Az elvakult magyargyűlöletéről elhíresült Jan Slota és pártja, a Szlovák Nemzeti Párt kormánytényező lesz az elrabolt magyar történelmi területeken kreált államban. Érdekes módon sem az ottani, sem az európai jogvédők most nem riogatnak a szélsőjobb veszéllyel, nem apellálnak a szomszédok, mint például Magyarország érzékenységére. Csak nálunk van az Közép-Európában, hogyha a nemzetért valóban tenni akaró erők kerülnek hatalomközelbe, akkor már kirekesztést, rasszizmust, és antidemokráciát károg a nemzetközi média.
A felvidéki magyarok próbáltak mozgósítani, valamilyen szinten sikerült is az együttműködés, de a csinált országnak most olyan kormánya van, amelyben abszolút hatalmi tényezők lehetnek a magyargyűlölők. Egy olyan párt került kormányra, amely szavazatainak jó részét gyűlöletkeltéssel, az elbutult emberek megvezetésével, az úgynevezett magyar bomba állandó felemlegetésével tudta megszerezni. Ott, Szlovákiában, ebben a pár éves államban természetesen nem számít, hogy valamely politikai tényező egy őshonos, pontosabban jelenleg kisebbségben lévő népcsoport ellehetetlenítésével, alattomos támadásával lett hírhedtté, és válhatott politikai erővé, az európai toleranciabajnokok sem intik meg miatta az országot, ez csak abban az esetben működik, ha Magyarországon a magyar érdekeket védők tűnnek erőteljesnek.
Nehéz sorsa lesz a felvidéki magyarságnak ebben a történelmi szituációban, hiszen most nálunk üres agyú szolgák, egy bizonyos kör érdekeit kiszolgálók, illetve a nemzetközi nagytőke önkéntes rabszolgái állnak a kormányrúdnál. A magyart bántani sehol sem bűn a világon, csak nehogy azok valós vagy vélt érdeke szenvedjen csorbát, akik idejöttek, vagy akiket a nyakunkra küldtek.
Elemzők kíváncsian várják a magyar diplomácia hozzáállását, és sokan már előre hiányolják, hogy Gyurcsányék fülüket-farkukat behúzva semmilyen fórumon sem tiltakoznak a magyarellenesek hatalomba helyezése ellen.
G. Kirkovits István – HunHír.Hu