Szerkesztőségünk egyik rózsás kedvű tagja, a Móricka-balhén felbuzdulva előkapart pár régebbi számot. Egy téli lapszámban a tücsök-hangyákra emlékeztető, tragikomikus írásra bukkant, s egy másik kollégánk vette a fáradságot, és begépelte, hogy mindezt a HunHír.Hu olvasói elé tárhassuk. Hát íme.
Kedves Pali Bátyám!
Szívemet öröm járja át, és megremegek a gondolattól, hogy segíthetek. Segíthetek úgy is, hogy tudok róla, és naná, hogy segíthetek úgy is, hogy nem tudok róla, legfeljebb csak később értesülök róla. De az is boldogság kedves Pali bátyám, de mekkora boldogság! Mert boldogság ám az is, ha később tudom meg. Mert a nyomaték a segíteni akaráson van, mi máson, nem igaz? Hisz emberek vagyunk, nem az őserdőben élünk, mint sok állat!
És büszke is vagyok! De milyen büszke! Büszke vagyok azért, hogy benne vagyok abban a három egész hat tized millióban, aki munkájával eltarthat, eltart magával együtt tízmilliót. A gyerekeket, a nyugdíjasokat és azt a pár százezer, esetleg millió honfitársamat, aki nem tud, vagy egyáltalán nem akar dolgozni.
Ismerek olyat, aki életében nem dolgozott, de miért is tenné, mikor annyi fontosabb dolog van a munkánál! Minek is dolgozna, hisze segítek rajta én, aki erre képes vagyok, és bejáratott munkahelyem van, fizetéssel! De mekkora fizetéssel! Uram-atyám! Tehát segítek! Mint Timur és csapata! Segítek rajtuk, mert segíteni jó! De milyen jó!
Azt tetszik kérdezni mi van akkor, ha elfogy a hivatalos segítség? Mi lenne? Akkor segítek úgy, hogy csak később veszem észre, hogy segítettem. És annak is örülök, hogy itt élnek, itt laknak velünk egy városban, egy faluban, mert ha segítség kell nekik, akkor nem kell órákat utazniuk esőben-sárban, csak átugranak és megkapják.
A gyerekemet is úgy engedem iskolába, hogy adok neki kétszáz forintot uzsira, és még egy ötvenes WC-re. Hisz az a sok kis ragyogó arcú gyerkőc, aki a gonosz tanárok miatt tizennégy évesen még mindig a harmadikat járja, csak úgy juthat mellékjövedelemhez, ha saját magát nevezi ki az iskola WC-s nénijének.
Ez is öröm ám, kedves Pali bátyám, de mekkora öröm! Hisz’ ő már az iskola mellett pénzt keres, dolgozik, nem arra vár, hogy segítsék! Ilyenkor is szívesen ad ám a magamfajta, hisz’ örülök, hogy adhatok! És az is hatalmas érzés, hogy a megadózott pénzemből, jövedéki adót, személyi jövedelemadót, és mindenféle huncut kötelezettséget befizethetek, hisz’ ettől lesz nekem egyszer nagyon jó! Persze, most is jó! Hazudnék, ha azt mondanám, nem jó. És persze, ebből kapnak a többiek, akik esetleg semmit nem fizetnek, mert nekik nem adatott meg, hogy fizessenek.
És az is örömmel tölt el kedves Pali bátyám, hogy az általunk demokratikusan megválasztott nagyszerű hölgyek és urak, az én pénzemből ülnek ott és teszik fontos dolgukat Országunk Házában. Sokszor elnézem vásott vitáikat, hallgatom pazar szóáradataikat, és mosolygok magamban. Lám-lám! Az én pénzemből micsoda országépítő, nagyszerű viták kerekednek, és mindezt azért teszik, hogy nekem jó legyen! De milyen jó! Már most is jó, és ez csak fokozódhat! Egész beleborzongok, hogy milyen csodálatos lesz itt minden, ha ez így folytatódik.
Sietve teszem hozzá, hogy az én pénzemen. És milyen szívfacsaró érzés, azt még szavakba önteni is nehéz, amikor néhány szegény, jobb sorsra érdemes honfitársunk, esetleg megtéved, és milliárdokat síbol el. A szívem szakad! Főleg akkor, ha ezt mondjuk egy bankár teszi. Hát persze, hogy elkél a segítség, és az én pénzemből konszolidálják azt a fránya bankot, ahol az a szegény ember megtévedt. Naná, hogy konszolidáljuk, hisz ő is a mi kutyánk kölyke, nem hagyhatjuk a szarban!
És akkor még nem beszéltem szegény megtévedt politikusokról, akiknek szintén kevés a fizetésük, és egy kis trükkel próbálnak több pénzhez jutni, jobb életet élni. Hát nem megérdemlik? Hisz’ minden rezdülése áldott lelküknek arról szól, hogy hazánkat kivezessék a labirintusból, melybe tévedésből kerültünk. Elnézem vezetőinket! A vékony szemüvegest, és a kicsi mokányt. Büszkeség járja át a szívemet, hogy én is magyar vagyok, mint ők! Az egyik azt mondja “á”, erre a másik rávágja, hogy nem jó, mert “b”! Erre az első azt mondja, megcsináltuk, erre a másik azt mondja megcsináljuk. Én meg csak ülök ott a tévé előtt, és azt mondom magamban: ez igen, ez minden pénzemet megér, hisz ezek tudják, hogy mit akarnak!
Őszintén remélem kedves Pali bátyám, levelem nem meríti ki a gyűlöletbeszéd fogalmát, hisz’ szívből és jóindulatból íródott, és azt is remélem, hogy nem bántottam meg benne sem népcsoportokat, sem személyeket.
Kézcsókom Margit néninek!
A Zsoci – immáron negyedszer – egy szál alsógatyában jött haza tegnap délután a mínusz hat fokos hidegben. Két jobb sorsra érdemes honfitársunk levetkőztette őt a falu szélén, mondván ők is fáznak, kell nekik a meleg cucc. Ha már ott voltak, elvették Zsocikám karóráját is, mert még azt sem tudták szegények, hogy mennyi az idő. Persze, náluk maradt a fiú pénztárcája is, mert éhesek is voltak és pénz se volt náluk.
Aztán felpattantak Zsocikám bicajára – mégis gyorsabb úgy közlekedni, mint gyalog – és elhajtottak. Zsoci egész este csak ült a kályha mellett, és mosolygott. Azt mondta, örül, hogy megint segíthetett, hogy megint adhatott.
HunHír.Hu-információ