Az Európai Parlamentben napirendre került a Közép-, és Kelet-Európát egykor uraló terrorbirodalom szimbólumának kérdése. A vörös csillag árnyékában milliók vesztették életüket, kerültek haláltáborokba és szenvedték meg a későbbi puhább diktatúrák embernyomorításait is. A Fidesz képviselője litván kollegájával a tiltandó jelképek között említette a bolsevik ideológia képi lenyomatát, míg az MSZP-s képviselő, mintegy egy platformon állva az ultramarxista Munkáspárt prominensével, védelmébe vette.

Tizenöt évvel a rendszerfoltozás után ott tartunk tehát, hogy a legalapvetőbb kérdésekben sem lehet egyetértés az igenis kettészakadt országban. Azok, akik bármilyen szinten azonosulnak a kommunista rendszerrel, annak szellemi hátterével, azok megtagadják 56 örökségét, azok a felejtés mázát húznák rá arra, ami még ma is keserűen él az emberek szívében. Soha ne feledjük: e maroknyira zsugorított nép világraszóló forradalma is azért jött létre, mert az emberek megelégelték a szovjetek irányította elnyomást, s tovább már nem bírták a kínzást, a megverést, az arcul csapást és a megaláztatást.

A bitófára küldött hazafiak lelke az égbe kiált, az 56-osok jogosan morzsolnak el szemük sarkában egy-egy könnycseppet, hogy ez idáig csak kufárkodtak tetteikkel, most pedig porig akarják őket alázni. A kommunista diktatúra és az őket kiszolgáló magyarországi bábkormányok százezrek életét tették pokollá, hozzájárulva egy nemzet elbutításához, múlttagadásához, és a hagyomány szétveréséhez. Nem az egyszerű ember a felelős azért, hogy átköltöztetve régi közegéből belesimult az üres társadalomba, hogy nem küzdött az ideológiai árral, hanem befelé fordulva vitte csak tovább a családmodellt, míg kifelé mindenképpen irányított és eltompított robottá vált.

A vörös csillag propagálói megszentségtelenítik azon ifjak emlékét is, akik március 15-én kokárdát tűztek szívük fölé, és így tiltakoztak a rabvilág ellen. A csillagosok, pártkatonák elfelejtik, hogy abban az időben tántorgott ki a tengeren túlra egy nemzedék, amikor e gyűlölt jelkép díszítette a középületek homlokzatát, amikor besúgók surrantak az éjszakában, amikor egy hangos kocsmai elszólásnak szabadságvesztés lett a vége.

Közöttünk jár a vörös szellem még mindig, mert mint látható, ezt fel is vállalják, sőt különböző fórumokon hangsúlyozzák is. Mindenki a múlt lezárásáról beszél, csak éppen az a furcsa, hogy ami a rendszerváltásnak nevezett történéssorozat elején teljesen egyértelmű és természetes volt, pont mára lesz tele megint kérdőjelekkel. Az egykor harcos antikommunisták közül vannak, akik most felmentést adnak a régi idők bűneire, és elbagatellizálják azt a kérdést, hogy már azért is el kell vetni ezt az időszakot, mert szájkosarat rakott egy nemzetre.

A kommunikációs boszorkánykonyhákban serényen elemzik a felméréseket, s ez a csillagosdi talán annak is a következménye, hogy a jelentések szerint a negyven év fölöttiek számára kedves valamilyen szinten Gyurcsány és kabinetje. Persze sokan beletartoznak így ebbe a korosztályba a vörös terror áldozataitól kezdve a gulyáskommunista időszak végének habozóiig, akik a ne szólj szám, nem fáj fejem elvet követve, így-úgy elboldogultak egy szabadság nélküli rendszer útvesztőiben, örülve a pici lehetőségmorzsáknak.

Miután a nagyobbik kormányzópárt semmiképpen sem tagadhatja le kapcsolatát a kommunista elődökhöz, és hiába tiltakozik a folytonosság ellen, az ugyancsak létezik. A kommunikációs módszerekkel csökkentené a több mint negyven éves elnyomatás élét, és a bárgyú nosztalgiát segítségül hívva akarja vérvörösről rózsaszínre festeni ezt az időszakot. Ha ilyen ütemben folytatódik az agymosás, az egyoldalú médiahatás, akkor talán sikerül is neki. Ezért kell világosságot gyújtani, gyűlölködésmentesen, de határozottan és egyértelműen a kiüresített fejekben.

G. Kirkovits István