Hölgyeim és Uraim! Szerdánként általában reggel fél háromkor kelek. Őszintén megmondva eléggé nyugtalan az éjszakám, hiszen izgulok, hogy jól sikerüljön az egész nap. Régi könyveket lapozgatva mégis eszembe jutott valami, amit én ugyan nem éltem át, de az elbeszélésekből, a személyes sorsokból valamilyen szinten rendelkezem róla ismeretanyaggal. Érzelmi-lelki síkon próbálom megközelíteni azt, ami 50 évvel ezelőtt Budapesten történt.

Május 5-én szűk körű bizottság, vagyis Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Péter Gábor és Házi Árpád arról döntött, hogy több mint 10 ezer nemkívánatosnak minősített budapesti családot az ÁVH segítségével kitelepítsen a fővárosból. A demagóg megközelítés az osztályigazság érvényesítése, a valódi ok a szovjet és párthű káderek lakáshoz juttatása volt. vagyis múltbéli tevékenysége, ideológiai, vagy akár vallási hovatartozása miatt át kellett adnia az embernek a sajátját másnak, mert ezt kívánta az egyesek által még ma is dicsőített kommunista szellem.

Most 2001. május 23-án, hajnalban legfeljebb papírjaimat és műsorterveimet rendezgettem kissé izgatottan. De mi játszódhatott le azokban, akiknek 50 évvel ezelőtt alig pár óra állt rendelkezésére, hogy egy szegényes batyuval elhagyják otthonukat, és a vérrel, verítékkel megszerzett, vagy öröklött javaikat mások tegyék rá koszos, proletár kezeiket.

Magam elé képzelem a családfőt. Jól szabott öltönyében remeg, gyakorlott mozdulattal köti meg nyakkendőjét, mert így tanulta, és ez így szokás, s még egy pillantást vet frissen pucolt cipőjére. Mert beléje ívódott, hogy ápolt és rendezett legyen. Pedig ahova viszik, nem kell a feleség által gyengéden vasalt fehér ing, frissen vikszolt félcipő, mert darócing és gumicsizma lehet ruhatára a pusztában. Az íróasztal helyett ásó, lapát, a fürdőszoba helyett potyogtatós vécé.

Május van, tavasz és meleg. Budapestről 1950 májusában és júniusában 12 ezer 704 embert vagoníroztak be és telepítettek ki Békés, Hajdú, Heves és Szolnok megyébe.

2002. május 23.

G. Kirkovits István