Fél hét tájban érkeztem a Lánchídhoz, először nem láttam semmi jelét annak, hogy itt valami készülődne. Néhány méternyi séta után rábukkantam az első, vörös mellénybe bújtatott rendezőre, akitől megtudtam, hogy továbbmenve a Parlament felé, érdekesebb dolgokat fogok látni és hallani. Ebben igaza is lett.

Míg a mondott irányba ballagtam a húsz méterenként felállított rendezők sorfala mellett, akikről lesírt, hogy csak pénzért vállalták ezt az egészet, elgondolkodtam: miért pont mára, a szovjet győzelem napjára lett meghirdetve ez a demonstráció?

Igazi választ sem magamnak nem tudtam adni, sem Gyurcsánytól nem kaptam, aki bibliai magasságokban szálló beszédében összehordott megint minden közhelyet a saját régebbi beszédeiből. De, mint mondtam, ebből sem derült ki, hogy miért is kellett ma a zsidó áldozatokra emlékezni. Emlékezzünk, egye fene, leszek én is toleráns, de csak akkor, ha itt van az ideje. De hogy a kormánykoalíció megítélése szerint ennek minden nap és annak minden percében ideje és helye van, azt már sokallom. Tolerancia ide vagy oda.

Amíg a felállított színpad közelébe értem, alkalmam volt találkozni jó néhány zsidóval, cigánnyal, a melegeket viszont „hiányoltam”. Mindenesetre nélkülük is szép kis népség gyűlt össze, az egész sötétbarnától a vörösig. Az alant gyülekező tolerancia hősök eközben szócsatába kezdtek a felettük egy kis kiugróban helyet foglaló, egyenlőre még csak bámészkodó Árpád sávos zászlót tartó emberekkel. „ Szemét nácik ! „- ordította lentről a zéró toleranciával rendelkező, szakállas, kissé elhízott, de nem ezért felfuvalkodott alak.

Gondoltam, felmegyek az Árpád sávosok közé, mondhatom megérte. Ha olyan perelős fajta lennék, most kereshetnék jó pár milliót becsületsértésért, magyar fajom, származásom gyalázásáért. Az elmeállapotomra tett kijelentések ezekhez képest bagatell kis szurkapiszkák voltak.

Megunva, hogy folyamatosan „lehülyeszemétrohadtnáciznak”, visszasétáltam a békésebb, feltehetően megfizetett tömegbe, ahol legalább annyi szervező, civil rendőr és államvédelmis tartózkodott, mint demonstráló. Nem kellett sokat várni, elérkezett az est fénypontja, pedig még a fáklyákat meg sem gyújtották: jött a Gyurcsány. Legnagyobb sajnálatomra nem sokat láttam belőle, mert a jól bevált harci elhárító esernyőkkel védték őkelmét a feléje hajigált tojások elől. A közeli becsapódásokat az ellentábor hangos üdvrivalgással fogadta. Fletónak, akinek ugye orosz tanára adta ezt a becenevet, ugyancsak ordítania kellett, hogy beszédét elmondhassa, hiszen folyamatosan pfujoltak, tülköltek a másképp zéró toleránsok.

Eljön az idő – ordította a főtoleráns – amikor sírni fognak azok, akik most kiabálnak.

Mert sípolással, füttyel, aztán meg gyilkolással folytatódik az ilyen intoleráns véleménynyilvánítás, mondotta, majd azzal fenyegetőzött, hogy a legközelebbi választást is ők nyerik meg. De nem kell félni, ők kenyérrel fognak visszadobálni… Ha így folytatódik ez a röhejes ide-oda provokáció, érdemes lesz kijárni demonstrálni, egész jó tojásrántottát lehet majd rittyenteni, még kenyér is lesz hozzá.

Mikor Fletó Fletovics – hogy legyen már valami köze a mai provokatív rendezvénynek a szovjetek ünnepnapjához – befejezte beszédét és elmenekült, a karzaton álló nemzeti radikális kinézetű fiatalok furcsa skandálásba kezdtek: „szemét neonácik, rohadt újfasiszták” – üvöltötték a túlnyomórészt zsidókból álló népség képibe.

Ennél a pontnál végképp feladtam, hogy megértsem az egész megmozdulás és ellentüntetés értelmét. Számomra merő provokációnak hatott, mint ahogy bizonyára az is volt, ez az egész MSZP toleranciarendezvény, amire a kevésbé toleránsak kevésbé kultúrált választ adtak, kiváló ürügyet szolgáltatva arra, hogy a szoclibsibibsik szörnyülködve mutogathassák majd az összes kezükben lévő televíziós csatornán, megírhassák az összes újságban, hogy tessék, megmondtuk mi, hogy Magyarországon dúl az antiszemitizmus. Hogy azt miként fogják magyarázni, hogy a zsidót is lefasiztászták, azt még nem tudom, de hát erre ott van nekik a megfelelő agykapacitással és fizetéssel rendelkező szolgahaduk.

A demonstrációt a zéró toleranciát követelők minden bizonnyal sikeresnek fogják elkönyvelni, nekem sajnos támadtak aggályaim ennek az eseménynek kapcsán.

Mindamellett, hogy a magyarságukra büszke, a saját népünk javáért, az értékeink megőrzéséért kiállóknak igazuk van, a mai napon talán jobb lett volna, ha csöndesebben viselkednek, mert ma bizony lépre mentek. Elragadta őket jogosan érzett dühük, de ezzel csak ártottak a közös ügynek. Alapot adtak egy néphülyítő propaganda-hadjárat beindítására, amire most a zéró támogatottságot „élvező” Gyurcsánynak égető szüksége van.

Összegezve a mai estét, szerénytelenség nélkül meg kell hogy állapítsam, hogy a rendezvény során én voltam a legtoleránsabb: ha nehezen is, de szó nélkül végighallgattam Gyurcsány beszédét, eltűrtem hogy a zéró toleránsok lenácizzanak, és lenyeltem azt is, hogy a másképp toleránsok lezsidóbérencezzenek. Kell ennél több megértést tanúsítani egy napon?

pig@ – HunHír.Hu

Fél hét tájban érkeztem a Lánchídhoz, először nem láttam semmi jelét annak, hogy itt valami készülődne. Néhány méternyi séta után rábukkantam az első, vörös mellénybe bújtatott rendezőre, akitől megtudtam, hogy továbbmenve a Parlament felé, érdekesebb dolgokat fogok látni és hallani. Ebben igaza is lett.

Míg a mondott irányba ballagtam a húsz méterenként felállított rendezők sorfala mellett, akikről lesírt, hogy csak pénzért vállalták ezt az egészet, elgondolkodtam: miért pont mára, a szovjet győzelem napjára lett meghirdetve ez a demonstráció?

Igazi választ sem magamnak nem tudtam adni, sem Gyurcsánytól nem kaptam, aki bibliai magasságokban szálló beszédében összehordott megint minden közhelyet a saját régebbi beszédeiből. De, mint mondtam, ebből sem derült ki, hogy miért is kellett ma a zsidó áldozatokra emlékezni. Emlékezzünk, egye fene, leszek én is toleráns, de csak akkor, ha itt van az ideje. De hogy a kormánykoalíció megítélése szerint ennek minden nap és annak minden percében ideje és helye van, azt már sokallom. Tolerancia ide vagy oda.

Amíg a felállított színpad közelébe értem, alkalmam volt találkozni jó néhány zsidóval, cigánnyal, a melegeket viszont „hiányoltam”. Mindenesetre nélkülük is szép kis népség gyűlt össze, az egész sötétbarnától a vörösig. Az alant gyülekező tolerancia hősök eközben szócsatába kezdtek a felettük egy kis kiugróban helyet foglaló, egyenlőre még csak bámészkodó Árpád sávos zászlót tartó emberekkel. „ Szemét nácik ! „- ordította lentről a zéró toleranciával rendelkező, szakállas, kissé elhízott, de nem ezért felfuvalkodott alak.

Gondoltam, felmegyek az Árpád sávosok közé, mondhatom megérte. Ha olyan perelős fajta lennék, most kereshetnék jó pár milliót becsületsértésért, magyar fajom, származásom gyalázásáért. Az elmeállapotomra tett kijelentések ezekhez képest bagatell kis szurkapiszkák voltak.

Megunva, hogy folyamatosan „lehülyeszemétrohadtnáciznak”, visszasétáltam a békésebb, feltehetően megfizetett tömegbe, ahol legalább annyi szervező, civil rendőr és államvédelmis tartózkodott, mint demonstráló. Nem kellett sokat várni, elérkezett az est fénypontja, pedig még a fáklyákat meg sem gyújtották: jött a Gyurcsány. Legnagyobb sajnálatomra nem sokat láttam belőle, mert a jól bevált harci elhárító esernyőkkel védték őkelmét a feléje hajigált tojások elől. A közeli becsapódásokat az ellentábor hangos üdvrivalgással fogadta. Fletónak, akinek ugye orosz tanára adta ezt a becenevet, ugyancsak ordítania kellett, hogy beszédét elmondhassa, hiszen folyamatosan pfujoltak, tülköltek a másképp zéró toleránsok.

Eljön az idő – ordította a főtoleráns – amikor sírni fognak azok, akik most kiabálnak.

Mert sípolással, füttyel, aztán meg gyilkolással folytatódik az ilyen intoleráns véleménynyilvánítás, mondotta, majd azzal fenyegetőzött, hogy a legközelebbi választást is ők nyerik meg. De nem kell félni, ők kenyérrel fognak visszadobálni… Ha így folytatódik ez a röhejes ide-oda provokáció, érdemes lesz kijárni demonstrálni, egész jó tojásrántottát lehet majd rittyenteni, még kenyér is lesz hozzá.

Mikor Fletó Fletovics – hogy legyen már valami köze a mai provokatív rendezvénynek a szovjetek ünnepnapjához – befejezte beszédét és elmenekült, a karzaton álló nemzeti radikális kinézetű fiatalok furcsa skandálásba kezdtek: „szemét neonácik, rohadt újfasiszták” – üvöltötték a túlnyomórészt zsidókból álló népség képibe.

Ennél a pontnál végképp feladtam, hogy megértsem az egész megmozdulás és ellentüntetés értelmét. Számomra merő provokációnak hatott, mint ahogy bizonyára az is volt, ez az egész MSZP toleranciarendezvény, amire a kevésbé toleránsak kevésbé kultúrált választ adtak, kiváló ürügyet szolgáltatva arra, hogy a szoclibsibibsik szörnyülködve mutogathassák majd az összes kezükben lévő televíziós csatornán, megírhassák az összes újságban, hogy tessék, megmondtuk mi, hogy Magyarországon dúl az antiszemitizmus. Hogy azt miként fogják magyarázni, hogy a zsidót is lefasiztászták, azt még nem tudom, de hát erre ott van nekik a megfelelő agykapacitással és fizetéssel rendelkező szolgahaduk.

A demonstrációt a zéró toleranciát követelők minden bizonnyal sikeresnek fogják elkönyvelni, nekem sajnos támadtak aggályaim ennek az eseménynek kapcsán.

Mindamellett, hogy a magyarságukra büszke, a saját népünk javáért, az értékeink megőrzéséért kiállóknak igazuk van, a mai napon talán jobb lett volna, ha csöndesebben viselkednek, mert ma bizony lépre mentek. Elragadta őket jogosan érzett dühük, de ezzel csak ártottak a közös ügynek. Alapot adtak egy néphülyítő propaganda-hadjárat beindítására, amire most a zéró támogatottságot „élvező” Gyurcsánynak égető szüksége van.

Összegezve a mai estét, szerénytelenség nélkül meg kell hogy állapítsam, hogy a rendezvény során én voltam a legtoleránsabb: ha nehezen is, de szó nélkül végighallgattam Gyurcsány beszédét, eltűrtem hogy a zéró toleránsok lenácizzanak, és lenyeltem azt is, hogy a másképp toleránsok lezsidóbérencezzenek. Kell ennél több megértést tanúsítani egy napon?

pig@ – HunHír.Hu