Ez az írás az „Ébredés” 2002/II/5-ös számban jelent meg, mely számot eme sorok alapján címeztek meg. Bár azóta igencsak telt az idő, még mindig nem kapott kellő nyilvánosságot, nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna róla.
Otthon mind a mai napig tabu említeni.
De lássuk a lényeget:
Fáy István
A Paktum
Íme a paktum, amelyről nem lehet beszélni. Ez volt írásom kiindulópontja. Most pedig közlöm a magyar népre erőszakolt gyalázatos szerződés szövegét. Egy otthoni publicista, mint Benedek István, nem teheti meg ezt saját jól felfogott érdekében, az Angliában élő Révffy László azonban a közelmúltban nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentő árulást. Szövegét Németországban élő barátom küldte el, azzal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél szélesebb köreiben. Kívánságának eleget teszek, mert teljesen egyetértek vele, hogy ezt mindenkinek meg kell ismernie.
Írását azzal kezdi, hogy 1989. március 15-én, míg hazánk népe az első szabad megemlékezést tartotta, egy budai villában titkos tárgyalás volt, melyen a következők vettek részt: a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendőrség ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkosszolgálat képviselője, a magyar katolikus és az izraelita egyház egy-egy megbízottja, valamint öt magyar politikai vezető, akik ma is vezető pozícióban vannak. Ők írták alá részünkről az ország szabad újjáépítésének tervét korlátozó diktátumot, amelynek értelmében kimennek ugyan a szovjet megszállók, de ezért súlyos árat kell fizetnünk. Értesülésem szerint Révffy László rövidesen nyilvánosságra hozza az aláírók neveit, hogy minden kétkedést eloszlasson e feltételek hitelességével kapcsolatban, amelyek a következők:
1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.
2. A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.
3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között
4. Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása.
5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között.
6. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.
7. A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség, és rendőrség megvédése az esetleges megtorlásoktól
8. A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.
9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.
10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.
11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.
12. A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.
13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek, és azokon nem lehet változtatni.
14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.
15. A románok, jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot
16. Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.
17. A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.
18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.
19. Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.
20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért
* * *
A fenti megalázó feltételek megfogalmazásukkor még köthették az aláírókat, de ma (2002-ben) a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia összeomlása után semmi esetre sem. Akik 1989. március 15-én aláírták a fenti húsz pontot, még akkor sem mentesülhetnek a vádtól, ha kényszerhelyzetben tették azt. Viszont ma, 2002-ben a közép- és kelet-európai események után is érvényesnek tartják, akkor ez a magatartás hazaárulásnak minősül, amiért törvény előtt kell felelniük.
Íme a sokat emlegetett „paktum”, amely mindeddig megakadályozta hazánk politikai átalakulását, és a magyar milliók emberi életnívójának megteremtését.
A találkozó résztvevői: Antall József, Horn Gyula, Pető Iván, Paskai László, Göncz Árpád, Zoltai Gusztáv (MAZSIHISZ), Boross Péter.
Folyt. köv.
HunHír.Hu