Alig egy évvel a választások előtt teljes üzemben dolgozik a kommunikációs gőzhenger, a kormánypárt, illetve az ellenzék médiagurui minél hatásosabb jelszavakat próbálnak kreálni, s a tálalt programok területén is ütköztetik nézeteiket. A nagyobbik ellenzéki párt úgy látszik, megrázta magát, s merész húzással végre nyilvánvalóvá tette, hogy igenis számít a bizonytalan szavazókra, az ide-oda csapongókra, hiszen csak az ő segítségükkel billentheti el a neki kedvező irányba a mérleg nyelvét. Az uniós áldásban fuldokló Magyarország a 15 évvel történtek után eljutott oda, hogy elsőrendű szempont állampolgárai számára az anyagi- és a létbiztonság, az élhető jelen és a kiszámítható jövő.

Teljesen természetes, hogy a kormánypártok által a gulyáskommunizmus felmelegítésével vádolt ellenzék hozzányúlt ezekhez a tételekhez, hiszen bevallhatjuk: mára mindezek már csak a távoli emlékek kategóriájába tartoznak. A szabad versenyes kapitalizmus, a rablóprivatizáció térhódítása olyan mértékben élezte ki az ellentéteket szegény és gazdag, feltörekvő és lecsúszott között, hogy az emberek mikrokörnyezetükben a legalapvetőbb értékeknek is örülni tudnak. Azzal tehát, hogy a nagyobbik jobboldalinak mondott erő elfogadható, világos és egyszerű célkitűzéseket kínál az átlagemberek elé, kifogta a szelet a vörös vitorlából, mert a hagyományos kommunista jelszavakkal így az utódpárt már nem tud operálni. Különben is csak azért számítanak ezek kommunista jelszavaknak, mert a régi érára nyomják rá a bélyeget, és a csomagolás miatt ellenszenves sokak számára. Egy normális, szabad társadalomban viszont ezeknek az értékeknek teljes mértékű a létjogosultsága, sőt elérésükért, megvalósításukért harcolni kell.

Az MSZP médiapolitikusai mintegy visszavágásképpen benyomulnak a hagyományos jobboldali területekre, csakhogy a párt közel- és régmúltjának tükrében ezt már nem biztos, hogy beveszik a kilúgozott agyú szavazók. Tabajdi Csaba, a szocialisták egyik üdvöskéje már támogatná a jelenlegi határainkon túli magyarok autonómiatörekvését, konkrét javaslatai vannak az Magyarok Világszövetsége (MVSZ) átalakítására, sőt még azt is megkockáztatta, hogy Trianon múzeumot kellene létrehozni. Cseppet sem meglepő, hogy keresi a párt a helyét a romló népszerűségi mutatók ellensúlyozására, és úgymond más területen próbál érvényesülni, mint ez idáig. Nyomon követhető az az egyszerű szándék, hogyha én birtoklom az első osztályú éttermet és a negyedosztályú kocsmát, amelyek ugyan klasszisokkal különböznek egymástól, de a gazdag és a lerobbant csóró is nekem fizet. Nos, ez a szemlélet köszön vissza az MSZP úgymond jobbra tolódásából. Autonómiát, de az ő szájízük szerint, MVSZ-t úgy szocialista módra, és Trianon múzeumot, hogy aztán háborogjon a jobb érzésű magyarok lelke.

Ezeknek a kérdéseknek a megoldására ugyanis ők nem hivatottak, mert több évtizedes működésük jelzi: lehetetlen az ilyen jellegű pálfordulás, ennek nincs is konkrét őszinteség- és valóságalapja. Már van Trianon Múzeum Várpalotán, pár lelkes ember kitartó munkájának köszönhetően, s úgy tudom, hogy Budapesten is készül a legújabb, igaz, hogy a két intézménynek semmi köze nincs a szocialistákhoz. Megroggyant a vörös fal, ha már erre a területre rándulnak át a szocialisták, mert nincs szabad tér, és nincs hitelesség az olyan kérdések kezelésénél, amelyek alaptételeit ők ez idáig mindig elvetették.

Szajkózhatnak most akármit, senki sem hiszi el, hogy komolyan gondolják elszakított véreink sorsának rendezését, mert nem is gondolhatják. Ők a globális világ elkötelezettjei, s olyan ideológiát fújnak, ami a proletár internacionalizmus helyett most a nemzetközi globalizmus megtestesítője, a beolvadás fontosságának hirdetése, a sokszínűség előtérbe helyezése az egyértelmű magyarral szemben. Nem hisznek nekik, mert a tájékozottabb és a magyarság sorsát jobban szívén viselő ember nem felejt, a kevésbé informáltak, az érdektelenek pedig átnéznek ezeken, és csak ilyen ötletekkel vezérelt újabb kommunikációs kísérlet nem üt a szívükben, lelkükben nagyot. A jobboldaliak, de inkább mondanám, hogy konzervatív gondolkodásúak pedig nem eszik meg az újabb vöröslekváros buktát, üdvözlik, hogy akarnak tenni valamit, s ha nemzettestvéreinknek jót is cselekednek, ezt elfogadják, de emiatt bizonyára nem fognak rájuk voksolni.

Esnek a téglák a falból, lassan ledől, mert természetes, hogy ilyen összevisszasággal, ilyen csapongással, ilyen hevenyészett munkával nem lehet várat építeni. Főleg nem olyan alapokra, amelyek gyökeresen ellentmondanak annak, mint amibe most ők belefogtak. Sikeresen összeugrasztották a magyart a magyarral, ez tény. A kettős állampolgársággal kapcsolatos kommunista ellenszenv és ellenszegülés története csak pár hónapos, úgyhogy még nem indult be a felejtési mechanizmus. A jelenlegi határainkon túl élők számon kérhetik Gyurcsányéktól, hogy akkor miért nem támogatták, buzdították a szavazókat a nemzetegyesítésre, s most a kiherélt megoldásaikkal legfeljebb kedveskedni tudnak, de érdemben nem változik meg a megítélésük.

Nem azért a jobboldali emberek privilégiuma a megszállt területeken élő magyarok eszmei és anyagi segítése, mert ezek a konzervativizmus alappillérei, hanem azért, mert a liberálisok és a szociál-liberálisok ez idáig már rendkívül sokszor tudatosították: nem össznemzetben gondolkodnak, a sokszínű Európában csak egy szelet kívánnak lenni, úgy, hogy a magyarság más zászlók alatt masírozzon ebbe az új kapcsolatba. A magyaroknak pedig fontosabb a magyarság és a Kárpát-medence, mint az, hogy mi történik a Lajtán túl, vagy hogy mit papolnak Brüsszelben. A tisztelt szocialisták és liberálisok tehát dörgölőzzenek csak továbbra is a globalista iparmágnásokhoz, és kövessék a nagy nemzetközi modelleket, mi meg majd tudjuk, hogy jövőre kire, illetve kikre szavazunk.

G. Kirkovits István