Még mielőtt Hajlongóssy M. Péter alázatos tisztelettel köszöntötte a Magyarországra érkezett zsidó vezetőket, a világhatalmi médiarendszer gondoskodott egy kis célirányos figyelemfelkeltésről. A mindenki számára látható ellentétes hírtálalásokat ugyanis fel kell oldani, mert az egyszerű halandó sem értené meg, hogy egyik megközelítésből a két világháború között hazánk a náci eszmék terjedésének és a zsidóüldözésnek volt a melegágya, s mostanság is iszonyú erővel terjednek az antiszemita tanok, a másik pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy békességben, boldogságban és biztonságban élnek itt a zsidók.
Az itt gyökeret vertek és az utóbbi időben nagy számban érkezettek egyaránt. Itt terjednek az ordas tanok harsogja a balliberális média, mégis az uniós tagállamok harmadik legnagyobb zsidó közössége választotta lakhelyül Magyarországot. Szóval, hogy ezt az ellentétet feloldják, beindult a médiahenger, hogy bebizonyítsa, azért a múltat végképp nem lehet eltörölni, mert élhetnek még nálunk olyanok, akik bizony kivették a részüket a zsidóüldözésből.
A Simon Wiesenthal Központ magyarországi nácivadász akciót hirdetett, és tízezer eurós vérdíjat tűzött ki a még élő terrorlegények felkutatására, illetve ennyi pénzt ad azoknak, akik úgymond feldobják az érintett, vagy legalábbis annak tűnő honfitársukat. Wiesenthalék úgy gondolták, hogy bízhatnak a kommunista érában kialakult hámester-effektusban, mert lesznek olyanok, akik egy kis nyugdíj- és jövedelem-kiegészítés miatt önálló akciókat folytatnak, mondjuk besúgják a szomszédot. Az abszurditás kategóriájába tartozik, hogy egy függetlennek mondott állam területén idegenek vérdíjas manővereket hajthassanak végre úgy, hogy az illetékesek nemhogy nem tiltakoznak, hanem hallgatólagosan tudomásul veszik ezt az egészet.
Aggastyánok, 80-90 éves emberek felkutatásáról van szó, akik a természet rendje szerint bizonyára rossz egészségügyi és ha tényleg azok voltak, aminek majd kikiáltják őket, egzisztenciális helyzetben lehetnek. Ezeket az embereket akarják meghurcolni, már ha találnak érintett keretlegényt, s bíznak abban, hogy a sokat hangoztatott nemzetközi jog alapján a szolgálatkész magyar állam független bírósága majd el is ítéli őket.
Wiesenthalék vadászgatnak, mert a pénz nem számít, s magyarországi feljelentősdi gyakorlat alapján előfordulhat, hogy lesz egy-két kirakatper. Ha a Wiesenthal Központ objektív és tárgyilagos akar lenni, akkor támogatja azokat a kutatóakciókat is, amelyben a zsidó származású hóhérokat, körömletépőket, embernyomorítókat kutatják fel, hiszen csak abban az esetben van jogalapja sírni, zokogni, és az őket ért sérelmeket szajkózni, ha saját testéből is kivágja a mérges sejtet. Remélhetőleg Wiesenthalék euróhalmazokkal támogatják a magyarországi zsidó származású kitelepítők, pofozógépek, ÁVO-s gyilkosok felkutatását is. Lehet, hogy ez jóval többe fog kerülni, hiszen az egyik úgymond vészkorszak pár hónapig, míg a másik negyven évig tartott.
A perek száma is bizonyára megnövekszik az előzőhöz képest, hiszen hatvan-hetven éves emberek még nyugodtan büntethetők, még a börtönt is elviselik, s még őket is érintheti mondjuk egy vagyonelkobzást is magába foglaló mellékbüntetés. A kommunista időszak tettesei még a közéletben, a felső vezetésben is tovább kártékonykodhatnak, míg az aggastyánok legfeljebb otthon haldokolnak a karosszékben.
Persze, mindez csak abban az esetben valósulhat meg, ha Wiesenthalék erre tényleg hajlandóságot mutatnak, és a független magyar bíróság úgy ítéli meg, hogy a 45 után elkövetett bűntettek, amelyek jobbára a magyarokat érték, a nemzetközi jog szerint szintén nem évülnek el.
2004. május 23.
-kist-