Viharos gyorsasággal sorsdöntő politikai változások zajlottak le az elmúlt héten. Kezdetben még úgy tűnt, hogy Demszky Gábor fővárosvezér szánom-bánomja, a szabad demokrata házalelnök, Wekler Ferenc meseszerű anyagi gyarapodása uralja továbbra is a napilapok címoldalát, kis sejtetésekkel az alig több mint ötszázalékos SZDSZ belső zavaraira, megspékelve Bárándy igazságos igazságminiszter úr igazmondásának parlamenti szintű megkérdőjelezésével. Hirtelen jött a minisztercsere, a magabiztosnak tűnő Medgyessy újabb politikai húzása, az SZDSZ ragaszkodása a gazdasági miniszter személyéhez, pár új hullócsillag a kabinetben, s a közember számára bombasztikus módon beütött a D-209-es miniszterelnök villámgyors visszavonulása.

Új jelölt tűnt fel a szocialista égen, a KISZ-vonalból érkezett Kiss Péter kancelláriaminiszter gyors előretörésével, majd a szocialista párt osztódását is jellemzően mások is felmerültek potenciális kormányvezérként, sőt a menesztett sportminiszter, az Apró-klán üdvöskéje, Gyurcsány Ferenc is fellépett mint trónkövetelő. Annyi változás ez röpke pár nap alatt, hogy a rendszerfoltozás óta ilyen szédületes belpolitikai eseménysorozatot ez idáig még nem élt meg a Magyar Köztársaság. Az athéni olimpia jelentett ugyan valami kiegyenlítést a hírfronton, de hogy mégis nem a súlyának megfelelően kezeli mind a média, mind a közvélemény a belpolitikai történéseket, az azt jelenti, hogy bejött az agylúgozással operálók elképzelése. Az alapjaiban recsegő-ropogó rendszer és a hatalmon lévők súlyos belső válsága és egymásnak feszülő útkeresése nem jut el, illetve nem tudatosul kellő mértékben az emberekben. A parlamenti ellenzék sem használja ki a természetesen méretében a kormányhoz hű médiához képest jóval kisebb hírfelületeit, nem működik úgy a kommunikáció, hogy azt sulykolja az emberekbe: itt, a csonka hazában most iszonyú nagy problémák vannak.

Az idei nyár egyik szenzációja volt Demszky Gábor budapesti főpolgármester látványos vagyongyarapodása, illetve közvetetten annak a közgazdasági bravúrnak a megvalósítása, hogy pár tízezer forintból fejedelmi módon élhet  no, nem az átlagember, hanem a kiválasztottakhoz tartozó. Az egykori szélsőbalos lázadó rövid idő alatt magáévá tette a korábban oly erőteljesen kritizált fogyasztói társadalom felső tízezerének hitvallását, hogy minél gyorsabban, minél nagyobbat lehessen szakítani a közös kalapból a kapcsolati tőke gyakorlati alkalmazásával. A lógópulóveres ellenzékiből a formális gazdasági csúcselithez dörgölőzővé lett Demszky aztán sietve közölte, hogy szánja-bánja bűneit, miszerint dzsentrinek akart látszani.
A két világháború közötti időszakot, annak hagyományait az emberek emlékezetéből tűzzel-vassal kiirtani akaró, azt a történelmi korszakot szívből utáló szabadmadár üdvöske azonban elfeledkezett arról, hogy ő még hogyha akarna sem tudna dzsentrinek még látszani sem, hiszen erre a társadalmi rétegre sokkal inkább az ősök által megszerzett javak eltékozlása mint a harácsolás volt a jellemző. No, mindegy, a liberális alapszemléletnek megfelelően azért akart ütni még egyet az általuk annyira megvetett rendszeren.

A most már milliós nagyságrendű fizetéssel rendelkező Demszky nyugodtan hátrahajthatja fejét a horvátországi szupernyaralóban, mert már nem foglalkozik azzal senki sem, hogy két, vagy három luxusterepjárót vett használatba fillérekért, vagy hogy parádés kocsis, vagy csak egyszerű átlagember vakargatja arabs telivérjeinek hátsófelét. Wekler Ferenc SZDSZ-es volt másodvonalbeli közjogi méltóság is egykedvűen nyugtázhatja, igaz, kiesett kezéből a parlamenti csengő és más ül majd fel a pulpitusra, s még a bérkiegészítés elmaradása is elenyésző veszteség ahhoz képest, hogy közel háromszázmilliós vissza nem térítendő állami támogatás birtokosa családtagjaival. A posztvesztés nem befolyásolja, hogy továbbra is a szekszárdi borvidékhez tartozik lobbyzásának köszönhetően is átminősíttetett mórágyi földbirtoka.

A Wekler-ügy viszont jelzésértékű volt olyan szempontból, hogy a Demszky turpisságait még valami úton-módon általában elfogadó SZDSZ-esek között személye miatt is felvillant a belső harc. Az adott alkalmakkor a budapesti Irányi utca sarkán tántorgó volt alapító tag, Eörsi István író is jelezte, otthagyja a Szabad Demokraták Szövetségét, tovább bővítve azok számát, akik már korábban valamilyen oknál fogva ezt megcselekedték. (Mint ismeretes, két éve távozott a madaras-kötelékből Kiss János filozófus egykori pártelnök, és Hack Péter a Hit Gyülekezethez húzó képviselő, illetve korábban útilaput kötött saját lábára Tamás Gáspár Miklós szociológus, politológus, egyetemi tanár, író, elemző, véleménynyilvánító, filozófus, történész és Wass Albert szakértő is.)

Eörsi politikai húzása két szempontból is fontos. Nyilatkozatából ugyanis kiderült, hogy a magyarországi jobboldal iránt érzett kimeríthetetlen gyűlölete tartotta ez idáig a pártban, hogy ott is erősíthesse azok körét, akik a magyar múlt legundorítóbb posványaiba süppedt korszerűtlenségét, vagyis a két világháború közötti időszakot tekintik a magyar történelem farkasának. Másrészt viszont az az eredeti szándék húzódik meg cselekedetében, hogy azért a kezdet kezdetekor az SZDSZ akkori reflektorfénybe került volt szabad európás nyugatbarát, de a kommunista rendszert ki nem állható prominensei odáig még nem jutottak el, amit Kuncze Gábor pártelnök most jelzett a Wekler-ügyben, miszerint ami törvényes, az erkölcsös is.

Még fel sem hördülhettek kellő mértékben a magukat jobboldali gondolkodásúnak valló emberek az írócska legújabb torz mondatain, amikor a magyarországi múlt teljes utálásáról közismert, de származását nem túlzottan fitogtató Eörsi most már teljes mértékben alulmúlta önmagát. Minden következmény nélkül megengedhette magának, hogy azt mondja egy rádióinterjúban: olyan jobboldal van jelen Magyarországon, amely igazából náci párti. Alapítója volt tehát a jelenlegi kisebbik kormányzópártnak egy olyan úgymond gondolkodó, amely bárkit, bármikor, bármely mértékben megsérthet, s egy olyan író, aki magyarok millióit alázhatja és gyalázhatja csak azért, mert nem a kivételezett, minden hatalmat megkaparintani akaró kisebbséghez tartozik.

Eörsi ment, úgy, hogy szelleme megmaradhasson, de közben azért még Wekler sem hagyta magát. A legjobb támadás a védekezés platformján állva a kiszivárgott információk szerint párttársai ügyes-bajos dolgaival próbálta védeni saját cselekedeteit. Ugyebár Magyar Bálint is szereti a villát, na nem az evőeszközt, s a Cisco-szerződések kapcsán is vándoroltak ide-oda a milliócskák, éppúgy mint mikor az informatikai miniszter rekordáron vásárolt kakaóbiztos számítógépein röhöghettek még maguk az óvodások is.

A Demszky- és Wekler-ügy szinte mínuszos hírré degradálódott, amikor beütött a Medgyessy-bukta, vagyis ezt megelőzően a kormányátalakítás, illetve a szabad demokrata gazdasági miniszter további tevékenységének kérdése. Álljunk meg egy pillanatra, mert itt ismételten bejön, hogy hatalomra jutásakor Medgyessy több mint ötszáz kilométeres új autópálya-rendszert ígért, s bizony ebből a hangzatos és szavazatszedő bejelentésből Csillag István gazdasági miniszter szakmai tevékenységének is köszönhetően ez idáig nem lett szinte semmi. Az állami megrendelések, illetve a közpénzek elnyerésének csúcspontja, ha valaki úgy kerül közel a kondérhoz, hogy részese lehet az autópálya projektnek, hiszen mostanság ebben van a nagy pénz. Számos helyütt elhangzott már a kritika, illetve a kérdés, hogy az ígérgetések megvalósításához szükséges milliárdok hova vándoroltak rekordgyorsasággal, és maga Medgyessy is ezt a felvetést a szabad demokrata miniszter menesztésével készült megoldani.

Be is jelentette kormányátalakítási szándékát, s az akkori végeredmény szerint a szocialista párton belül is a jobbára a régi nomenklatúrához tartozó politikusok kerülhettek volna ismételten reflektorfénybe, megspékelve a trónkövetelő Gyurcsány eltávolításával. Medgyessy beharangozta az új kinevezéseket, csakhogy az SZDSZ ragaszkodott Csillaghoz. A világpolitikai gyakorlattól, tendenciáktól eltérően Európa kellős közepén bekövetkezett, hogy a kormánykoalíciót alkotó kisebbik, de a választók bizalmát tekintve törpe párt úgy szegült szembe a koalíciós partner által delegált miniszterelnökkel, hogy az dobta be a törülközőt.

Úgy tűnt, Medgyessy megsértődött, noha cseppet sem erről van szó. Visszavonulása bebizonyította, hogy az Európát, s valamilyen szinten a világot is uralók annyit hagynak, hogy az uralmuk alá került országokban bizonyos szinten el lehessen játszani a parlamenti demokráciát, s gondolhassák azt az emberek, hogy szavazataikkal ők választják ki a hatalmon lévőket, de amikor akár az egyik legnagyobb közjogi méltóság is csak a legkisebb mértékben is veszélyezteti köreiket, akkor annak bizony távoznia kell. A gazdasági szaktárca a kulcskérdése egy ország sorsának, nem beszélve arról, hogy Magyarországon jelenleg még van eladható közvagyon, megszerezhető stratégiai fontosságú ágazat, államilag ellenőrzött és felügyelt tulajdon. Ennek a körnek az irányítása pedig nem eshet ki bizonyos kezekből.

Medgyessy elcsukló hangon ugyan, de arcára határozottságot erőltetve szokásától eltérően viszonylag könnyedén elmondta, azaz felolvasta távozásának saját maga, illetve a tanácsadói által kreált indítékait, s már akkor avval szembesülhetett a földi halandó, hogy a platformokra szakadt, az utódlás kérdésével politikai, gazdaságpolitikai, ideológiai és szerkezeti ellentétekkel birkózó szocialista párt hirtelen állít olyan új miniszterelnök-jelöltet, amely talán a koalíciós partner számára is elfogadható. Kiss Péter kancelláriaminiszter nevét suttogták a beavatottak, s személye a közvélemény előtt is egyértelmű lett, amikor újabb utódok és jelöltek nevét dobták be a szocialista boszorkánykonyha média- és politikamágusai. Több név is elhangzott, s a szocialisták rendkívüli összejövetelén aztán csak egy másik személy maradt állva Kiss Péterrel szemben, a Medgyessy által nemkívánatosnak tartott Gyurcsány Ferenc.

Kiss Péter a KISZ-vonalból jött, szintén mint Gyurcsány, de családi kötődése nem annyira látványos és egyértelmű az úgymond uniópártiakhoz, mint Gyurcsányé. Kiss Péter egyik nagyapja azért mégiscsak köztiszteletben álló elismert és szeretett kántortanító volt a szovjet megszállás előtti időszakban. A Medgyessy által nem túlságosan szívlelet sportminiszter és az egész úgynevezett Gyurcsány-klán viszont teljes mértékben azt szimbolizálja, hogy az elődök és az utódok nagyon szívesen kötik magukat az uniókhoz, sőt teljes mértékben annak elkötelezett képviselői. A családtag Apró Antal mint vérvörös marxista a Szovjetunió érdekérvényesítését szolgálta tűzzel-vassal, Gyurcsány számára pedig úgy látszik, Brüsszel szava a mindenható.

Miután még semmi nincs lejátszva az utolsó másodpercekig, így az is elképzelhető, hogy a lelkes kommunista ifjúból lett milliárdos vezetheti majd a kabinetet, s kormányprogramja alappillérévé teheti a futballhuligánokkal való teljes leszámolást, a mérkőzéseken dalolók láncra veretését, esetleg a holland mintájú caffeé-bárok uniós elveknek megfelelő magyarországi meghonosítását, s a mindenkire kiterjedő tűcsere-programot. Mindenesetre bizonyára még jobban ellenőrizni fogják ekkor az MSZP kongresszusokra besurranókat, hogy nehogy ország-világ azzal szembesülhessen, most egy KISZ-titkárból a semmiből milliárdossá lett gyerekarcú fiatalember énekli együtt a kommunista őskövületekkel az Internacionálét, s a szociális érzékenységet szimbolizálva vigyáz arra, nehogy kiessen zsebéből a több százezres arany töltőtoll.

Bárki is lesz a koalíció küldte új népvezér, ne feledkezzünk meg arról, hogy tevékenységének megkezdésekor átalakíthatja titkos tárgyalások eredményeképpen az egész kormányt. A kabinet akkor is új lesz, ha esetleg a Medgyessy által szeretettek, vagy megtűrtek is helyet kapnak benne. Most ugyanis az a helyzet, hogy a visszavonulót fújt miniszterelnök megjelölt új embereket a tárcák élére, akik még bele sem süppedhettek a miniszteri bársonyszékbe, s a kávéfőző automata rejtelmeit sem ismerhették meg tárcavezetői dolgozószobájukban, máris lehet, hogy számukra csak papíron létezett a dicsőség. A menesztett államtitkárok, a felszámolt hivatalok vezetői, s az újonnan létrehozottak első emberei most azt sem tudják, voltak-e, vagy lesznek, s közben figyeljünk oda egy, a jelen viszonyok között mellékszálnak tűnő politikai momentumra.

A vadkacsákat sorozatosan kilőni szerető gyűlölettörvény-barát Bárándy Péter igazságügyér kontra Demeter Ervin ügyről van szó. Az Orbán-kormány titokminisztere a lassan feledésbe merülő Kulcsár-téma kapcsán az egyik televíziós csatornán ugyanis azt nyilatkozta, hogy Szász Károly volt PSZÁF-vezér brutális támadója és az igazságügy-miniszter között mindössze egy személy, Kulcsár Attila van. Demeter korábban írásbeli kérdést intézett Bárándyhoz, amelyben tudakolta, találkozott-e a balatonöszödi kormányüdülőben Rejtő E. Tiborral, a K&H volt vezérigazgatójával, és a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő exbrókerrel. Demeter arra is kíváncsi volt, milyen, a feladatkörébe tartozó kérdéskörről próbált információkat kapni az igazságügy-miniszter.
Bárándy természetesen a mostanság jól bevált gyakorlatot választotta, miszerint Demeter kijelentéseiért a bíróságon kér elégtételt, de persze most a kormányválság teljes csúcsrafuttatásánál ez a kérdés is lassan a feledés homályába kerül.

Gazdasági mélyponton az ország, kormányválság van, és válságban vannak a kormánykoalíciót alkotó pártok is, még akkor is, ha a nagyobbik egyik mindent tudó nagyasszonya ismételten eléggé el nem ítélhető módon a római pápával példálózik egyik rosszul sikerült nyilatkozatában. Korábban egyre inkább úgy látszott, hogy olyan egypártrendszer van Magyarországon, ahol a hankissi megfogalmazás szerint a betemetetlen árkok mindkét partján ugyanazok ülnek, most ezen túl még az is körvonalazódik, hogy valamilyen szinten a kormánykoalíció tömörülései játsszák le magukban a különböző érdekcsoportok belső elfojtásával a sajátos és totalitárius egypártrendszer kialakítását, Moszkva helyett most Brüsszel, vagy inkább egy titokzatos város, illetve hatalmi rendszer elvárásainak egyértelmű és teljes mértékű végrehajtásával. Itt, Magyarországon, Európa kellős közepén. A világ talán jelen pillanatban geopolitikailag és földrajzilag is a legfontosabb területén.

2004. augusztus 22.

G. Kirkovits István