A nyári politikai uborkaszezon ellenére teljesen nyilvánvaló, hogy megkezdődött a politikai kampány, amely a nagy, jövőre esedékes megmérettetést hivatott előkészíteni. Az utcai plakátháborúk már most arról tanúskodnak, hogy bizonyos politikai szándék megvalósulásaként két erőteljes, legalábbis látszólagosan egymásnak feszülő politikai tömörülés uralja majd a mezőnyt, és az úgynevezett kispártok jelentős média- és egyéb támogatás híján csak nagy erőfeszítéssel tudnak részt venni a küzdelemben.

A szocialisták és liberálisok egy-egy pártot állítva szállnak majd szembe a nemzeti oldal képviselőivel, amelyhez most olyan időszakos látszaterők is csatlakoznak, amelyek csupán egy-egy választásra állnak össze, de elcsippentenek fél-egy százalékot a nagy pántlikás kalapból. Teljesen természetes, hogy egy gyűjtőpárt, jelen esetben a Fidesz nem képviselheti az egész jobboldalt, amelynek igen változatos és széles a palettája, hiszen a liberálistól csaknem a nemzeti radikálisig terjed.

Az elmúlt évek politikai gyakorlata megmutatta, hogy hazánkban körülbelül hat-hétszázezer ember gondolja úgy, hogy kevés az a politizálás, amelyet a Fidesz képvisel, a liberálisból konzervatívvá lett politikai erő kevésbé hangsúlyosan kezeli az olyan sorskérdéseket, mint Trianon problémája, a jelenlegi határainkon önhibájukon kívül rekedtek érdekképviselete, a magyar föld, a magyar kultúra, a magyar áru védelme. Az a pár nemzeti radikális erő, amely most még 0,5-től 1,5 százalékos mértékben jelen van a közéletben, politikai síkon tesz ugyan néhány kísérletet arra, hogy megmutassa különbözőségét a mostani parlamenti jobboldali erőktől, viszont egy nagyon fontos kérdésben képtelen zöldágra vergődni.

A MIÉP korábbi sikerét többek között az is elősegítette, hogy a párt körül kialakult a hazai szellemi elit képviselőiből, közgazdászokból, történészekből, írókból, művészekből, rock- és más műfajt képviselő zenészekből álló holdudvar, amely a párthoz volt köthető, és amely a kultúra, a művészetek és a szellemi élet területén erősítette a politikai elképzeléseket.

Nos, a Fidesz táborában megtalálható ez a bizonyos holdudvar, és érdekes módon a nemzeti radikálisok ahelyett, hogy a saját magukét alakítanák ki és hoznák létre, inkább a nagyobbik ellenzéki párthoz köthető értelmiségi, zenész- és művészkört propagálják a saját rendezvényeiken is. Ez nagy hiba, mert a hétköznapi emberben kérdéseket vet fel, s ugyanakkor a józan paraszti ésszel gondolkodó, a politikához kevesebbet konyító átlagpolgárban kétségeket ébreszt.

Szerencsétlen dolog, ha egy Fideszhez köthető folkrock zenekar szimbolizálhatja a radiális nemzeti oldalt is, azért mert ennek szervezői és kultúrpolitikusai kényelmi megfontolásból, figyelmetlenségből vagy hozzá nem értésből mellőzik azokat a csapatokat, amelyek pont az ő politikai irányulásukat támaszthatják alá teljes súllyal és kifejezéssel. A fideszes rébuszokból a szomszédok érzékenységére is apelláló külpolitikai megközelítésekből már sok embernek elege van, tisztán szeretné látni európai uniós helyzetünkben a kierőszakolt kapcsolat következményeit. Nem elégszik meg azzal, hogy a politikusokon kívül a művészvilág is valami sejtelmes, hímező-hámozó megközelítésekkel forduljon a magyarságot ért világméretű sorstragédiához. Elfogadhatatlan számára a magyar kultúra háttérbe szorítása, illetve az a tendencia, hogy népzenénk, hagyományaink, szellemi-történelmi kincseink csak egy szeletkéjét adják a nagy globális Kárpát-medencei multikultúrának.

Mégis a nemzeti radikális oldalon is a most futó másik kedvenc az az egy jól behatárolható kör által megcsinált könnyűzenei együttes, amely diszkósítja ugyan a népdalt, de saját bevallása szerint is műveinek zenei anyagát számos népcsoport kultúrkincséből gyúrja össze. Látványelemeiben megjelenik ugyan az ősi magyar napkereszt, de a hozzá tartozó díszítőmotívumok nem az ősi magyar kultúrát, hanem egy gyűrűk urás történelmileg megtévesztő, semmitmondó összeurópai fantáziavilágot vetítenek elénk.

Ha a nemzeti radikális pártok és pártocskák is ezt a multikulturális, mindenből merítő kulturális irányzatot, zenei műfajokat favorizálják, akkor maguk alatt vágják a fát, és ami még rosszabb: hozzájárulnak azon előadók, zenekarok, történészek és politikusok tevékenységének ellehetetlenítéséhez, munkásságuk háttérbe szorításához, akik mindenekelőtt a magyar érdeket képviselik a hiteles magyar múlt bemutatásával, szöveggel, dallal és zenével.

A kultúra területén most a nemzeti rock a legnagyobb mozgósító erő. Nemzeti radikális pártpropagandisták és kultúrfelelősök figyelmébe ajánlom, hogy nyújtson teret a műfaj három legkiválóbb képviselőjének. A költői szövegeket igényes rockmuzsikával párosító Ismerős Arcoknak, a revíziós dalokat modern hangszerelésben közvetítő és ebben a témakörben is új nótákkal kirukkoló Kárpátiának, és nem utolsó sorban a magyar, a széki, a csángó népzenét rockosító, a tradicionális hangszereket a rock zeneszerszámaival párosító, a magyar mondavilághoz is bátran nyúló Romantikus Erőszaknak.

G. Kirkovits István – HunHír