A tisztánlátás, megítélésem szerint már csak a parasztság néma tekintetében van meg és én személy szerint egy öreg, dolgos embernek jobban hiszek, mint az értelmiségnek kikiáltott, egzisztenciába süllyedt, észt osztó semmiben fürdőző intelligencia királyoknak, vagy bármelyik nyugatra szakadt hazánkfiának.
A paraszt szemében az mind ÁRULÓ, “Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete.” , mert az utolsó szó jogán mindig kimondatik: – Neked gyermeked van, azokat fel kell nevelned! – , mintha azt mondanák – Meghalsz, ha nem vagy ÁRULÓ! – és érdekel valakit Szolzsenyicin? Kifosztják itt a lelkeket!
Lelkeket szaggatók igazságmagyarázatai / Konrád György, Soros György/ megérik-e az áldozatot?
Tudják-e hány lélek szakad meg, míg egy-egy igazság érvényt szerez és hogy a jobb élet reménye hány embert tesz tönkre örökre és a vonzástörvények alapján a boldogságérzet megmarad-e földi kiváltságnak? Hallanak-e annyi halleluját, ahány jajveszékelő sírást fojt el a nyomor? A föld forog és a mélyen szántók után sarjad csak mag, különben gaz, gaz nő minden szíven – önös sátáni akarat!
Menjünk-e véletek világfiak, trendek, vagy apáink sírja mellett ejtsünk egy pár könnyet? Eszközök vagyunk mind, iszapba süllyedő tartópillérei a fejünkre hányó mammon-isteneknek? Engeditek-e még az önálló gondolat megnyilvánulását, vagy öröm-akol moslékába fojtsátok álmainkat? Megmaradhat-e az ember, emberléptékű kapcsolatrendszerekben, vagy idillikus nirvánát festve a mindennapok egére, kiszaggatjátok szívéből az érzést, és a lehetetlenség versenyeszméjébe hagyjátok fúlni?
Meddig jutott el a társadalom és hová tart?
Egy ház cseperedő gyermeke, sorba áll-e a rá aggatott nézetek jutalom-bélyegéért, vagy a világfelosztás által a demokrácia-gőg megőrizte a humánus érzést? Odáig jutott harcában az igazság, hogy áldozatra érte nem hajlandók: A radikálisok, a kikiáltott hősök, ha olyan körülmények közé kerülnek, mint egy átlagember már fel is adják elveiket, akaratukat vesztik és elhiszik, hogy ők valakik. Elszólják magukat az észt osztók, hogyha zűr lenne, azonnal olajra lépnének, és elhiszik, igazuk van. Tudják urak, ha ilyenekből állna ez az ország, már rég a feledés homályába merült volna. Mert önök se nem Rákóczik, se nem Kossuthok, de még csak a sajtószabadság képviselőinek sem tekintendők, hisz megrendelőik, vagy a múltban egy, egy jól fizető egzisztencia-érdek szószólói voltak legtöbben, vagy mondjam úgy, szarkeverők, egzisztencia vadászok! És ez a legnagyobb baj, hogy bármelyik lap, internetes újság elhiszi, hogy az az újságírás, tömegtájékoztatás, ami érdektől fűtött, jogkövető és életképes az az emberek szolgálatához tartozik, holott mindahányan tudják, csak a fizetőképes megrendelőiket szolgálják ki! Megtanulhatták volna, hogy:
IGAZSÁGÉRZET NÉLKÜL NINCS DEMOKRÁCIA!
Igazság érzet hiányos viszont az ország. Naiv-jelent falók hihetik csak, hogy az elfojtott igazság fel nem tör az elhallgatott mélyből, mert nincs személyes, ideológiai, politikai következmény nélkül semmilyen hazug magyarázat. Az igazság igazság lesz, ha mindahányan pusztulunk is, ha minden ember bűnösségét kell kimondani, akkor is csak a természet törvénye fog győzedelmeskedni rongyakaratok fölött. Nincs hová bújni, hátrálni, nem lehet tovább némán zsebre vágni az egzisztencia biztonságot, mert a lelkeket emésztő szenny forr testünk mélyén!
Nincs olyan ma, ami holnapig várna, mert a ma tönkre tett lelkek, holnap már bosszúéhes gyilkosokká válnak, és nem válogatnak se eszközben, se emberekben, csak, mint az úthengerek mennek, mennek előre, egyre távolabb és távolabb semmisítik meg a hatalom szimbólumait, a még oly szép jövőt is feláldozva az igazság oltárán.
Nem bízok, s nem hiszek senkiben, csak a kétkezi munkások, parasztok néma tekintetében!!!
Gavallér János
HunHír.Hu