Tavaszi szél vizet áraszt éneklik a Tisza-partiak ilyenkor, s dúdolnák a régi dalt szívesen a Balaton-mellettiek is, ha lenne a megállapításnak foganatja. Miután legnagyobb tavunk vízmennyiségét leginkább a lehullott csapadék nagysága határozza meg, az elmúlt évek kritikus vízvesztése a hosszantartó téli időjárás, a vastag hóréteg elolvadása után sem változott jelentős mértékben. Bajban van a Balaton kongatták meg a vészharangot, s talán, ha a könnyelmű ember nem is, a mindent tudó természet csak-csak megoldja a problémát.

Az első tavaszi napsugár már épített aranyhidat Fonyód és Badacsony között és megérkeztek azok is, akiknek a megélhetését jelenti a sajnos erőteljesen lerövidült idegenforgalmi szezon. Az állandó lakosok a vendéglátásra berendezkedettek sem túl optimisták, sok víznek kell befolyni addig még a Zalán, amíg tényleg visszakapja a Balaton lecsupaszított régi pompáját.

Korábban kormányzati elképzelések tucatjai hirdették, hogy komplex megoldási programokkal fellendítik legnagyobb tavunk mára már pangó idegenforgalmát. Történtek is tétova kísérletek arra, hogy olyan programok várják az ideutazókat, amelyek nem évszak- és időjárásfüggőek, de nemzeti kincsünket sem lehet a kormányváltások függvényében kezelni. Jóval több pénz érkezett egy-két évvel ezelőtt, mint például tavaly, s amellett, hogy az ember elfogadja a keleti térségek felzárkóztatásának szükségességét, a szíve mindig dobog a mi tavunkért, ezért a kis megmaradtért, az egykori három tenger mosta ország mára egyetlen nagyobb kiterjedésű vízfelületéért.

Érzelmi síkon is meg lehet közelíteni a Balaton-kérdést, hiszen az átkosban a tó és a partja nyújtotta lehetőségek jóval túlmutattak az akkori elhallgatásra ítélt, vasfüggönnyel körülzárt világon. Keresztmetszetét adta a nyári időszakban a balatoni élet annak a magyar társadalomnak, amely titkon szabadságra áhítozott, de az emberek maguk sem mertek mit kezdeni ezzel. Itt lehetett kapni először a most végérvényesen meggyűlölt, de akkor szabadságszimbólumnak számító amerikai eredeti üdítőitalt. Itt hangozhattak fel dobhártyaszaggató rock-koncertek, és itt jelentek meg nagyobb számban a házukat farmerdzsekikben hordó úgynevezett csövező magyar hosszú hajú fiatalok. Ritkábban nyílt ki a rendőrolló, és csak külleme, megjelenése miatt itt kevesebb embert inzultáltak, mint az ország más nagyobb városaiban.

Aztán színteret nyújtott a tó a kelet és nyugat német összeborulásnak, a kettészakított ország más-más csillagzat alá tartozó állampolgárai itt ápolhatták az odahaza tiltott baráti és rokoni kapcsolatokat. Ez is már a múlté, legfeljebb a mai szóhasználattal élve falusi vendéglátók említhetnek fel egy-egy régi szívszorító történetet ezekből az időkből. A keletnémet aztán nyugativá vált, s az a Lajtán túli, aki korábban megszerette tavunkat, nem aprópénzre, hanem komoly befektetésekre váltotta érzelmeit. A rablóprivatizáció kiteljesedése során betört a felvásárlási láz a Balatonra és Felvidékére, az élelmes nyugatiak fillérekért vásárolták meg azokat a műemlék jellegű portákat, sztálinbarokk nyaralókat és a földet, a csodás balatoni földet. Tevékenységüknek köszönhetően szinte már nincs szabad terület. Környékbeli ifjú magyar családok a horribilis árak miatt nem is gondolhatnak ottani fészekrakásra. Az idegenek nem turisták, hanem már belakták ezt az életteret, így nem ritka, ha a téli Balatonon nyitva tartó egy-egy vendéglőben, kiskocsmában csak német vagy holland szó hallatszik a rideg időben.

Tavasszal persze más lesz a helyzet, jönnek a magyarországi üdülőtulajdonosok, kimerészkednek a téli álomból magukhoz térő helybéliek is az utcákra, s többé-kevésbé mégiscsak a magyar szó lesz az úr. Most, márciusban kicsit megkésett a szezon. Badacsonyban, a talán legtovább életben tartott településen már kinyitott az első pecsenyesütő, igaz szomszédjában még csak az épületbővítés folyik. Persze, meglátszik a vendéghiány a minőségen és a választékon is. Amit kínálnak az évről-évre drágább, és nem különbözik a tucatsütödék ízválasztékától.

Most még lehet autózni a Balaton-parton, nincs forgalmi dugó, legfeljebb egy-egy utánfutós maszek borszállító lassújármű tartja vissza az intenzívebb haladást. A fürediek már kisétáltak a verőfényre, megélénkült a móló környéke, ébredeznek a cukrászdák, és talán késő őszig tartó kultúrprogramon gondolkodnak a helyi szervezők. Úgy hírlik, az új polgármester véget akar venni annak az áldatlan állapotnak, hogy Balatonfüred egyik legszebb telkén egy lepusztult, üresen kongó, kirabolt, úgynevezett görög kísértetfalu éktelenkedik. Valakik korábban valami eszement ötlettel azt hitték, hogy ez az Égei-tenger és Hellász népének építészeti stílusát felhasználva akartak létrehozni egy üdülőkomplexumot. Aztán a berendezésre már nem futotta, s csak a falak álltak tájidegenül, meg a zegzugos sikátorok idéztek valami oda nem illó görögös hangulatot. Lehetne persze a színfoltja is ez a terület a dimbes-dombos északi partnak, persze pénz kell hozzá és megfelelő koncepció.

Ha a magyar tengerről beszélünk már közhelyszámba megy, hogy a bor- és a horgászturizmus lendíthetne valamit visszafogott idegenforgalmi helyzeten. Csakhogy ehhez olyan elképzeléseket kellene megvalósítani, hogy ne a külföldiek, az orosz anyanyelvű németté váltak, és egypár uniós munkanélküli próbáljon itt az ő pénztárcájához mérten minél olcsóbban eltölteni egy-két hetet, hanem a csonka magyarországiak is ismét birtokba vegyék ezt a területet. Vendéglátásunkban ugyanis a belföldi turizmusra kéne koncentrálnunk, a belső pénzmozgást elősegítenünk, és alapozni a többszázezres, egyes számítások szerint milliós nagyságrendű horgásznépségre. Nem az aranyifjak jachtkikötőit, hanem a kisember horgászlehetőségeit kellene bővíteni a sok kicsi sokra megy üzletfilozófia alapján. Ugye a halnak kell az úszás, ezért is jót tesz egy-egy jól sikerült nap után az a kis pohár bor.

Persze a megélhetési álmokat veszélyezteti az is, hogy a különböző lobbik másképpen próbálják megoldani a Balaton vízpótlását. Sokan úgy vélik, ökológiai katasztrófával is felérne, ha mondjuk elterelnék egyik utolsó vadvizünket a Rábát, vagy más, nem kellőképpen megalapozott módszerrel valósítanák meg a vízpótlást. Talán a józan ész felülkerekedik a hóbortos terveken, segít a Jóisten, s megmarad a Balaton annak, ami volt: egy csodálatos természeti képződmény, egy igazi nemzeti kincs, s nem távolabbi vidéket jellemző Holt tenger.

2003. március 25.

G. Kirkovits István