A szociálliberális média mentőövet dobott a Fidesznek, mondván, hogy a szélsőjobb támad Sólyom László köztársasági elnökre újévi beszédének tartalma és külsőségeinek bírálatakor. Ennek hatására a magyarországi konzervatív gondolkodású emberek többsége első reakciójában elítéli a köztársasági elnök szereplését, de tovább nem megy. Nem keresi a magyarázatot arra, hogy Sólyom Lászlót, a “puritán”, zászlómentes, hanukázó köztársasági elnököt a Fidesz, az MDF és hallgatólagos beleegyezésével az SZDSZ juttatta a hatalomhoz.
Teljesen természetes, hogy a Fidesz-közelinek mondott Magyar Nemzet is nehezményezi több íráson keresztül is a köztársasági elnök megnyilvánulásait, mert a társadalom nagyszámú konzervatív gondolkodású polgáraihoz szól, és az olvasóközönség igényeit ki kell elégíteni. Hiteltelen lett volna a lap, ha nem ír ezekről a kérdésekről.
Nem kell ahhoz szélsőségesen jobboldalinak lenni Magyarországon, elég, ha valaki csak jóérzésű, identitásához és a gyökereihez ragaszkodó polgár, már ebben az esetben is jogos kritikával illetheti Sólyom Lászlót. Nem az a baj, hogy hanukázott a köztársasági elnök, hanem a magyar lakosság nagy részét kitevő keresztények kimaradtak a köszöntésből. Ezt pártállás, ideológiai hovatartozás nélkül is keserűséget, dühöt ébreszthetett szívükben. A nemzeti zászló elvetése miatt érzet harag pedig nem csak a szélsőjobb privilégiuma, minden normálisan gondolkodó magyar ember felteheti a kérdést, hogy erre miért volt szükség.
Sólyom bebizonyította, hogy nevével ellentétben nem kerecsen, hanem egy olyan alku-köztársasági elnök, akinek személyében már most körvonalazódik egy esetleges újabb koalíció. Ne felejtsük: a Fidesz, az MDF és az SZDSZ juttatta Sólyom Lászlót a köztársasági elnöki bársonyszékhez, és ez a harcolok érte, illetve hallgatólagosan támogatom megközelítés a jövő politizálásának a kifejezője is lehet. Mert mi lesz, ha a Fidesz megnyeri a választásokat, de ugyanúgy jár, mint 2002-ben, és partner híján nem tud kormányt alakítani? Akkor képbe léphet a hallgatólagos támogató, és van annyi ellentét jelenleg az MSZP és az SZDSZ között, hogy a mostani kisebbik kormányzópárt módosíthatja eddigi szövetségi politikáját. Mondhatja azt is: jó, támogatlak titeket, a fontosabb kérdéseket bizonyos kompromisszumok betartása mellett megadom, hatalmon lesztek, ám mivel nagyobb a súlyom, most ha törpepárt is vagyok, még többet követelek.
Nemzetmentő Orbán Viktor, a legnagyobb magyar hazafinak tartott politikus most nem szólalt meg ebben a kérdésben. A liberálisnak mondott Pokorni nyilatkozott meg, miszerint az elnök személye zászló nélkül is kifejezi a nemzet egységét. Ez a liberális habos torta viszont még az úri zsúrokhoz szokott, finnyás ízlésű nemzeti nagyközönségnek sem csúszik le a torkán. De hát ebben az esetben sem a sütemény, sem a cukrász nem számít, mert a vezér csendben maradt.
G. Kirkovits István – HunHír.Hu