Az elvtársak beletenyereltek a lecsóba, kifröccsent a vörös paradicsom. Válaszút előtt áll az ország, az első nagy megmérettetés után. Válaszút előtt áll az ember, hogy melyik lehetőséget válassza. A rendszerváltásnak nevezett valami előtti időszak koncait kívánja ismét felszínre hozni, vagy szabad szóval szabad Magyarországon, szabadon lélegezni. Válaszút, hogy a vörösből rózsaszínné vált ködbe burkolózzon, és a gulyáskommunizmus kesernyés illatát szívja ismételten magába, vagy válasszon igazi magyar tápláló ételt kommunista fűszer nélkül.

Április 7-én első körben győzött az erőszakos, vad figyelemfelhívás, a tettek, az eredmények és a radikális nemzeti erő által jogosan kifogásolt hibák javítási kísérlete alulmaradt a Heti Hetes csinált sztárjainak népbutításával szemben. A rohanó életben a tévéképernyők elé meredő ember elhitte, amit közvetítettek felé, sulykoltak az agyába, olcsó kis poénokon röhögve már maga sem tudta, hogy pontosan hova húzza be az ikszet. Pedig keményen fogott a piros filctoll, és most ott állunk, hogy lehet olyan időszak következik, amely megkeseríti a magyar életet.

Menjünk el ismét, hogy kifejezzük akaratunkat. Arra gondoljunk, elfogadjuk-e a megélhetési bűnözőket, elfogadjuk-e az idegen hatalmakat, elfogadjuk-e másodrendűségünket. Hogy ne legyen befogva a szánk, hogy ne csinált sztárok, csinált világa határozza meg ízlésünket, hogy ne hallgattassák el a hangunkat. Hogy ne kötőféken tartott média közvetítse számunkra az álhíreket.

Én nem szeretném, ha ávós utódok mondanák meg nekem, hogy mi a tuti, levitézlett KISZ-titkárok magyaráznák meg a politika rejtelmeit, elhízott egykori szakszervezeti górék pofáznának a munkás érdekvédelemről. Én nem szeretném, ha az egykoron a tömeggyilkos Kádár lábai előtt kúszó vörös tagkönyves pingvin topogna a miniszterelnöki dolgozószobában. Én nem szeretném, ha vörös és kék bárók nyelnék le adómat, kurtítanák meg fizetésemet és zsákmányolnák ki teljesen munkaerőmet. Én nem szeretném, ha idegen országok zászlaja lobogna a nemzeti trikolór helyett, frakkos-cilinderes, vagy vörös pufajkás vagy sábesz deklis külföldiek mondanák meg, mi történjen a hazámban.

Én nem szeretném, ha piros gizgaz lepné el a fehér rózsát, ha az elcsúfított vörös szegfű uralná a magyar mezőt. Én nem szeretném, ha visszatérne az, amit ha nagyon rosszul, és nagyon felületesen is, de 1990-ben már megváltoztattunk.

2002. április 10.

G. Kirkovits István