Cigány törvény – hivatkoznak rá a cigányok, mikor olyan ügyről van szó, amely a magyar törvények szerint bűnpártolást jelent. Cigány törvény – hivatkoznak rá egymás között a cigányság bűnöző tagjai, hiszen a magyar(paraszt) megveréséért, kirablásáért nem jár az ő értékrendjük szerint retorzió. Amíg a cigányság körében a börtönben eltöltött idő nem bélyeget, hanem elismerést jelent, nem várhatjuk el, hogy kamu programokkal, iszonyú pénzek pumpálásával ez a jelenlegi elfogadhatatlan helyzet rendeződni fog. A cigányság igazi vezetőinek a többségi jogrendhez kell igazítaniuk a saját törvényeiket, különben nem lesz semmi változás.
Most azért kerültek ilyen helyzetbe a cigányok, mert megszűntek a munkahelyek – harsogják a toleranciabajnokok és jogvédőknek nevezett bűnpártolók. A cigányság a rendszerváltás legfőbb vesztese- gágognak a liberálisok, akinek legalább annyira köszönhető uszításaik miatt a helyzet idáig fajulása, mint a cigányoknak. A rabmadarak ilyenkor az általuk annyira gyűlölt Kádár-rendszerrel példálóznak, hogy akkor volt a cigánynak munkája, megélhetése.
Igen volt – ez tény, de volt egy törvényi, rendőri szabályozás is, amelyet úgy hívtak: közveszélyes munkakerülés. Nem üldögélhetett a cigány egész nap a kocsmában, mert ha nem dolgozott, egyből vitték a sittre. Az állam kőkeményen féken tartotta a cigányokat, semmivel sem gyengébben, mint korábban a csendőrség. A börtönökben, a rendőrségi statisztikákban nyilvántartották származását, és a legkisebb bűncselekményt is számon kérték rajta. Dolgozhatott, de kőkemény szabályozások mellett élhette az életét. Azt meg nem mondhatja senki, hogy a klasszikus cigány bűncselekmények nem fordultak elő a kisebb-nagyobb értékű lopásoktól a markecoláson át a részeg emberek értéktárgyaiktól való megszabadításáig. De az erőszak és a brutalitás jóval alacsonyabb szinten működött, mint most, köszönhetően a karhatalmi hozzáállásnak.
A cigánybűnözés alapja a cigányság önmagára vonatkoztatott saját szabályozásában rejlik. Nem számít bűnnek, ha nem a fajtabeli ellen követnek el bármilyen szintű bűncselekményt, a közösség nem kiveti, hanem elfogadja ezeket az embereket. A cigány törvények valójában a vándorló időszak termékei, amikor a vajdák a cigányságon belüli problémákat rendezték csak, s rendezik ma is. De ezek köszönő viszonyban sincsenek mondjuk a hatályos Btk-val. Amíg nem változnak meg a cigány törvények, és a magyarral szemben elkövetett cselekmények nem számítanak olyan súlyúnak, mint a cigánynak a cigánnyal szemben negatív fellépése, addig a cigánybűnözés tovább élő, erősödő, polgárháborút és többségi leszámolást eredményező véres időszakba torkollik majd.
Lajtabán – HunHír.Hu