A Századvég és a Forense októberi kutatása szerint mélypontra jutott az SZDSZ társadalmi elutasítottsága. A Fideszhez közel álló sajtóorgánumok a kutatás alapján hozzáteszik, a rabmadarakkal szemben 55 százalék, a Jobbikkal szemben pedig a megkérdezettek 56 százaléka fejezte ki ellenérzését. Csakhogy arról megfeledkeznek a Fidesz-közeliek, hogy ezek az arányok a Jobbik esetében azt jelentik, hogy bőven meghaladta támogatottságuk a parlamenti küszöböt.
Kiszelly Zoltán politológus a Helyi Téma című, legnagyobb példányszámban megjelenő hetilapban elemezgette, hogy azok a szavazók, akik az MSZP után az SZDSZ-t jelölték meg szimpatikus politikai tényezőnek, kihátráltak a párt mögül, és Fodor politizálása bizonyos liberális körökben is nemtetszést váltott ki. A politológus többek között az egészségügyi reformnak nevezett lakossági Kész Átverés Show-t jelölte meg a lehetséges okként, és Molnár Lajos és Horváth Ágnes nevéhez kötötte. A Jobbikkal kapcsolatosan csak annyit jelzett Kiszelly, hogy radikalizmusával vívta ki a közvélemény ellenérzéseit. Nos, innen kezdődik az igaz történet.
A Fideszhez közel álló újság azt elfelejtette közölni, hogy mind az SZDSZ, mind a Jobbik elfogadottsága hét százalékon áll. Ez azt jelenti, hogy a radikális parlamenti erő jelen pillanatban már parlamenti tényező lehet, és a hatalmas pénzekből juttatott, iszonyú nagyságú kommunikációs háttérrel és médiabefolyással rendelkező SZDSZ mellett nyugodtan felveheti a harcot a parlamenti küszöb átlépéséért. A Jobbikot támogató nemzeti média, különösen a hírportálok jelentőségét is mutatja ez a szám, hiszen az írott sajtóban való viszonylagos elhallgatás ellenére ezeken a portálokon minden apró részlet megtalálható a párt tevékenységérő. A Jobbik tehát úgy érte el ezt a sikert, hogy nem volt parlamenti erő, és a partvonalon kívülről már most bele tudna szólni a nagypolitika alakulásába, ha előrehozott választásokra kerülne sor.
A Jobbikot általában a liberális média megpróbálja mumusként beállítani, és ebben az esetben is visszaütött a „neoliberális bumeráng”. Minél jobban szidják a pártot, gárdáját és a szervezet által előhozott súlyos társadalmi kérdések megvitatását, az átlagembereknek egyre inkább az a fajta politikai hang kell, amit a markáns ellenzéki erő képvisel. A cigánybűnözés, a korrupció, a kettős mérce, a gazdasági csőd, az eltékozolt milliárdok tényének nyilvánosságra kerülése pártállástól függetlenül vált ki emberekben indulatot, és természetesen azzal rokonszenveznek, akik a súlyos kérdések megoldására valamiféle alternatívát kívánnak.
Lehet a Jobbikot szélsőségezni, mondani nacionalistának, revizionistának és sovinisztának, de úgy látszik, és a jelek is ezt mutatják, hogy jóval a parlamentbe való bekerülés feletti lélekszámú magyar támogatja a Vona Gábor vezette alakulatot. Hét százalék jóval több mint félmillió szimpatizánst, nyílt támogatót, vagy rejtőzködő szavazót jelent.
Orbán Viktornak meg kell végre értenie, hogy kifutott a kikötőből az egyzászlós hajó, és bármit tesz, a kétharmados többséget egyedül nem érheti el. Jelen pillanatban még úgy viselkedik, mint a bourbonok, semmit sem tanult, és semmit sem akar felejteni, pedig elfelejthetné végre begyöpösödött teóriáit, és emlékezhetne arra, hogy milyen jól működött a Fidesz kormányzása idején pártjának burkolt nemzeti radikális támogatása. Ha nem ágál a Jobbik ellen, és nem ezt az erőt állítja be főmumusnak, akkor sokkal előnyösebb, akár nem hivatalos parlamenti partnert szerezhet, mint a hozzá csapódott virtuális pártként funkcionáló KDNP, vagy a különböző lényegtelen szervezetek.
HunHír.Hu