A tüntetések hétvégéjének van egy furcsa, a magyarság és a hiteles magyar múlt szempontjából bántóan érdekes hozadéka. Vonatkoztassunk el most attól, hogy kik, milyen ideológiák, politikai megközelítések alapján kérték tüntetéseik helyszínének engedélyezését, a demonstráció megtartását. Úgy tűnik, veszélyben van az a most még érvényben lévő az a megközelítés, hogy 1945. április 4-e az embernyomorító szovjet megszállás magyarországi végkifejletének időpontja.

A Budai várat lezárták, s hagyományőrző rendezvényeknek ad otthont. Itt is elhangzott az engedélyezett megemlékezéseken, hogy a hősöknek kijár a végtisztelet. Ennek mond ellent azon csoportok akaratosan kifejezett óhaja, hogy ne lehessen megbélyegzés nélkül megemlékezni a katonáról, a hősi halottról, aki szembeszállt a vörös áradattal.

Vannak már jelek arra vonatkozólag, hogy sokak 45. április 4-ét, mint felszabadításunk ünnepét szeretnék átemelni a köztudatba. Előzménye volt ennek a doni tragédia különös megközelítése, az életüket, vérüket hullatók hősi nagyságának háttérbe szorítása. A tendencia azt mutatja: azt sulykolnák egyesek a valóság-showktól kimosott agyakba, hogy a Magyarország közelmúltjában volt egy embertelen, istentelen holocaust, nyilas terror, majd ennek véget vetettek a dicső szovjet hadfiak. Fejet hajtva a zsidó mártírok előtt most már csak könyörgésszerűen azért hadd mondhassuk el mi is: igenis voltak halottaink, igenis voltak hőseink, akik a Szent Korona országát védelmezték a vörös hordával szemben. Lehet, hogy bizonyos pincelakóknak tényleg megkönnyebbülést hozott a szovjet megjelenése.

Elfogadjuk. De akkor hadd szóljon a rekviem a szovjet tankok árnyékában meggyalázott magyar nőkért, magyar anyákért, a szószéken agyonlőtt papokért, a bűn nélkül a szibériai lassú halálba hurcolt százezrekért. Valamilyen formában minden család megsínylette az oroszok bejöttét, a támogatásukkal kiépített hazai diktatúrát. Arról sem feledkezzünk, hogy maga a vérszívó diktátor, Sztalin jelentette ki: elfoglaltuk Magyarországot. A szovjet nem felszabadítóként érkezett, hanem bosszúszomjtól vezérelve leszámolásra törekedett. Sajnos, ebben voltak hűséges itthoni talpnyalói, önkéntes segítői is.

S ha már azért senki sem ágál, hogy a sarló-kalapácsos zászlóra esküvők felszabadulásként ünnepelhetik mostanság is az orosz hódítás évfordulóját, legalább egy pislákoló gyertya hadd égjen, egy-egy elmorzsolt ima, vagy halk fohász hadd szóljon az elesett, a szenvedő, a gúzsba kötött magyar emberért.

2003. február 13.

G. Kirkovits István