Ötvenkilenc évvel ezelőtt vörös kézre került Budapest. A magyarok fővárosa február 13-án Buda teljes megszállásával a vörös hadsereg martalékává vált. Előtte két nappal a budai Vár hős védői megpróbálkoztak a lehetetlennel, és tízezres nagyságrendekben kísérelték meg a kitörést a körülzárt erődből. Párszáz katonának és civilnek sikerült csak elérnie az akkori német védvonalat, a többiek elestek a harcokban, vagy felkoncolták őket, illetve a halállal csaknem egyenértékű hadifogság lett osztályrészük. Az ötvenkilenc évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatosan több rendezvényt is tartottak a múlt héten Budapesten. Pár helyszínt mi is felkerestünk.

Február 11-én, a Várból való kitörés estéjén hivatalos demonstrációt nem tartottak a Hadügyminisztérium lebombázott romjainál, viszont keringő sms-eknek köszönhetően több tucat ember jelent meg a helyszínen, és csoportosulás nélkül egy emberként helyezte el a megemlékezés virágait, s az égő gyertyákat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt olyan civil szervezet, amely előre bejelentett rendezvény megtartását kérte erre a napra, de ezt a hatóság a szokásos forgalmi indokokra hivatkozva elutasította.
Mégis, körülbelül abban az órában, amikor a történészek és az élő szemtanúk szerint 59 éve megindult a kitörők első csoportja, meggyulladtak a gyertyák a viharvert épületnél. Előtte páran  köztük Dancsecs György fővárosi MIÉP-es képviselő és Teszársz Károly, a MIÉP országos választmányának elnöke  a Mátyás templom falánál lévő emléktáblánál rótta le kegyeletét a kivégzett hősök és civilek, a megnyomorított és galád módon elpusztított emberek emléke előtt.

Másnap a Tégy a gyűlölet ellen már-már közhellyé váló, elcsépelt jelszó szellemében gyülekeztek a magukat antifasisztáknak, ellenállóknak és egyéb ilyen furcsa szerzeteknek mondó emberek ugyanazon helyszínen, erőteljes médiatámogatással a hátuk mögött. Természetesen a beszédeket nem az az emberi gondolat hatotta át, hogy itt bizony, ezen a helyszínen és a környékén 59 évvel ezelőtt elszabadult a pokol, és az áldozatoknak, az ártatlanul elpusztítottaknak kijár legalább egy főhajtás. Aktuálpolitikai szólamok hangzottak el a szónokok szájából, hiszen az alapvető gondolatkör már megint a szélsőjobbal való riogatás, a félelemre való apellálás és az úgymond ordas eszmékkel való szembefordulás volt.

Voltak itt párszázan, tény, ami tény, csak hát azért ez kicsit sekély e kéjnek tűnik olyan megközelítésből, hogy hirdette újság, transzparens és jónéhány kormányzati hírforrás, hogy a kabinet prominensei is leteszik voksukat a saját tömegük akarata előtt. Egykori munkásőrnek, vagy legalábbis valami hasonlónak tűnő fáradt arcú emberek, lyukas edzőcipős, viseltes kabátos nem tudni micsodák keveredtek a jólöltözött és arcukra szigorúságot, erőfölényt erőltetőkkel.

Egy idősebb ember elkövette azt a hibát, hogy füttyel fejezte ki nemtetszését az egyik felszólaló jól össze-vissza kevert mondókájával kapcsolatosan, akit a nagy számban jelen lévő rendőrség tagjainak kellett megvédenie a tűrőképességéről és toleranciájáról oly híres balos tömeg reakciójától. Fütyülni azt nem lehet, mert micsoda dolog, hogy valakinek nem tetszik, amit a gyűlöletellenesek közvetítenek. Ők ilyenkor támadnak, gyűlölettel.

A szónokok aztán ostorozták övéiket is, hiszen nekik sem tetszett, hogy meghirdették ezt az általuk oly fontosnak, és az ország történetében mérföldkőnek számító eseményt, és csak a pár tucat ember, köztük spanyol polgárháborús hagyományokon edzett transzparenslóbálók álltak csak csatasorba. Lehet, hogy érezték, visszaütött a való világ szindróma. Talán azért, mert az ott lehetőségként megjelölt életképnek köszönhetően az emberek saját boldogulásukat tartják elsődlegesnek, s nem azt, hogy az úgynevezett jobboldali gyűlöletkeltés ellen demonstráljanak. Másrészt, mert ilyen hazánkban nincs, s ha lenne is, hidegen hagyná őket, hogy bizonyos rendezvényeken túlfűtött emberek gyűlöletmentességről papolnak, és képzeletbeli vásznakra festenek mindenféle összezagyvált rémképeket.

A harmadik napon, vagyis szombaton, a sokat szidott és támadott különféle jelzőkkel és minősítésekkel illetett Vér és Becsület Kulturális Egyesület tartott megemlékezést a Hősök terén. Itt is nagyszámú volt a rendőri jelenlét, csak nem olyan demonstratív, mint az antifasisztáknak mondottak össznépi buliján, s a kívülállónak úgy tűnt, hogy még az előbbi helyszínen az ottaniakat védték a kivezényeltek, az ittenin valami rendbontásra számítottak.

No, pontosan ez maradt el. Létszámában ugyan megközelítőleg azonosnak tűnt a két demonstráció közönsége, csakhogy a Várban nem tudni, ki volt a bámészkodó, ki a szónokok szavára áhítozó, addig a Hősök terén a körbezárt karámban, zárt katonás alakzatba rendeződtek azok, akik emlékezni akartak a hősökre és az ártatlan áldozatokra. Ezt is tették fegyelmezetten és méltóságteljesen.

2004. február 15.

G. Kirkovits István