Láthatatlanok lettünk egy szempillantás alatt. A tényleg jó szándékú szolgáltatónk lázas hibakeresésbe fogott, de vannak olyan helyzetek, amikor a pár maroknyi magyar küszködése kevésnek bizonyul a világhatalmisták ellen. A nagyon-nagyon ritkán emlegetett HunHír.Hu, amelyről az ultraliberális oldal hivatalosan soha nem vett tudomást, illetve az elhallgatás és elhallgattatás módszerét alkalmazta, nagyon kényes témákat világított meg a nemzeti olvasótábor számára. Ezt már nem hagyhatták azok, akiknek még az orruknál is tovább ér a kezük.

A HunHír.Hu pártfüggetlen hírportál, s a mi „futtatásunk” a libsi média, illetve az uralmon lévők számára nem hoz annyi hasznot, hogy nyíltan kelljen szidalmazni, elrettentő példaként felhozni, mert pártpolitikai ellenfeleken tudnak ütni vele. De a HunHír.Hu veszélyes mind a hatalom, mind a világhatalom számára, mert a hétköznapi magyar hangot közvetíti. A szívében-lelkében magyar, és a magyarságukat felismerő, egyre nagyobb számú ember hangját és lelki, szellemi, identitásbeli vágyát. Röviden a hétköznapi magyarizmust. Ezért kellett mindenféle médiahátszél nélkül, totálisan betámadni, és a föld felé rugdalni.

Amerikai informátorainkra hivatkozva közöltük, hogy állítólag teljes erővel folyik a tengerentúlon a zsidó származású amerikaiak hazánkba csábítása. A mi hazánkba, a világ legcsodálatosabb és legegyedülállóbb természetes helyére, az Élet Bölcsőjébe, a Kárpát-medence közepére. Ide, ahol egy kapavágás után bárhol feltörhet a gyógyvíz, amelyet megvédenek az üvöltő szelektől a dacos Kárpátok, amelynek kiváló földje a jelenlegi népesség többszörösét eltartaná. Ezt a hírünket átvette az egyik leglátogatottabb izraeli lap, a Haaretz online változata, így milliók ismerhették meg az amerikai tervet, illetve a forrását, a magyar szívű és nyelvű HunHír.Hu-t a világban. De minket nem említett meg ezért sem a liberális média, a mi esetünkben nagyon jól használva a goebbelsi propaganda alaptézist, miszerint bármit is mondhatnak, csak szóljanak rólad. Nem, ez a mi esetünkben soha nem működött, mi az elhallgatás hírportálja voltunk. Hiába voltak megszámlálhatatlan esetben olyan infóink, híreink, tudósításaik, vagy akár tényfeltáró publicisztikáink, hogy mások csak jóval később közölték, vagy minket forrásnak felhasználva cikket írtak belőlük, mi soha sem szerepeltünk a liberális médiában. Az, hogy a nemzetinek mondottban nem, ez természetes, hiszen egyrészt a konkurenciaharc, másrészt a párt- és mozgalomfüggetlenség itt is játszott.

A magyarországi hírportálok ismertségét és népszerűségét csak az határozza meg, hogy jót vagy rosszat, de írnak-e róluk, foglalkoznak-e velük a liberális médiumok. Velünk nem foglalkoztak éppen a fentiek miatt is, így nem csoda, hogy különösebb visszhang nélkül az etalon hírportál eltűnhet az internetes médiavilágból. És ez egyformán jól jön a valamely politikai erőhöz a hatalom által is kötött konkurenciának, illetve a hatalomnak, és világhatalomnak. Nem beszéltünk róluk, se pro, se kontra, így nem is léteztek – mondhatja mindenki.

A HunHír.Hu, illetve az elődje hosszú, nehéz, anyagi áldozatokat követelő évek után, lassan, lépésről-lépésre jutott el a mostani napi 15-20 ezres látogatottságig úgy, mint említettük, vele kapcsolatban szinte senki sem törte meg a hallgatás falát. Hiába számított és számít amerikai hírportálnak a szerver elhelyezése alapján, mégis bekóstolta a hatalom rendőrsége a Dávid Ibolya gyerekével kapcsolatos botrány miatt. Azt hozták ki a gondolat- és internet rendőrök, hogy a HunHír volt a botrány kirobbantója, ezért Dávid Ibolya feljelentésének iránya. Tudják, akkor az a hír járta, hogy gyereke kábítószeres bulija miatt tudja fogni Gyurcsány a kalapkirálynőt. Egy médiumban sem szerepeltünk forrásként, de egy régi munkatársunkat azért órákon keresztül faggatták ezzel az üggyel, illetve hírünkkel kapcsolatosan. Per csak azért nem lett az amerikainak számító honlapunk ellen, mert Dávid Ibolya visszalépett. A mi esetünkben nem számított, hol van a szerver, jött a rendőrségi behívó.

Azt már megszoktuk, hogy a rendszer- és a kormányellenes tüntetésekkor iszonyú technikai támadások érnek bennünket, de a Haaretz-cikk után ez a támadás mindennapossá, később mindenórássá változott. Aztán jöttek elemzéseink, kommentárjaink, nálunk publikáló, és nálunk is publikáló szerzők gondolatai a cigánybűnözésről, a gyarmatosításról és a magyarországi valós helyzetről – igazul, magyarul, és őszintén. A cigánygyilkosság kapcsán elsőként vetettük fel a titkosszolgálati szálat, megmagyaráztuk, hogy csak a hatalom és gazdáik számára jönnek jól ezek az esetek, aztán egy pillanat alatt eltűntünk az internetes médiavilágból.

Vannak olyan helyzetek, amikor úgy kell kimondani az igazságot, hogy hátránya abból senkinek se származzon, főleg annak ne, aki hozzánk tartozik, aki segít nekünk, vagy aki velünk érez. Arra is vigyáznunk kell, hogy védekezni tudjon az esetleges támadások ellen. Ehhez a világon a legalkalmasabb eszköz a magyar nyelv. Ennek segítségével beszélünk el most pár kulisszatitkot hírportálunk környékéről. Azok, akik megtámadtak bennünket, nagyon jól tudták, hogy az amerikai törvények szerint hivatalosan nem léphetnek fel a hírportál letiltásáért. A HunHír.Hu elleni technikai támadás volt ehelyett a reakció, amely nem Magyarországról, és nem Amerikából indult ki..

Mi dolgunk most a világban? Hogy vagyunk és leszünk. Harcolunk magyarként Magyarországért és a magyarok érdekeiért, a hétköznapi magyarizmus szellemiségében.

HunHír.Hu