A honvéd megérkezett. Átlépdelt a virágszőnyegen, s érezte a feléje irányuló szeretetet. Fel sem tudta fogni, hogy olyan helyzetben van, olyan lehetősége adódott a magyarok Istene jóvoltából, amely sokaknak életükben egyszer sem adatik meg. Népviseletbe öltözött leánykák nyújtották feléje a szent hegy virágait, amelyet sapkája mögé tűzött, és ékesítette vele fegyverét. Beköszöntött tehát az a nap, amelyért dobogott milliónyi magyar szív, és ennek a napnak ő volt a hírt hozó apostola. Állt a honvéd a Hargitán, hiszen évtizedes szenvedés és rabiga után újra piros-fehér-zöld selymek díszítették a csúcsokat, és örömükben még gyantakönnyet is engedtek a több száz éves fenyők.
Állt a honvéd a Hargitán, mert Székelyföld visszatért, és megfújta a kürtöt. Azt az ősi magyar hangszert, illetve annak már militarizált változatát, amely háborúban csatába hívta a magyart, békében pedig jelzést adott a csordának, életet közvetített a hegyek és a völgyek között. A honvéd ott maradt pár évig, de gyilkos hordák törtek rá, s hiába védekezett az utolsó töltényig, hátba szúrták idegenek, s kicsavarták kezéből az életet jelentő hangszert.
De ott volt az a kislegény, aki figyelte az ádáz, egyoldalú kézitusát, amikor egyre támadtak többen, pedig az az egy képviselte a többséget. S ez a kislegény odaosont a haldoklóhoz, gyengéden lefejtette a kürtről a lassan meggémberedő kezet, mentéjébe rejtette, s elfutott vele másutt hallatni a hangot. Tüdeje kevés volt, hogy megszólaltassa ércesen a bércek hangját, de segített neki a szél, és a fenyvesek is továbbították az egyre erősödő susogást.
Ezek a csodás állva maradt fák annyira együtt mozogtak, annyira érezték feladatuk fontosságát, hogy a régi kürtszó jóval tovább juthatott, mint amit valaha is megálmodhatott a haldokló katona. A szó, a hang átlépte azt, amit ember csinált, nem volt számára akadály a szöges drót, az idegen hatalom, kívülről rákényszerített behódolás. Mert úgy kell kürtszó, mint a világítólámpás az éjszakában. Az egyik mutatja az utat, a másik az együvé tartozást.
Kommandóakcióval, államterrorral, hosszú csőrű gumibottal nem lehet elhallgattatni a hangot. Szét lehet törni ugyan a kürtöt, miszlikbe aprítani a megszólaltatót, de a fák, azok a drága fák, azok a drága fák továbbra is susognak, s közvetítik az igaz üzenetet.
Az interneten továbbra is fogható az eredeti Pannon Rádió.
2002. december 11.
G. Kirkovits István