“Higyje el, nem vagyunk mi csőcselékek! Ha azok lennénk, akkor már Budapest földig égett volna az összes kommunista képviseletével együtt és a parlament elé betont öntöttünk volna, a kordonokat meg a rendőrökön vertük volna szét! De nem így történt…”
Kedves Fábry Úr!
Most azzal kéne kezdenem, hogy mennyire szeretem a műsorát stb. Ez így is van, de nyalizás és elismerő szavak helyett engedje meg, hogy egy fontosabb ügyben zavarjam. Mert én is remélem, hogy zavarok. Egyik fórumon írt hozzászólásomból ragadnék ki egy részletet Önnek, mert Önhöz is szól. ( http://www.hunhir.hu/forum.php?rsid=300 2487 sz. hozzászólás )
Végtelenül aggaszt csonka országunk helyzete, s bár egy egyszerű polgár vagyok, akit csak a tehetetlenség dühe emészt – mégis szilárdan hiszem, hogy fordíthatnánk sorsunkon. Nem érnek már semmit az eddig bevetett eszközeink, ahol lehet, mindenhol cenzúráznak minket és félremagyarázzák a céljainkat. Nem könyörögni akarok Önnek és csak remélni merem, hogy nézetei és elvei, illetve hangoztatott véleménye mögött valódi hazaszeretet és az enyémhez hasonló aggódás húzodik.
Ezért kérem Önt tisztelettel, hogy álljon azok közé, akik rendületlenül, de egyre elkeseredettebben vonulnak utcára, akik igazi rendszerváltást akarnak, akik véget akarnak vetni az ország- és népírtásnak. Ön, mint közszereplő súlyos felelősséggel rendelkezik, tudom. Tudom, hogy nem mindegy, hogyan nyilatkozik, vagy kik közé áll. De hiszem, hogy szuverenitását meg tudja őrizni akkor is, ha kiáll fizikailag is honfitársai mellé. Egyszerűen nincs más esélyünk hangunk hallatására, csak akkor, ha az Önhöz hasonló emberek megszólalnak a témában, esetleg közénk állnak!
Higyje el, nem vagyunk mi csőcselékek! Ha azok lennénk, akkor már Budapest földig égett volna az összes kommunista képviseletével együtt és a parlament elé betont öntöttünk volna, a kordonokat meg a rendőrökön vertük volna szét! De nem így történt… Mert most még csak kér a nép… de ha már nem kér, akkor vesz, ragad! Én nem akarom ezt kivárni! Sűrgőssen tennünk kell addig, amíg még lehet békés eszközökkel tenni! Nem szabad hagyni, hogy a kormány tovább folytassa ámokfutását! Minnél késöbb teszünk hathatóssan, annál több idejük marad a rombolásra!
Kérem, ha egyetért velem – vagy egyáltalán elgondolkodtatja jelen üzenetem: ne késlekedjen tenni! Mozgosítsa kollegáit, közszereplő ismerőseit, mindenkit, akire oda figyel még a média és nem értenek egyet az ország rombolásával!
Nagyonis áll a zászló egy éhséglázadásra, a népharag kitörésére! Úgy gondolom, hogy amíg rajtunk áll, kötelesek vagyunk tenni ellene.
És most szócséplés helyett az idézet – ha érti, érti; ha nem, akkor is legalább megpróbáltam…
“Nem olyan bonyolult ez, csak vegyük már észre, hogy senki nem fog helyettünk tenni semmit. És tudjátok miért? Mert azt híresztelték, hogy 56ban sem az értelmiség csinálta a forradalmat. Oké, aláírom, nagyrészt talán nem. De én se vagyok suttyó paraszt, sem kétkezi melós, de attól még polgár vagyok én is és jogom van lázadni, jogom van a szólás- és gyülekezési joghoz! Azok pedig, akik azt hiszik, hogy túl értelmiségiek ahhoz, hogy a szájtépés mellett tettekkel is tegyenek a hazáért; közlöm velük: ugyanúgy hazaárulók! Hol vannak a híresen ellenzéki közszereplőink például??? Egyértelművé vált, hogy itt média nyilvánosságot nem kapunk! Ők lennének azok, akikkel ezt elérhetnénk! Lehetnének a szócsöveink! Mégsincsenek sehol, csak várják, hogy majd a proli tesz valamit! Hát lóf*asz a seggükbe! Más időket élünk már és ehhez kell alkalmazkodni is! Igenis álljanak mellénk, jöjjenek ők is az utcára velünk együtt, mert ők is közülünk valók! Ezt a harcot vagy együtt vívjuk meg, vagy sehogy. És a felelősség mindannyiunké lesz. Az övék is! Csakúgy, ahogy a rendőrség tagjait is felelősségre kell vonni azért, mert nem a népet, hanem a kormányt szolgálják!!! Vagy mindent felteszünk egy lapra most, vagy mindent elvesztünk. A kórházakból elfekvőket csinálnak, a lombikbébi programot leszűkítik… mi jön ezután??? Bemegy az egészséges nő szűlni és meddővé teszik egy gyerek után, úgy, hogy nem is tud majd róla??? Égbekiáltó ez a népírtás, a polgárok ellehetetlenítése! Az apeh tombol, a kis emberről lehúzza az utolsó bőrt is, az elmű és a vízművek is profitra dolgoznak – minket ölnek nem a nagy embereket! De bűnösök közt cinkos, aki néma! Mindenki, aki szó és tettek nélkül tűri ezt a folyamatot megannyi ember haláláért lesz közvetve felelős!”
Őszinte hazaszeretettel,
Istenes Hajnal
HunHír.Hu