Csaknem húsz éve Csernobilban bekövetkezett a nukleáris katasztrófa és mi, információhiányos emberek, azóta is keveset tudunk magáról az atomenergiáról. Akkor elhallgatták előlünk, milyen következményei lehetnek eme tragédiának, s hogy most nálunk Pakson is történt valami, azt sem kísérte széles körű felvilágosítás. Mert a magyar atom fellegvárában is előjöttek a problémák, és a suta hírmagyarázatok csak azért nyugtathatták meg valamilyen szinten az átlagembert, mert előtte még rejtett, mi is az a sugárkatasztrófa. Ez nem olyan, mint a háború, hogy látom az ellenséget, vagy a baleset, hogy belém villan a gázoló gépkocsi. Láthatatlan erő, adott esetben láthatatlan romboló energia az, amely az idők multával megváltoztatja az ember életét, egészségét. Csernobillal nem törődve ettük a salátát az eseményeket követő napon, s Pakssal kapcsolatosan is inkább a nemzetközi környezetvédők látványdemonstrációjáról, s nem pedig a lehetséges következményekről hallottunk. Illés Zoltán, a neves környezetvédő, az atomerőművek magyarországi fő ellenzője vállalkozott arra, hogy lapunk olvasóit egy kicsit beavatja az atomtitokba.

 Csernobil után Paks. Akkor és arról nem tudtunk szinte semmit, de hogy mi történt idehaza Pakson, enyhén szólva arról is hiányosak az ismereteink. Hallgattunk győzködéseket, hogy nincs semmi probléma, megoldódott a veszély, és olyan vélemények is teret kaptak, miszerint a gaz ellenzékiek politikai szempontból fújják fel az egészet. Közismert, hogy Ön ellenzi a nukleáris erőművek működését, potenciális veszélyforrásnak tartja őket, így bizonyára mindezt alátámasztandó, sok hiteles információval rendelkezik.

 Elöljáróban hangsúlyozni szeretném, minden információ, amivel rendelkezem, nem saját kútfőből származik, annak ellenére, hogy vegyészmérnökként végeztem, illetve biológusi diplomával is rendelkezem, és a doktori fokozatomat környezetvédelmi analitikából szereztem. A tanulmányaim egy része érintette a nukleáris technológiát is mérnök hallgatóként a Műszaki Egyetemen. Információim száz százalékos biztonsággal olyan emberektől származnak, akik Pakson dolgoznak, ott vezető és egyéb más műszaki feladatokat látnak el, illetve olyanoktól, akik különböző felsőoktatási intézményekben ezen a területen, vagy a Magyar Tudományos Akadémia megfelelő kutatóintézetében ezzel foglalkoznak. Azok az emberek, akik szakértői a nukleáris technológiának, tudják, hogy a Jóisten kegyelme, vagy a csoda mentette meg ezt a hazát és Kárpát-medence egészét április 10-éről, 11-ére virradóra. Ugyanis az akkor bekövetkezett, súlyos üzemzavarnak minősített esemény sokkal komolyabb következményekkel is járhatott volna.

 Emberi számítás szerint mi történhetett volna? De talán kezdjük inkább az elején.

 Először is tudjuk azt  erről szól a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentése, és az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának három ülése , hogy abba a tisztító tartályba, amelybe hetesével lehetett volna betenni az uránt tartalmazó fűtőelem-kazettákat, egy újításnak nevezett folyamat révén harmincat tettek. A francia Framatom nem akart időt veszíteni a harminc kazetta hetesével történő megtisztításával. Ennek a hibának folyományaképpen a tervezés során a tisztító tartályban sem hőmérsékletmérő, sem nyomásmérő műszert nem helyeztek el, sőt az elektromos köröket csak egykörösre tervezték, miközben ilyenkor minimum két- vagy háromszoros védelmet kell biztosítani. A tisztítási folyamat alkalmával ebbe a tisztító tartályba egy búvárszivattyú révén oxálsavas vizet nyomnak be, az oxálsav a cirkónium-kazetták felületéről leoldja a vasoxidot. Ezt azért kell megtenni, mert a kazetták falára telepedett vasoxid nehezíti a hőátadást, és innentől kezdve a bomláskor keletkezett hő nem termel annyi gőzt, majd abból villamos energiát, tehát csökken az ilyen szennyezett kazetták hőátadási hatékonysága.

 Kisebb lesz a hatásfok.

 Ezért kellett megtisztítani. Miközben elindult a tisztítási folyamat  ezt úgy kell elképzelni, hogy a tartályba, amelyet hermetikusan lezárnak, belenyomták az oxálsavas folyadékot, ami tisztította , az a búvárszivattyú, amit alkalmaztak, nem tudta a hét helyett harminc kazetta közegellenállását legyűrni, ezért a benyomott oxálsavas folyadék nem fedte le teljesen a kazettákat. Pedig a kazettákban található közel négy tonna dúsított uránban folyamatos a hő termelődése, viszont a kazetták felső része nem állt folyadék alatt, tehát nem volt hűtőközeg, ami elvigye a keletkező hőt, ezért elindult egy hőmérséklet-emelkedés. Ez olyan gyorsan történt, hogy az alsóbb szinten található tartályban lévő vízből gőz keletkezett száz Celsius fokon. Ez a gőz dugószerűen visszanyomta a beáramló hűtővizet. Az egyetlen szivattyú, amivel a hűtést biztosították volna, nem tudta bepréselni a keletkező gőz nyomásával szemben az oxálsavas vizet. A kazetták egyre nagyobb része maradt ki a vízből, közben emelkedett a hőmérséklet, sőt mi több, a kutatók azt mondják, hogy több mint ezer Celsius fok feletti lehetett a belső hőmérséklet, arra a pillanatra, amikor ezt a hermetikusan lezárt tartályt kinyitották. Egy üzemcsarnok padlózata alatt 35 méter mélységben van a tisztító tartály egy betonaknában, és a talajszinttől 35 méter mélységig mindent víz vesz körül, amelybe bórsavat adagolnak, hogy az urán magjának bomlása során keletkező neutronsugárzást a bórsav elnyelje, és ne induljon be egy gyorsított láncreakció. Amíg tartott a tisztítási folyamat, senki nem láthatta, hogy a hőmérséklet növekszik, a szivattyú nem tudja benyomni a vizet. Műszer pedig nem volt beépítve, hogy a hőmérséklet- vagy nyomásemelkedést kimutathatta volna. Ráadásul, amikor a tisztítási folyamat lezárult, ahelyett, hogy az üzemcsarnok mennyezetén síneken működő daruval leemelték volna  mint ahogy az előírás  a tisztítótartály fedelét, a tisztítótartálytól a darut elrendelték az üzemcsarnok másik végébe. Ugyanis a reaktor megtisztítására célprémiumot ajánlottak fel, ha éjfélig befejezik, és a darura ott is szükség volt. Így viszont négy órával később jött vissza a daru, hogy leemelje a tisztítótartály fedelét. De közben több mint ezer Celsius fokra kúszott fel a hőmérséklet, és a kazetták kezdtek megolvadni. Amikor leemelték a tisztítótartály fedelét, a benne lévő cirkónium-kazettákat hősokk érte. A hősokk azt jelenti, hogy ami addig izzott, az abban a pillanatban megszilárdult, és kezdett szétesni. Ugyanakkor az urán bomlásakor mindig keletkeznek radioaktív izotópok. Az a hőmérsékletkülönbség, ami a víz beáramlása következtében előállt, hirtelen lehűtötte az ezer fok fölött izzó kazettákat. A víz egy része azonnal elpárolgott, hiszen száz Celsius fokon elforr, majd a többi hirtelen lehűtötte a fűtőelemeket, de hirtelen, másodpercek alatt, aminek következtében esett szét az egész.

 Mert ilyen hőmérsékletváltozást nem bír el ez az anyag sem.

 Igen, közben pedig az a gáznemű radioaktív izotóp-mennyiség az elpárolgott vízzel egyetemben jön kifelé, mint egy buborék, és az üzemcsarnok padlózatán kitör, mert ott van az akna teteje. Ekkor érzékelték csak a riasztó berendezések radioaktív szennyezés megjelenését az üzemcsarnokban. Erre mindenki nagyon helyesen nem befelé futott elhárítani a kárt, hanem kifelé. Ugyanis például a radioaktív jód  ez egy légnemű izotóp  koncentrációja közel kétszázszorosa volt a megengedett sugárterhelésnek. Akik ott bent dolgoztak, olyan mértékű sugárterhelést kaptak, ami kétszázszorosa a megengedettnek. Persze, ekkor jön a Paksi Atomerőmű vezetése, amely azzal manipulál, hogy a levegőbe már csak annyi jutott ki, amennyi mondjuk egy tüdőröntgen felvételekor érinti az embert. De ők egy egész évre vetítik ezt a sugárterhelést, itt viszont azokat az embereket abban a pillanatban érte a kétszázszoros határérték.

 Gondolom, most az következik, amitől megmenekültünk.

 Az urán bomlásának végén keletkezik a plutónium. Atombombagyártáshoz ez a plutónium kell. Az atomerőműveket a kezdet kezdetén azért fejlesztették ki, hogy rendezett módon történjen az urán bomlása a plutóniumig. Nem civilfelhasználásra gyártották, hanem katonai célokra, hogy az urán bomlásának végén plutónium keletkezzen, amiből atombombát lehet csinálni, és az összes többi addigi időbeni folyamat az csak arról szól, hogy el kellett égetni az uránércet, aminek a következtében hő keletkezik.

 Ez az, amit hasznosítanak.

 Pontosan. Gőztermelésre, a gőzt pedig villanyáram-termelésre. És itt jön az, amit kérdezett, ami történhetett volna. Ha körülbelül negyven kilogramm dúsított urán, vagy ha hét kilogramm plutónium összeáll, vagy kettő gramm kalifornium nevű transzurán elem, akkor a fizikában ismert összeégés folyamata, a Kína-szindróma indul be. Eszerint, hogyha negyven kilogramm urán egy tömbben van, vagy hét kilogramm plutónium vagy két gramm kalifornium, akkor hiába van borsavas neutront elnyelő közeg körülötte, a kupac belsejében a folyamatosan bomló uránból keletkező neutronok csapódnak bele másik uránmagba, felgyorsítják ezt a láncreakciót. Emelkedni kezd a hőmérséklet, ezer fok fölött a hűtővíz hidrogénre és oxigénre bomlik. A hidrogén durranógáz, fölrobban a levegőben bármilyen elegyet alkotva, kilöki magából ezt a masszát. Ezután az ezer Celsius fokos olvadt urán, a legnehezebb fémként elkezd lefelé, a Föld középpontja felé haladni, átolvasztja a betont, az acélszerkezetet, és mindenütt, ahol a talajban vizet talál, fél méteren, öt méteren, hatvan méter mélységben, az ezer Celsius fok feletti hőmérsékletével felbontja a vizet hidrogénre és oxigénre, s újból és újból hidrogénrobbanás következik be.

 Itt van erre a csernobili példa.

 Ez történt Csernobilban is. Ott sem nukleáris robbanás volt, hanem a Kína-szindróma zajlott le, csak ott nem egy tisztítótartályban volt a dúsított urán, hanem a reaktoron belül. Mert a csernobili atomerőműnél szándékosan kiiktatták a biztonsági rendszert, s azt vizsgálták, meddig mehet el az a folyamat, hogy a biztonsági rendszerek nem kapcsolnak be. Mert azt szimulálták, ha a Szovjetuniót atomtámadás éri, a biztonsági rendszert működtető áram híján a lezárhatatlan atomreaktor milyen hatású lehet. Kiiktattak legalább 11 biztonsági kört, és elszállt az egész, mert elindult a hőmérséklet-emelkedés, a fűtőelemek megolvadtak ezer Celsius fok fölött. Pakson egy ugyanilyen jelenség, a Kína-szindróma, az összeolvadás folyamata következhetett volna be 10-éről 11-ére virradóra, és csak a Jóistennek köszönhető, hogy a szétolvadó, majd később a hősokk hatására széteső kazettákból nem úgy esett ki a dúsított urán, hogy abból negyven kilogramm a tisztító tartály alján összeálljon. Ha összeáll, akkor ugyanaz történik, mint Csernobil esetében. Nem atomrobbanás, mert az soha nem következhet be, hanem az összeolvadás miatt magas hőmérséklet-emelkedés, folyamatos radioaktív-szennyezés kibocsátás, gammasugárzás, ami radioaktív sugárzás és mindent pusztít. Közben hidrogénrobbanások sorozata, aminek következtében a reaktor 20-30 kilométer sugarú körben löki ki magából  mint egy kráterből  a radioaktív szennyező anyagokat.

 Még rágondolni is rossz. Ez azt jelenti, hogy a környéken minden elpusztul. Csernobilból példát merítve a népnyelv szerint Paksnak is meglesz a különféle rákos, daganatos megbetegedéses hatása.

 Nem, nem pusztult volna el, de jól fogalmaz, abban a pillanatban, ha ez bekövetkezett volna, a környéken 20-30 kilométer sugarú körben minden radioaktív sugárzást kapott volna, aminek hatásaképpen elpusztult volna. Ilyenkor attól függően, hogy az emberi, állati vagy növényi szervezet mekkora dózist kap egy ilyen radioaktív sugárzásból, van aki három órát él, van aki hatvan órát, van aki 8 év múlva, van aki 15 év múlva hal meg rákban. Az atomlobby véleményével szemben minden atomerőmű környezetében van egy bizonyos sugárzás, abból adódóan, hogy ott radioaktív bomlás zajlik. Ezt a sugárzást technológiai eszközökkel, betonfalakkal, ólomlemezekkel igyekeznek csökkenteni, a bent dolgozónak szigorú előírások szabják meg, mennyi ideig tartózkodhat ezekben a nagy sugárterhelésű terekben. Persze felmerül a kérdés, hogy a Paksi Atomerőmű üzemcsarnokából, ahol a kettes reaktor található, hová vezetik a radioaktív gáznemű anyagokat. Ugyanis ott vannak most szabadon a kazetták, folyamatosan bomlik az urán, radioaktív izotópok, légnemű anyagok keletkeznek, azok folyamatosan átjönnek a vízoszlopon. Ha összegyűjtik, utána hova vezetik, netalántán ki a friss levegőre? Jelen pillanatban folyamatosan szivárog a Paksi Atomerőmű. A radioaktív szennyezés nemcsak légnemű anyagokból áll, hanem alfa-, béta- és gammasugárzásból. A gamma a legveszélyesebb, itt a fóliasátor nem fogja meg a gammasugárzást. Ólomfalból egy-másfél méter vastagságú, betonfalból három-öt méter vastagságú falak tudják megfogni a gammasugárzást.

 A tájékoztatást tekintve, Csehák Judit volt akkor az illetékes, amikor a csernobili katasztrófa történt, nem tudtunk semmit sem. Csehák volt most a miniszter, amikor a paksi eset történt. Megint csak ugyanaz a folyamat zajlott le: az emberek nem kapták meg a megfelelő tájékoztatást. Ez nagy felelőssége valakinek.

 Kormánybiztos kinevezését követeltem, teljes beszámolót, továbbá külföldi tudósok behívását. Ez utóbbi jó néhány héttel később történt meg. A Paksi Atomerőmű nevetséges és döbbenetes módon folyamatosan félretájékoztatott. Ezért kezdettől fogva azt követeltem, hogy az erőmű igazgatója és igazgatóhelyettese mondjon le, vagy váltsák le őket, mert elsőszámú vezetőként felelősek azért, ami ott történik. Ismeretlen tettes ellen ügyészségi eljárást kezdeményeztem a legfőbb ügyésznél, ugyanis a Paksi Atomerőmű ezzel a kialakult helyzettel és a most fönnálló viszonyokkal megsértette mind az atomtörvényt, mind azt a kormányrendeletet, melynek értelmében például légszűrő-berendezéseikbe be kellett volna építeni azokat a betéteket 1997 óta, amelyek kiszűrik a levegőből a radioaktív légnemű izotópokat, s ezáltal csak az üzemcsarnokig juthattak volna el és nem ki a külső légtérbe. Ezeket arra való hivatkozással nem szerelték be, hogy a tudósaik megállapították: annak a kockázata, hogy egy ilyen súlyos üzemzavar bekövetkezzen, minimális. Ennek ellenére bekövetkezett. Azon az éjszakán, ha valaki annak a radioaktív csóvának az irányában volt, vagy lecsapódott akár egyetlen egy molekula is és ő belélegezte, akkor sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy rákos megbetegedést kapjon.

 Anyagilag mekkora a kár?

 Jelen pillanatban, a felmérések szerint 30-40-50 milliárd. Nemcsak a kiesett villamosenergia-áram, amit nem termel meg a kettes blokk, és nemcsak a tisztítótartály sérülése miatt, hanem a kárelhárítás költségei, a turizmusban kiesett hasznok, vagy a mezőgazdasági termények eladhatatlansága, esetleg külföldi exportjának meghiúsulása miatt. A károk óriásiak és emiatt is le kellett volna mondania a Paksi Atomerőmű vezetésének.

 A kormányzat és az emberek egy része megpróbálta bagatellizálni az eseményt.

 Ennek az az oka, hogy az emberek nem szeretik a rossz hírt meghallani. Nem akarják elhinni, hogy ez még rosszabb lehet, mert nem lehet ilyen. A szocialista-liberális kormányzat azt tervezi, hogy a sérülés ellenére beüzemelteti a kettes blokkot, amely teljesen felelőtlen, szakmaiatlan, elfogadhatatlan kockázatokat jelentő cselekedet lenne. Megint az anyagiasság és profithajhászás van az egyik oldalon, miközben Nyugat-Európából az energetikai rendszerükön keresztül olcsóbban lehetne venni áramot. A kettes blokkot meg kellene tisztítani és bezárni. Csehák első időszakában a Szovjetunió nem engedhette meg magának politikai okok miatt (sic!), hogy a teljes igazságot hozza nyilvánosságra. Most azért játszották ezt az alávaló elhallgatásos játékot, mert attól tartottak, ha kiderül a teljes valóság, az emberek nem fogják elfogadni, s a politikusokon nem lehet keresztülverni, hogy több százmilliárd forintos beruházással a Paksi Atomerőmű élettartamát meghosszabbítsák.

 Kimondhatjuk, hogy puskaporos hordó Paks most is?

 A vak véletlen következtében, ha holnap még két, vagy nyolc kazetta úgy esik szét, hogy szétszóródik belőle az urán, és negyven kilogramm összeáll, vagy hét kilogramm plutónium vagy kettő gramm kalifornium akkor beindul az összeolvadási folyamat. Vagy reménykedünk, hogy nem következik be az uránérc összeállása, vagy valamit tenni kell. Senki nem tudja, mit kell csinálni, mert ez egy olyan technológia, amelyet soha korábban nem kísérleteztek ki, de úgy bocsátottak hadászati meg civil felhasználási célokra. Ha nem teszünk semmit, akkor is, – ha igen, akkor azért következhet be a legrosszabb, ne adja a Jóisten. Ha elkezdik eltávolítani, vagy legalábbis megpróbálják, hónapokon keresztül ez a helyzet fönnállhat. Igen, egy puskaporos hordó, amiről nem lehet tudni, hogy mikor mi fog történni vele.

2003. október 12.

G. Kirkovits István