Ha tudnák a panelházak lakói és a zászlólengetők, ha tudnák az emberek, hogy hátuk mögött ugyanúgy minősítik ma is őket a konzultálók, ahogy 2002-ben tették. Ha tudnák, hogy micsoda hazug orwelli társadalom építésében használják őket igavonóként. Ha tudnák, hogy palack borokért, üres hívságokért keresztbe-kasul adják-veszik a lelkeket a Tisztelt Házban. Ha tudnák, hogyan bokáztatják a sajtót: csak igaz szó ne hangozzék, csak igaz gondolat ne kapjon teret. Ha tudnák, jó időre hátat fordítanának ennek a végtelen mélységű tisztességtelenségnek.

Közepes kormányzás, és a szavakkal ellentétes tettek

Többet lát, és jobban jár az, aki távolabbról tekint a nagyobb ellenzéki párt november 6-án indult narancssárga reklámhadjáratára. Még pontosabb a kép, ha a látómezőt tovább szélesítjük, és reálisan értékeljük az előző kormányzati ciklus eredményeit. Ha a wermeri kommunikáció által eltérő vastagságban szemünk elé vont hályog oszlásával legalább utólag észrevesszük az előző országgyűlés és kormány nem több mint közepes teljesítményét. Ha az ország akkori helyzetére kézenfekvő és elvárható válaszokat nyújtó országgyűlési és kormányzati munka elvárható eredményeit nem állítjuk be nemzet- és országmegváltó tettek sorozataként. Mert egész egyszerűen nem volt az, és ez minden fölhorgadással számolva is kijelenthető. Éppen elegen szenvedtek azon ciklus alatt is ennek felismerésétől, a többet és jobban tenni szándékának háttérbe szorításától az országgyűlésen belül és azon kívül is. Ezért a fél országot elvarázsló 2002-es rózsaszín álom nem csupán Wermer András Fidesztől való távozását, de a nemzetben gondolkodó odafigyelők kijózanodását is magával hozta.

Még élesebb lesz a látás, ha visszagondolunk a 2002 tavaszán sárba dobott kormányrúdra, az azt követő eseményekre, és ha számba vesszük az elmúlt évek legfontosabb tényeit.

Gondoljunk csak az országot alávetettségbe taszító rendszerváltoztató privatizációs ügyletek, különösen az energia szektor privatizációs szerződéseinek felülvizsgálatára, a Nemzeti Villamos Társaság létrehozására, valamint a teljes privatizációs leltárt tartalmazó Fehér Könyv elkészítésére tett, és sok szavazatot hozó 1998 eleji választási ígéretekre; ezzel szemben kormányra kerülvén a semmire.

A Szent Korona országházi elhelyezésére; ezzel szemben az ország és a nemzet történelmi léptékű biztonságát jelentő magyar termőföld uniós kiajánlására, ezzel a történelmi alkotmány megtagadására.
A “Van élet az unión kívül is” kijelentésre; ezzel szemben Brüsszel globális törekvései előtt a naponkénti hajlongásra.

Az amerikai héja-érdekeket szolgáló iraki kalandhoz való csatlakozás támogatására.
“Nem férfi, aki nem volt katona” kijelentésre; ezzel szemben az ország védelmi képességét szavatoló sorozott haderő puccsszerű és kockázatos megszüntetésében való részvételre.

A rendteremtő kardok szikráztatására, a szájhősök magamutogató politikai hangoskodására; ezzel szemben kormányzás alatt a bűnös folyamatokhoz való asszisztálásra, majd ellenzékben a miniszterelnök-cserére való bénult rácsodálkozásra. Az ugatós kutya nem harap népi bölcsesség igazságára.

Az állampolgársági népszavazásban való kétarcú részvételre.
Szeptember 26-ának határokon átívelő gyávaságára és hazugságára.
A jobb és bal oldal élet-halál harcát mímelő országos ütközetekre; ezzel szemben az MSZP-vel és az SZDSZ-szel való városi és megyei mutyizásokat, a pártkasszákat és magánzsebeket fedő fátylak épphogy fellebbenésére.
És a sor bővíthető…

Nehogy alkalmasabb, felelős politikai vezetők váljanak láthatóvá

Gondoljunk csak a párt vezetőinél nem pozícióért, pénzért és pénzzel, hanem a megyéjük és az ország helyzetével kapcsolatos valódi mondanivalóval jelentkező képviselőktől konokul megtagadott konzultációkra. A helyismereten és munkatapasztalaton nyugvó javaslatok, meglátások, kérések lesöprésére; akár kormányon, akár ellenzékben.

A párt vezetőinek megközelíthetetlenségére.
A deviancia, a silányság és az értéktagadás párton belüli térnyerésének megtűrésére, segítésére; ezzel szemben a bőrüket és családjuk becsületét vásárra vivő, nemzet, erkölcs és felelősség mentén dolgozó képviselők kifacsarására, elszigetelésére, elárulására, sínylődésre ítélésükre.

A jobboldali egyeduralom megszerzése érdekében a magyar társadalmi tagozódást leképező történelmi magyar pártok szándékos tönkretételében való részvételre. Ezzel a rokon pártok közötti ellenőrzés és megújulási kényszer megszüntetésére. Azaz nem nemzetben, nem társadalomban, nem összefogásban, hanem kizárólag oldalban, párthatalomban és hatalomban való gondolkodásra.

A magyar és az európai társadalomtól idegen amerikai import termékre: az értéklúgozott és agresszív zsákmány-kétpártrendszer erőltetésére, a kétpárti bilincsre ítélt társadalomra. Ha úgy tetszik: Magyarország politikai kényszerzubbonyba zárásának tervére.

Június 7-ére: az elcsalt és az országra hazudott rendszerváltoztatás törvénytelenül kierőszakolt újrahitelesítésére. A 2005. június 7-i dicstelen országházi attakra, egy hamis mítosz felmelegítésére, hogy nehogy kicsússzon a kézből a politikai osztály hatalma. Nehogy alkalmasabb és nemzetben gondolkodó felelős vezetők váljanak láthatóvá, nehogy újat és igazat hozzon a közélet, nehogy romba dőljön az egy személyre épített művi tákolmány.

Az állampárt által felhalmozott dollár-tízmilliókra rúgó hitel visszafizetéséhez és a sztálini alkotmányhoz tíz körömmel ragaszkodó “elit” korrupt tizenöt éve után, a politika tisztességének hiányában törvényszerűen csak 2005 ősze lehet a végtermék. Ezt az őszt kapta “ajándékba” az ország az eddigi hallgatásért és szervilizmusáért. Az előállt helyzetért az úgynevezett értelmiség egyetemleges felelőssége megkerülhetetlen. Silányság, üres demagógia ömlik a nyakunkba.

Pedig az emberek meggyőzhetőek, az élet formálható, ha a hatalom, vagy a hatalom várományosainak tisztessége megkérdőjelezhetetlen. Ellenkező esetben a hatalom kizárólag a nép kegyeit keresi, Kádár népeinek kegyeiért esedezik, és nemzeti konzultációt folytat. Port hint a szemekbe. Holott egyetlen kérdést sem szükséges föltenni ahhoz, hogy megtudjuk, mit is akarnak az emberek egy kifacsart országban, hiszen tudjuk azt magunktól is: erkölcsi rendet. Az is ezt szomjúhozza mélyen, aki most csak rácsodálkozik a válaszra.

A lakótelepeken élők félrevezetése, és a narancssárga főpapok

Ha tudnák a panelházak lakói és a zászlólengetők, ha tudnák az emberek, hogy hátuk mögött ugyanúgy minősítik ma is őket a konzultálók, ahogy 2002-ben tették. Ha tudnák, hogy micsoda hazug orwelli társadalom építésében használják őket igavonóként. Ha tudnák, hogy palack borokért, üres hívságokért keresztbe-kasul adják-veszik a lelkeket a Tisztelt Házban. Ha tudnák, hogyan bokáztatják a sajtót: csak igaz szó ne hangozzék, csak igaz gondolat ne kapjon teret. Ha tudnák, jó időre hátat fordítanának ennek a végtelen mélységű tisztességtelenségnek. De nem teszik, mert meglett emberként már leborultak a KISZ-esekhez hasonlóan munkahelyet sosem látottak, két lábon járó életet sosem próbáltak előtt. Leborultak a manipuláció oltára előtt, és a Fidesz kormányozni fog: egyedül, vagy a mai hatalommal koalícióban. Mégis, arra a pártra, amely önmagát is infantilizmusba hajszolja már nem szabad egységes nemzetben gondolkodó, az emberekre valóban odafigyelő közéleti munkát alapozni. A Fidesz – csakúgy, mint az MSZP – már nem képviselni akar, hanem a pénz szagával átitatott hatalmi téboly uralja lépéseit. Ennek adta végső tanújelét november 6-án.

Amikor a narancssárga ukrán forradalom copyright-ja nyomán meghirdette a narancssárga nyuszifülek infantilis és gyermeteg kampányát. Kezdetét vette az Ukrajnából importált, az ukrajnaihoz hasonlóan biznisszé tehető amerikai találmány: a narancssárga kampány. Zakatol a narancssárga ház, narancssárga gondozói által eltervezett irracionális narancssárga mulatság. A zászlólengetés szerepét a narancssárga révület vette át. A nemzeti mézesmadzag a plakátarcok csuklóján hívogat. Ez most a politikai trendi.

Összességében profi munka, mint Ukrajnában. Úgy hat, mint a kábítószer. Mint Ukrajnában. Az lesz a vége, mint Ukrajnában. Nem győz a nemzet, de nyer a párt és a narancssárga kegytárgyakat áruló kufárok; majd az ígéretek szertefoszlanak, mint Ukrajnában. Ahol a narancssárga elnök már vadkapitalizálni, privatizálni akar.

Hasznos munka. A trikolor sarokba vetve, és minden politikai mondanivaló egy színben sűrűsödik össze, a narancssárgában, mint szimbólumban. A profiknál nincs véletlen, a narancssárga szín istenséggé tétele sem az.

Ezért végre tudni kell, hogy hol vannak templomaitok, kik a főpapjaitok, milyen isteneket imádtok? Tárjátok föl az ügynökmúltat, tegyétek láthatóvá a vagyonokat, mutassátok meg a megbízási szerződéseket. Hagyjátok élni a települési közösségeket, engedjetek szabad utat a szellemi teljesítménynek, de mindenek előtt biztosítsátok a sajtó szabadságát. Mert nem lehet büntetlenül visszaélni, még az emberek vak bizalmával sem.

Az uralkodó politikai osztály nem a jövőnket alakította, hanem fut az események után

A mára előállott helyzet kísértetiesen hasonlatos az 1982 és 1990 közötti folyamatokhoz. Ma már látható, hogy a rendszerváltoztató politikai osztály – ahhoz a nyolc évhez hasonlóan – az elmúlt tizenöt év minden pillanatában az események után futott, anélkül, hogy a szakralitáshoz való visszatérés, és a nemzet széles közössége életminőségének javítása érdekében igazán befolyásolta volna azokat. Az elmúlt tizenöt év a “Tetszettek volna forradalmat csinálni” hatásosnak bizonyuló kijelentés valójában végtelenül elitista cinizmust sugalló légkörében telt el.

Most akkor fordítsunk a dolgon, hiszen nincs tovább hova hátrálni. Nevén nevezni sem könnyű a dolgokat, de nincs mire várni.
Tetszettek volna nem visszaélni a bizalommal.
Tetszettek volna a világméretekben is jelentősnek számító, valamint határon innen és túl sokak által tudottan nem magyar érdekeket szolgáló húsz milliárd dollárra rúgó pártállami adósságállományt elengedtetni. Tetszettek volna az adósságszolgálatba nem belerokkantani, nem belebetegíteni a családokat, mint ahogy megtették a rendszerváltoztató pártok teljes egyetértésben.
Tetszettek volna nem széthordani, nem hagyni széthordani a nemzeti vagyont a pincétől a padlásig, mint ahogy megtették a rendszerváltoztató pártok teljes egyetértésben.
Tetszettek volna egyben tartani a honi élelmiszer-feldolgozó ipart.
Tetszettek volna visszaadni a földeket tulajdonosaiknak. Ahogy azt máshol megtették.
Tetszettek volna állampolgárságot biztosítani a határon túli magyaroknak. Ahogy azt a rendszerváltoztató kerekasztalnál megfogadták.
Tetszettek volna nem szétverni a magyar honvédséget.
Tetszettek volna az 56-os forradalom megtorlóit, a bűnök elkövetőit igazságtétel alá vonni. Ahogy azt Európában máshol megtették. Mert amelyik társadalom eltűri a bűnt, az a bölcs szerint is szétesésre van ítélve.
Tetszettek volna megálljt parancsolni a mindent behálózó párt,- és állami korrupcióknak. Az önzésnek és az étvágynak.

Itt az idő, hogy az uralkodó négypárti politikai osztály és értelmisége megvallja a rendszerváltoztatás paktumainak minden hazugságát, és egyetemleges felelősséggel válaszoljanak a kérdésre: Hol a vagyon, és hol a pénz tisztelt parlamenti pártok és csatolt részeik? Hol vannak közös forintjaink tisztelt értelmiség? Hol hallgat az igazság?

Számomra 2004 elejére világossá vált, hogy a rendszerváltoztató nomenklatúra gondolkodása, így a további folyamatok belülről nem jobbíthatóak, nem változtathatóak a nemzet érdekei szerint. Ezért választottam tudatosan a nemzeti függetlenség tiszta kenyerét. Ezért kezdeményeztem az Országgyűlés önfeloszlatását, a rendszerváltoztatás körülményeinek vizsgálatát. Mert fejétől bűzlik a hal. Az Országgyűlésben síri csönd fogadta a javaslatokat.

Ma azzal segítünk, ha felszínen tartjuk a legfontosabb kérdéseket, és nem mondunk le megoldásukról. Ha napirenden tartjuk az ország adósságcsapdába zárása kérdésének egészét, a magyar föld, a magyar élelmiszer védelmét. Az egészségünk és életesélyeink védelmét és erősítését.

Ez a dolgunk: nem hagyni elaludni a valóban sorsdöntő kérdéseket. Hiszen már ezzel többet teszünk, mint azok, akik immár tizenöt éve futnak a globalizáció által meghatározott események után. A kukoricaként elénk vetett euró-centek után.

Ahogy az ’56-os bűnök elkövetői sem gyógyíthatják a sebeket az első sorokban, úgy a rendszerváltoztatást kisiklató belterjes politikai elitben és értelmiségi holdudvarában sem bízhatunk, hogy őszintén szembenéznek azzal a lelki ronccsal, amivé ezt az országot tették. Nem bízhatunk bennük, mert ingoványra nem lehet várat építeni.

Az ellenzék mai napokban tett kampány-javaslatai: a garanciatörvény és az áramdíj felülvizsgálata, valamint a továbbiakban várható kijelentései csak azt a célt szolgálják, hogy látszólagos radikalizmusukkal elvegyék a szavazatokat a nemzeti erőktől. Így próbálva meg távol tartani őket az Országgyűlésből. Mert ha tervük sikerül, akkor nem lesz, aki valóban átfogó és igazságos rendezést és rendet követeljen például a közszolgáltatásokban, de a rendhez igazodó élet számos területein is. Ha sikerül a teljes elhallgatásra ítélt, ám most mégis levegőhöz jutott és szerveződő nemzeti erőt minden lehetséges eszköz igénybe vételével kiszorítani a közéletből, akkor a mai ellenzék a választás után bátran elfelejtheti mai ígéreteit, mert még az sem lesz, aki emlékeztesse őket azokra, így azután folytatódhat tovább a tizenöt éve tartó színjáték, a liberális “vircsaft”.

A mai ellenzék ezen törekvése nem más, mint a valódi megosztó politika. Megosztani, megszerezni, majd az enyészetnek adni a nemzeti gondolatot.

A nemzet Magyarországa Németh László szellemiségén építhető újjá

A közepes kormányzást rózsaszín álom váltotta hát fel, és a most véget érő négy évre a narancssárga ködnek kellene válaszul érkeznie? Hogy már egy alig elfogadható kormányzás is üdítőleg hasson, és elégedett tapsokat gerjesszen?

A válasz egyértelmű: nem. De nyugalom, mert hamis válaszként a narancssárga istenség tavasszal megérkezik. Mégis fölteszem a kérdést – Milyen helyzet az, ha a kertek alatt ólálkodó farkasok, vagy a nyájban báránybőrbe bújva elvegyült farkascsorda közül kell választani?

Ám lesz élet 2006 után is, és a beteg magyar pártstruktúra nem későn bekövetkező összeomlása miatt ezen a megmaradt életen lesz újjáépíthető egy igazságos és becsületes társadalmi és politikai berendezkedéshez, a történelmi alkotmányhoz visszatalált Magyarország, a szervezett állam. Amit erősíteni és védeni kell.

Már senki sem gondolhatja komolyan, hogy a nemzet ügye a mai ellenzék hitbizományává tehető.
A nemzet felemelkedésének célja nem viszonylagos cél. Nem jobb, nem valamivel jobb Magyarországot kell építeni, hanem csak jó és igaz Magyarországra vágyhatunk.

Ezért a nemzetben gondolkodó erők csak ellenzéki szerepre készülhetnek 2006 tavaszától, Magyarországon még nem tapasztalt, kíméletlenül számon kérő ellenzéki szerepre, hogy erre alapozva legkésőbb 2010-re Németh László szellemiségére épített munka kormányozhassa Magyarországot.
Ez lehet az új status quo.

Körömi Attila
független országgyűlési képviselő

HunHír.Hu