Csupán három párt jutna be a parlamentbe a választásokon a Szonda Ipsos felmérése szerint: a Fidesz 49, az MSZP 41, míg az SZDSZ 6 százalékot szerezne meg. Az adatok szerint a lakosságnak csak 44 százaléka mutat aktivitást és kiállást kedvelt pártjuk mellett, ennyien tekinthetők biztos pártválasztóknak. A Rockszerda kapcsolódó jegyzetét Megroggyant a vörös fal címmel olvashatják.
Leginkább a diplomások között találhatunk elkötelezett választópolgárokat – kétharmaduk sorolható ide -, de a fővárosiak és a középkorúak fele is biztos pártválasztó a Szonda Ipsos felmérése szerint. Az adatok azt mutatják, hogy a voksok kilenctizedét elvinné a Fidesz és az MSZP, előbbinek 49, utóbbinak 41 százalék jutna. A maradék 10 százalék javát az SZDSZ szerezné meg 6 százalékkal. Mindebből az is következik, hogy a többi párt 2005 elején elég messze van attól, hogy parlamenti bejutásukkal számolhassunk.
A pártok számára potenciális szavazókat jelenthet a választópolgároknak az a 6 százaléka, akiknek erős részvételi szándéka nem párosul egyetlen párt iránti szimpátiával sem. Az aktív bizonytalanok félmilliós csoportját pedig minden rétegben, az ország minden területén átlaghoz közeli arányban találhatjuk.
Érdemes figyelmet fordítania a pártoknak arra a 13 százaléknyi, egymillió választóra is, akik ugyan rokonszenveznek valamelyik politikai erővel, de csak valószínűsítik a részvételüket. Különösen a kisebb parlamenti pártoknak – az SZDSZ-nek és az MDF-nek – szükséges odafigyelni rájuk, hiszen minden harmadik-negyedik ide sorolható. A Fidesznek és az MSZP-nek is vannak e tekintetben vokstartalékai, szimpatizánsaik ötödénél nem lehetnek biztosak a részvételben.
Jóval nehezebb viszont meggyőzni azokat a választópolgárokat, akik azon túl, hogy nincs kedvenc pártjuk, mérsékelt aktivitást mutatnak. A választásra jogosultak 5 százalékát – négyszázezer főt – kellene valószínű résztvevőből biztos szavazóvá formálni.
A lakosság nagyjából egyharmada – 2,5 millió választó – jelenleg távol van a politika világától. Vagy a részvételi hajlandósága, vagy a pártszimpátiája hiányzik, de 14 százaléknyi választópolgár mindkettőnek híján van.
A választópolgárok becslése szerint egyébként csak 47 százalék menne el szavazni, tehát nem érzékelik maguk körül a pártok iránti intenzív érdeklődést – derül ki a Szonda Ipsos felméréséből.
***
Az adatfelvétel ideje: 2005. február 17-23.
A megkérdezettek száma: 1500 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.
A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1500 fős mintánál legfeljebb plusz-mínusz 2,5 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban.
(Forrás: MNO, NOL)
A Rockszerda kapcsolódó jegyzete: Megroggyant a vörös fal
Rockszerda
Alig egy évvel a választások előtt teljes üzemben dolgozik a kommunikációs gőzhenger, a kormánypárt, illetve az ellenzék médiagurui minél hatásosabb jelszavakat próbálnak kreálni, s a tálalt programok területén is ütköztetik nézeteiket. A nagyobbik ellenzéki párt úgy látszik, megrázta magát, s merész húzással végre nyilvánvalóvá tette, hogy igenis számít a bizonytalan szavazókra, az ide-oda csapongókra, hiszen csak az ő segítségükkel billentheti el a neki kedvező irányba a mérleg nyelvét. Az uniós áldásban fuldokló Magyarország a 15 évvel történtek után eljutott oda, hogy elsőrendű szempont állampolgárai számára az anyagi- és a létbiztonság, az élhető jelen és a kiszámítható jövő.
Teljesen természetes, hogy a kormánypártok által a gulyáskommunizmus felmelegítésével vádolt ellenzék hozzányúlt ezekhez a tételekhez, hiszen bevallhatjuk: mára mindezek már csak a távoli emlékek kategóriájába tartoznak. A szabad versenyes kapitalizmus, a rablóprivatizáció térhódítása olyan mértékben élezte ki az ellentéteket szegény és gazdag, feltörekvő és lecsúszott között, hogy az emberek mikrokörnyezetükben a legalapvetőbb értékeknek is örülni tudnak. Azzal tehát, hogy a nagyobbik jobboldalinak mondott erő elfogadható, világos és egyszerű célkitűzéseket kínál az átlagemberek elé, kifogta a szelet a vörös vitorlából, mert a hagyományos kommunista jelszavakkal így az utódpárt már nem tud operálni. Különben is csak azért számítanak ezek kommunista jelszavaknak, mert a régi érára nyomják rá a bélyeget, és a csomagolás miatt ellenszenves sokak számára. Egy normális, szabad társadalomban viszont ezeknek az értékeknek teljes mértékű a létjogosultsága, sőt elérésükért, megvalósításukért harcolni kell.
Az MSZP médiapolitikusai mintegy visszavágásképpen benyomulnak a hagyományos jobboldali területekre, csakhogy a párt közel- és régmúltjának tükrében ezt már nem biztos, hogy beveszik a kilúgozott agyú szavazók. Tabajdi Csaba, a szocialisták egyik üdvöskéje már támogatná a jelenlegi határainkon túli magyarok autonómiatörekvését, konkrét javaslatai vannak az Magyarok Világszövetsége (MVSZ) átalakítására, sőt még azt is megkockáztatta, hogy Trianon múzeumot kellene létrehozni. Cseppet sem meglepő, hogy keresi a párt a helyét a romló népszerűségi mutatók ellensúlyozására, és úgymond más területen próbál érvényesülni, mint ez idáig. Nyomon követhető az az egyszerű szándék, hogyha én birtoklom az első osztályú éttermet és a negyedosztályú kocsmát, amelyek ugyan klasszisokkal különböznek egymástól, de a gazdag és a lerobbant csóró is nekem fizet. Nos, ez a szemlélet köszön vissza az MSZP úgymond jobbra tolódásából. Autonómiát, de az ő szájízük szerint, MVSZ-t úgy szocialista módra, és Trianon múzeumot, hogy aztán háborogjon a jobb érzésű magyarok lelke.
Ezeknek a kérdéseknek a megoldására ugyanis ők nem hivatottak, mert több évtizedes működésük jelzi: lehetetlen az ilyen jellegű pálfordulás, ennek nincs is konkrét őszinteség- és valóságalapja. Már van Trianon Múzeum Várpalotán, pár lelkes ember kitartó munkájának köszönhetően, s úgy tudom, hogy Budapesten is készül a legújabb, igaz, hogy a két intézménynek semmi köze nincs a szocialistákhoz. Megroggyant a vörös fal, ha már erre a területre rándulnak át a szocialisták, mert nincs szabad tér, és nincs hitelesség az olyan kérdések kezelésénél, amelyek alaptételeit ők ez idáig mindig elvetették.
Szajkózhatnak most akármit, senki sem hiszi el, hogy komolyan gondolják elszakított véreink sorsának rendezését, mert nem is gondolhatják. Ők a globális világ elkötelezettjei, s olyan ideológiát fújnak, ami a proletár internacionalizmus helyett most a nemzetközi globalizmus megtestesítője, a beolvadás fontosságának hirdetése, a sokszínűség előtérbe helyezése az egyértelmű magyarral szemben. Nem hisznek nekik, mert a tájékozottabb és a magyarság sorsát jobban szívén viselő ember nem felejt, a kevésbé informáltak, az érdektelenek pedig átnéznek ezeken, és csak ilyen ötletekkel vezérelt újabb kommunikációs kísérlet nem üt a szívükben, lelkükben nagyot. A jobboldaliak, de inkább mondanám, hogy konzervatív gondolkodásúak pedig nem eszik meg az újabb vöröslekváros buktát, üdvözlik, hogy akarnak tenni valamit, s ha nemzettestvéreinknek jót is cselekednek, ezt elfogadják, de emiatt bizonyára nem fognak rájuk voksolni.
Esnek a téglák a falból, lassan ledől, mert természetes, hogy ilyen összevisszasággal, ilyen csapongással, ilyen hevenyészett munkával nem lehet várat építeni. Főleg nem olyan alapokra, amelyek gyökeresen ellentmondanak annak, mint amibe most ők belefogtak. Sikeresen összeugrasztották a magyart a magyarral, ez tény. A kettős állampolgársággal kapcsolatos kommunista ellenszenv és ellenszegülés története csak pár hónapos, úgyhogy még nem indult be a felejtési mechanizmus. A jelenlegi határainkon túl élők számon kérhetik Gyurcsányéktól, hogy akkor miért nem támogatták, buzdították a szavazókat a nemzetegyesítésre, s most a kiherélt megoldásaikkal legfeljebb kedveskedni tudnak, de érdemben nem változik meg a megítélésük.
Nem azért a jobboldali emberek privilégiuma a megszállt területeken élő magyarok eszmei és anyagi segítése, mert ezek a konzervativizmus alappillérei, hanem azért, mert a liberálisok és a szociál-liberálisok ez idáig már rendkívül sokszor tudatosították: nem össznemzetben gondolkodnak, a sokszínű Európában csak egy szelet kívánnak lenni, úgy, hogy a magyarság más zászlók alatt masírozzon ebbe az új kapcsolatba. A magyaroknak pedig fontosabb a magyarság és a Kárpát-medence, mint az, hogy mi történik a Lajtán túl, vagy hogy mit papolnak Brüsszelben. A tisztelt szocialisták és liberálisok tehát dörgölőzzenek csak továbbra is a globalista iparmágnásokhoz, és kövessék a nagy nemzetközi modelleket, mi meg majd tudjuk, hogy jövőre kire, illetve kikre szavazunk.
G. Kirkovits István