A mostanság oly divatos környezettudatos nevelést is mottójául választotta a Balaton-felvidéken zajló, Művészetek Völgye elnevezésű fesztivál, de az emberek sokasága és a több kilométeres forgalmi dugók okozta benzingőz csakhamar feledtette a látogatókkal e nemesnek tűnő szándékot. Programok hadával készültek a szervezők az idei nagy összejövetelre, amelyre akárhogyan is nézzük, rányomta bélyegét az etnobiznisz. A több mint ezer esemény eloszlott ugyan Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, Monostorapáti, Öcs és Pula között, de a látogatók tudatában már annyira rögzült a kapolcsi fesztivál elnevezés, hogy leginkább erre a helyszínre összpontosítottak. Öcs és Pula távolabb esett a központtól, és aki a nagy kavalkádból kiszabadulva egy kis embermentességre vágyott, az ha bírta idegekkel a tyúklépésben haladást, akkor egy kávéra elautózott a fent említett két településre.

A kapolcsi fesztivál immár mondhatni Európa-szerte ismert rendezvény, amelynek a gyökerei még az átkosba nyúlnak vissza. Pár értelmiségi a 70-es, 80-as években úgy gondolta, hogy a vörös Budapestről ideje kiszakadni a még háborítatlan természetbe, és erre rendkívül alkalmasnak bizonyult a Balaton-felvidék. A nagy víz viszonylagos közelsége jelentette azt is, hogy a Balaton-partján azért jóval szabadabban mozoghattak az emberek, mint más magyarországi nagyvárosokban, hiszen a magyar tenger az emberarcúra maszkírozott magyar valóság egyik megtestesítője volt. A már akkor számottevő turizmus bevételeit nem akarták kockáztatni a hatalmon lévők, így a hatóság kicsit elnézőbben viselkedett a másutt üldözött magatartásformákkal szemben.

A Kapolcs környékére leköltözők aztán akkor még azon egység szellemében, hogy meg kéne változtatni a rendszert, a sajátos művészeti eszközeikkel ezt érvényre is juttatták, de az átalakítás ténye volt a döntő, nem pedig a mikéntje, hogy jobbról, vagy balról. Akkor még a völgyben felhangzott az igazi magyar népdal, a békés borozgatás mellett a hangulat fényében irredenta nóták is felverték a környék csendjét, belesírt az éjbe a hegedű, és csak akkor húztak fejükre emberek kissapkát, ha jött a domb felől a hűvös fuvallat. A vágyott ország Amerika volt, a tiltott világ és ehhez társultak a régi magyar tiltott értékek. Ne feledjük az időpontot, hogy ekkor Budapesten él és mozog a táncház-mozgalom, majd emberek tiltakoznak a gát ellen, kozsokért járnak Kalotaszegre, és elutasítják az erdélyi falurombolást.
A rendszerfoltozás után került reflektorfénybe az oda le-, vagy kiköltözők élete, és a kisebb-nagyobb baráti találkozókból lassan kinőtte magát a fesztivál. Mára tömeglátványossággá, programhegyekké, és nem olyanná, mire talán páran a kezdetekkor gondoltak.

Kapolcson és környékén keveredik a világ, megfér itt mindenféle kultúra, a művészetek számos ága, és éppen ez a túlszínezett valóság riasztja el azokat, akik egy igazán magyar és népi, nem pedig népies és magyaros, és folytathatnánk a sort, programsorozatnak lennének részesei. Vitathatatlan, hogy jelen vannak a nemzeti értékeket közvetítő kiadványok árusai, terjesztői, a magyar kézműves hagyományokat is megcsillantják néhol, dolgoznak az ötvösök, tűzzománc, lószőr- és szaruékszer-készítők, de mindez csak egy kis adalék a sok más mellett. A Kárpát-medencei csonka Magyarország és az elszakított területek máig is élő néprajza, hagyományainak bemutatása nyugodtan megérdemelne egy Kapolcshoz hasonló nagyságrendű fesztivált, mert itt ez nem valósul meg. Csupán egy rész, egy darab, egy szeletke, mintha a szervezők valamilyen szinten elfogadnák a budapesti városvezetés azon koncepcióját, hogy a fővárost a multikultúra központjává kívánják tenni, a Művészetek Völgye is ezt a célt szolgálja.

Kapolcs nem a Kárpát-medencei magyarság néprajzi-kulturális és hagyományőrző seregszemléje, hanem egy multikulturális világ, amelyre rányomja bélyegét az etnobiznisz. Emberek sokasága találkozhat egy kicsinyke magyar kultúrával, és egy csomó más olyannal, amely nem magyar gyökerű, eredetű. Sokan vannak, és sokan kíváncsiak a fesztiválra, noha már nem sikk idejönni, hiszen nem egy szűk réteg találkozóhelye. Sokkal inkább vásári sokadalom, az eladók harca a vevőért, programok álcahálójába gyömöszölve. Annyi viszont igaz, olyan ez, mint a mai magyarországi valóság. Túlságosan színes, látványos és fecsegő, rejtve a valós igazságokat és fedve a meglévő kemény és súlyos problémákat.

Nézzünk szét egy kicsit a helyszíneken. A völgymunkásnak becézett élő, információs tábla arra figyelmeztet, hogy nehogy bemenjünk Taliándörögdre, mert órákba kerül, mire rácsatlakozhatunk a főbb útra, inkább a fő helyszínen sodródunk a sokasággal. Az emberek kezében füzetecske, próbálják azonosítani a helyszíneket, aztán, ha süt a nap, s melegük van, akkor szomjoltás miatt, ha esik az eső, meg a felhők elől futva térnek be a szeszipari szórakozóhelyre. Az ismerősök üdvözlik egymást, hiszen vannak visszajáró vendégek, akik nyugtázzák, hogy megint elmúlt egy év, és a réges régi barátok talán ismét találnak egy újabb különbözőséget egymásban, irányulásban a régi közös múlthoz képest.

Az is elvetette a szocializmust, aki most az afrikai vendégművészek tamtamdobjára csápol, és az is, aki nagy hiányérzettel telve szívének-lelkének kedvező magyar muzsikát hallgatna. Mindegy, marad a bájvigyor, és a csendes lefitymálás. Feltűnik furcsa ködbe burkolózva jó néhány rasztafrizurás, kesernyés illatot árasztva maga körül, odébb egy Nagy-Magyarország pólós, s titokban talán annak örül, hogy annyira magukkal vannak elfoglalva az emberek, hogy még le sem sajnálják.

Medgyessyt idén nem látni, pedig most ránézve a hullámzókra nem igen várható el a tojásdobálás, s pár dölyfös hatalmon lévő sem pöffeszkedik látogatásunk órájában. Ennyi plusz azért van a korábbiakhoz képest, hogy legalábbis akkor ezt a rendezvényt nem akarja átlátszó propagandacéljaira felhasználni a szociálliberális vezérhangya.

Legjobb persze itt is a gyerekeknek, azoknak a kicsinyeknek, akik kiszabadulva a panelvilágból, beülhetnek a fűzfakosár alkotta hintába, és kézi erővel foroghatnak körbe és körbe. Legalább érzékelhetik, milyen volt az ősök használati tárgya, és végigsimítva az ágon később majd visszaemlékezhetnek, hogy sokkal jobb tapintású volt, mint a mindent elborító műanyag.

2004. július 28.

-kist-