan, felszámolt magyar ipar, elvesztett piacok, idegen kézbe juttatott kereskedelem, széthullott mezőgazdaság, reményt vesztett, kifosztott nép.
Köztörvényes bűnügyek
Minden, amiről eddig ebben az írásban szó esett, tulajdonképpen a köztörvényes bűnözés körébe tartozik, még akkor is, ha netán nem ütközik elfuserált törvényeinkbe. Ezenkívül azonban azok, akik tömegesen okoztak az egész magyar társadalomnak hihetetlen anyagi és erkölcsi károkat, azok a mai jogszabályaink szerint is bűncselekménynek minősülő tetteket követtek el, amelyek ugyan tisztességesen sohasem lettek feltárva, elkövetőiket sosem vonták felelősségre úgy igazából, „elsikálásukban” pártjaink, kormányaink, és egész igazságszolgáltatási apparátusunk egyaránt cinkostársak. A félig-meddig feltárt ügyekben pedig, ha ítélet született, mindig találtak néhány balekot bűnbaknak, de az ügyek mögött álló igazi irányítók sosem lettek még megemlítve sem. Inkább kirúgták a főügyészt, tettek lehetetlenné rendőr-tiszteket, vagy tettek el láb alól fontos koronatanúkat. Szép új világ!
Csak nagyjából merítsünk a bőség kosarából és említsünk meg néhány ilyen ügyet: Tocsik-ügy, CWBank-ügy, MNB adosság-csere, Reálbank, Kulcsár-ügy, Postabank, Zuschlag-ügy, kormányzati negyed, számlagyárak, velencei King’s City, bajnai liba ügye, (nomeg egyéb ügyei), számtalan ingatlan panama, közbeszerzések körüli anomáliák, olaj-szőkítés és csatolt részei, a lopott és harácsolt vagyonok kimentése off shore cégekbe, bankokba, Gyurcsány-ügyek tömegei, Globex és magánbiztosítók, Ybl Bank, Agró Bank ügy, TVK Rt. dolgozói részvényeinek panamája, a sztráda építés rejtelmes költségei, Draskovics ügyek, Nemzetbiztonsági Hivatal ügyek stb. stb. stb.
Oldalakat lehetne megtölteni azokkal a bűntényekkel, amelyeknek valamilyen módon kormányzati összefüggéseik vannak és ezzel együtt a mi zsebeink kifosztását is jelenti. Amennyiben pedig – ha csak röviden is – ismertetnénk ezeknek az ügyeknek a tartalmát, elkenésük történetét, bizony egy egész regénytárat tölthetnénk meg.
A lényege ezeknek az ügyeknek az, hogy közvetve vagy közvetlenül hozzájárultak a lakosság kifosztásához, a költségvetés gyengítéséhez, a pártfinanszírozással összefüggő törvényi előírások kijátszásához, kizsákmányolóink és helytartóink meggazdagodásához, az igazságszolgáltatásba vetett hit leromolásához és sok tisztességes ember meghurcolásához, tönkretételéhez. Aki ismeri az említett ügyeket, valamint azt, hogy manapság már naponta szembesülünk a legkülönfélébb kormányzati és önkormányzati bűnözéssel, az bizony rádöbbenhet arra, milyen hihetetlen mélységekbe zuhant erkölcsi színvonalat képviselnek a különböző szintű vezetőink. És akkor még amikről ma még nem tudunk, amik 50-100 évre titkosítva lettek, vagy amit idejében elsikáltak. Hiszen most is arra megy az időhúzás, eltüntetni a nyomokat, összekuszálni a szálakat, menteni amit lehet. Közben pedig hallgatjuk az MSZP károgó csalogányát: mindent szeretett hazánk érdekében vállalunk, ezért tovább kormányzunk.
Pszichopaták, ehhez nem fér kétség. Ilyen emberekre építhet a gyarmatosító, akiknek egyébként erkölcsi szintje semmivel sem áll ezeké felett. Lehangoló? Bizony az. Miért hagytuk?
(A sorozat következő, befejező részét hamarosan közöljük!)
Kapcsolódó:
Rozgonyi Ernő: A nemzetgazdaság egyes kérdései érthetően. A HunHír.Hu gazdaságpolitikai sorozata – 1. rész [1]
Rozgonyi Ernő: A nemzetgazdaság egyes kérdései érthetően. A HunHír.Hu gazdaságpolitikai sorozata – 2. rész [2]
Rozgonyi Ernő: A nemzetgazdaság egyes kérdései érthetően. A HunHír.Hu gazdaságpolitikai sorozata – 3. rész [3]
Rozgonyi Ernő: A nemzetgazdaság egyes kérdései érthetően. A HunHír.Hu gazdaságpolitikai sorozata – 4. rész [4]
Rozgonyi Ernő: A nemzetgazdaság egyes kérdései érthetően. A HunHír.Hu gazdaságpolitikai sorozata – 5. rész [1]
Rozgonyi Ernő – HunHír.Hu