Valamit most nagyon elszúrtak Fletóék kommunikációs boszorkánykonyhájában, hiszen a média világát megcélzó stáb eddigi sikeres furfangjai közé most becsúszott a hiba.
Hiába ástak árkot magyar és magyar közé a népszavazással kapcsolatos kegyetlen és visszataszító aknamunkájukkal, időzített bejelentésével most a miniszterelnök döbbentette rá a már korábban sikerrel kimosott agyú emberfők százezreit, hogy van új a nap alatt. Amikor az elszakított területeinken élő véreink élet-halál harcukat vívják jogos jussuk visszakapásáért, Gyurcsány jól időzítve mintegy gesztust akart nekik nyújtani.
Könnyített utazás, EU-s lehetőségek, a magyarság egymásra találása, satöbbi, satöbbi, szóval körvonalakban és elnagyoltan mindaz, amiért mi elmentünk igennel szavazni. A jelenlegi határainkon túl élőket nem érintette meg a bohóc legújabb tréfája, és a vele kapcsolatos információk birtokában már nagyon visszafogottan nyilatkoztak a zseniális Gyurcsány-tervről. Mondották, nem tudnak mit kezdeni vele, így Szabadkán nem tudott becsapni a szociál-liberális anyaországi akna, sőt visszaütött a bumeráng.
A kommunikációs csatornáknak köszönhetően meghallhatta ugyan a Kárpát-medencei magyarság, hogy miket hord össze-vissza a lecsonkított területrész kormányának első embere, csak hát még oly közel a népszavazás, oly eleven az akkori kormánypropaganda lélekgyilkolása, hogy ezzel Fletó nem lopta be magát a kint rekedtek szívébe. Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a gúnyhatáron túliak komolyan vegyék a magyar miniszterelnököt, s legjobb esetben ez csak akkor fordulhat elő, ha más politikai erő adja majd ezt a személyt.
Magyar ember nem felejt, még ha meg is bocsát, s remélhetőleg az unokák is emlékezni fognak a népszavazást megcsúfoló és megbuktató magyarországi kormány tagjaira. A bejelentés elbizonytalanította a nemre ikszet behúzó panelprolit is, hiszen három sör mellett üldögélve a tévénél azért kigyulladhat fejében a lámpa, hogy mi van, hát mégiscsak jönnek, elveszik előlünk a nyugdíjat, munkát? Dolgoznak kevesebbért, mi meg mehetünk a lecsóba? Hát akkor hogy van ez, miért mondta ez a szimpatikus fiatalember, hogy nem kellenek ide, ha ő mégis zöld utat ad nekik? Hát akkor ez is hazudik?
Az eszét egy kicsit is jobban használó tudja, hogy álszent és átlátható volt a gyurcsányi bejelentés, nevetséges, visszataszító. Nem tündökölhet nemzetegyesítő és országmentő szerepben az, aki személyesen is ellenezte a határokon átnyúló erőteljesebb kapcsolatépítést, a trianoni trauma részleges feloldását. Bármit is mond ebben a témakörben, nem fognak hinni neki. Mint ahogyan a nemet választó is nemet mond majd pont a fentiek miatt őrá, pontosabban azokra, akiket képvisel. Sok ilyen médiaszereplés, és 2006-ra kész lesz a szociál-liberális ünnepi ebéd. A nagy, felfújt üres bukta.
G. Kirkovits István