Szabad lett a szerelem, szabad a párválasztás és ezzel szabad lett a válás, azaz a felelősségvállalás alól már az élete során feloldozást nyert az egyén. Évezredek kötelességtudata dőlt meg „a holtodiglan tartó házasság”, a család összetartó, nemzedékről, nemzedékre való gondoskodás örök törvényszerűsége.

A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején megtréfálta az országot a természet; áradtak a folyók, az eső mosta a házakat, omlottak a falak, sorsok kilátástalanságban kapaszkodva államhitelből falurészek, majd városrészek nőttek a semmiből. Az 1968-as paradigmaváltásnak (diáklázadások, hippi mozgalmak, az emberi érzések robbanásszerű megnyilvánulásai), az új gazdasági mechanizmusnak, vagy az egyszerű akaratnak az alapján konszolidálódottak az emberi viszonyok, fellélegzett az eszmék halálöleléséből az ember és a jövőbe vetett hit, a gondviselés, higgadtságra intett mindenkit. A Homo Sapiens ébredését lecsillapította egy jóléti rendelkezés sorozat. A gyes bevezetésével a társadalom felismerni vélte a család nélkülözhetetlen szerepét. Az egyén boldogságkeresés és érvényesülés útján, esélyt vélt felfedezni jövőjének kialakításáról, azaz gondoskodott gyermekáldás által, léleknyugalomban élni. Az illúziót, hogy a társadalom számára mennyire fontos a generációk öngondoskodást fenntartó láncolata, (nem a társadalom, az ember, mint intelligens lény számára fontos az érzésvilág összekötő szerepe) a modern világ a szexuális forradalommal a porba döntötte. Szabad lett a szerelem, szabad a párválasztás és ezzel szabad lett a válás, azaz a felelősségvállalás alól már az élete során feloldozást nyert az egyén. Évezredek kötelességtudata dőlt meg „a holtodiglan tartó házasság”, a család összetartó, nemzedékről, nemzedékre való gondoskodás örök törvényszerűsége.

A sugallt jelszó: Az önérvényesítés.

Kinek az érdeke, hogy szüleink, gyermekeink rovására, mert a szeretett lény nélkülözése, hiánya az mindenképp lélekegyensúly vesztéssel jár, önön gőgünk kielégítésére, felhalmozzuk a szolgáltató társadalom minden igényt kielégítő lehetőségeit? A logikus gondolkodás alapján, a versenyt hirdető haszon az egyetlen kielégített tényező. A nagyszülő elveszti öreg korának dédelgetett álmát, az unokát, a meghitt elégedettséget, a mindennapi ölelő tekintetet, a köszönetet az életéért. A gyermek elveszíti a szülő (a teremtő) iránti csodálat, az örök összetartozás sziklaszilárd tetterejét, a feltétlen szeretet mindent felül múló érzését. Az egyén házat, kocsit, nyaralást, gürcölést és mindig több tettet, új és új társat, nagymamát, nagyapát, testvért és ellenséget kap. Néha elviszi, volt feleségével, férjével élő gyermekét kirándulni, vásárolni, vesz neki ezt-azt, megnézi előző/leendő anyósát, apósát, telefonon ellenőrzi szülei állapotát, mert hát a kor, a kor követel. Nincs rend.
Káoszt termett a jelen és a nem létező szabályokat, önbecsapással, úgy teszünk, mintha értenénk, szeretnénk, közben minden vágyunk azt felülírni: Miszerint mi, mi kivételek vagyunk, a mi életünk más, csak éppen most, most nem prosperál.

A gondolatok varázslatában, ím a politikusainkban is felébredt valami emberi, valami, ami sosem volt nélkülözhetetlen tényező, az érzés:

“Magyarországon az embereknek most először a szív nyelvén kell beszélni. Többről van szó, mint arról, hogy az értelem és a gondolatok essenek egybe. Magyarországon a sikerhez ma a szívek egybehangzására van szükség” – mondta Orbán Viktor.

A megállapítás örömmel tölt el, csupán annyit helyesbítenék, hogy nem először kell beszélni a szív nyelvén, hanem mindig. Mert a jelen társadalma Isten kezéből kivette a hatalmat és mindent a saját nyelvén, és módján próbál megoldani, még nem jelenti azt, hogy a legtökéletesebb életforma az ember számára. A mi által és hogyan megtapasztalása nélkül (a szülői tapasztalat átvételének hiánya), csak statisztikai halmazok sokaságán rágja keresztül magát, a megfelelő következtetések időhiányos realisztikáját alkalmazza. Nem fogadhatjuk el és nem iktathatjuk ki az emberi érzést, a lelket, a mindennapi politikai, gazdasági élet területéről sohasem. A teljesítmény függ a kiegyensúlyozottságtól, a kiegyensúlyozottság függ a társadalmi morál elfogadottságától. A modernkor társadalmi morál elfogadottsága, megbukott az egyén lelki egyensúly mércéjén.

A nemzedékek viszonyrealisztikája nem fogadja el az önérvényesítés mindent felülíró törekvéseit. Felelősséggel nem tud gondoskodni az egyén se a szüleiről, se a gyermekeiről a liberalizmus vadburjánzása alatt. „Isten, Család, Haza!” jelszava gondolkodásra kell, bírja a nép képviselőit, elfogadott és felállított rend nélkül nincs alkalmazkodási viszony-erény, nincs lélekben, szívben ösztönző boldogság.

Az értelmét vesztett haszonhalmozás, erkölcsi morálvesztéssel oldozza fel az egyént cselekedeteinek a megítélése alól! Itt tartunk tisztelt bólogatójánosaink. Hogy mi a teendő? Egyszerű uraim, embernek kell lenni: Mindig azt tenni, amit mástól várunk el: Például minimálbérből élni!

Gavallér János – HunHír.Hu