A temérdek megjelölésére van egy jó magyar mondás, hogy mint réten a fűszál. Az elmúlt napok történései függvényében viszont módosíthatjuk úgy ezt a régi megállapítást, hogy mint réten a roma. A történet valójában egyszerűnek tűnik, hiszen mostanság szinte nap mint nap valamilyen holokausztról, illetve az azt túlélők kárpótlásáról szól a fáma, s ezen akciók körül bizony, bizony számos nemkívánatos jelenség is felfedezhető. Azt is megszokhattuk, hogyha kiborul a bili, mindig egymásra mutogatnak a kárpótlási folyamatot levezénylők, és az igazi áldozatoknak az esetek többségében csak a keserű szájíz marad.

Újabb cigányügy borzolta a kedélyeket. Rendőrségi híradások alapján is napvilágra került, hogy több mint tízezren óhajtottak igénybe venni olyan külföldi segítséget, amelyre nem jogosultak. Cseppet sem érdekes módon a segélyezési akció célközönsége és a botrányban részt vevők a hazai cigányság azon rétege volt, aki szemlátomást berendezkedett a segélyezéssel megtámogatott életvitelre.

Egy osztrák alapítvány nagyvonalúságáról téve tanúbizonyságot az 1944 és 45-ben Magyarországról és még öt más államból a Bécs környéki koncentrációs táborokba, vagy ausztriai kényszermunkára hurcoltak túlélőinek jelentős apanázst akar biztosítani. A számítások a rendelkezésre álló adatok szerint körülbelül kétezer érintett cigány él ma is szűkre szabott hazánkban, s érdekes módon, mint az 1945 utáni időszakban a partizánokból, most a roma holokauszt-túlélőből lett annyi, mint réten a pelyva.

Csakhogy az alapítvány anyagi kerete is véges, na meg azért a derék sógorok sem annyira buták, hogy csak úgy habokra fizetgessenek, így Magyarországon kipattant a botrány. Hogyan lesz kétezerből tízezer – tették fel sokan a kérdést, és mi azt hiszem, tudjuk is a választ. Az ügy jelenlegi állása szerint egyes cigány személyek sűrűn gyártották egymásnak az igazolásokat, hogy anno ausztriai táborokban tengették életüket, s nem idehaza ónozták a rézüstöt, s az ügyet feldobó internetes portál egyből a maffia tevékenységét említette meg.

Ez a fránya titkos szervezet hozta össze a tanúkat, írta meg a deportálási történeteket, és működtette az úgynevezett kérvénygyárakat. A puszta tények azonban azt jelzik, hogy össztársadalmi szinten is visszaüt az a bumeráng, ha a hatalmon lévők úgy akarnak felhasználni céljaikra egy kisebbséget, hogy annak folyamatosan azt sugallják: ők a segélyalapú társadalom kiváltságos kedvezményezettjei.

Az az igazság, hogy nem a bizonylatokat gyártó cigányok a felelősek a kialakult helyzetért, hanem azok, akik hagyták, sőt minden erejükkel azt szorgalmazták, hogy létezhessen Magyarországon egy olyan etnikailag is meghatározható réteg, amelynek a létalapja a munka nélkül szerzett jövedelem.

Szegény cigányok azt hitték, hogy Ausztriában is úgy működnek a dolgok, hogy kell egy-két tanú, vagy hamis tanú, aztán egyből dől a lé. Csakhogy ez az ügy most túlnőtt a határainkon és az összmagyar társadalom renoméját is rontja, amire érdekes módon most odafigyeltek az illetékesek. Akkor bezzeg nem károgtak, amikor a korábbi kormányzati ciklusban dicső cigány honfitársaink a magyarországi rasszizmus előretörése elől Kanadába emigráltak, ott menedékjogot kértek és kaptak, majd miután bizonyos területeken nem éppen áldásos tevékenységüknek köszönhetően kicsit megugrott a bűnözési mutató, a magyar konzul segítségét kérve menekültek meg a felelősségre vonástól, és tértek szépen haza. Az egész ügynek az lett a következménye, hogy cigány, nem cigány, de magyarországi csak vízummal utazhat a tengeren túlra.

Jó lenne már végre, ha észrevennék a hatalom birtokosai, s a cigányvezetők is, hogy főben járó bűn politikai játszmák eszközévé tenni az amúgy is hátrányos helyzetű kisebbséget. Ha az átlag magyar azt érzi, hogy a cigányokat folyamatosan pozitívan diszkriminálják, ha számukra bocsánatos bűn a megélhetési bűnözés, s mindenki azt hangoztatja, hogy segélyezni és nem munkahelyet biztosítani kell a romáknak, akkor ez később is tényleges társadalmi feszültségek forrása lehet. Jobb lenne tehát békén hagyni a cigányságot, s nem felelőtlen ígéretekkel bíztatni, nem a munkanélküli életmód perspektíváját számukra vázolgatni, sőt még az is elvárható lenne, hogy ne könyöradománnyal felbuzdított szavazatadók legyenek.

Ugye emlékszünk azokra a képkockákra, amelyeken a legutóbbi két választás közötti fordulóban, termetes asszonyságok bizonygatták a kereskedelmi csatornákon, hogy ők bizony a Medgyessyre szavaznak. Látszott, hogy a meggyet ismerik&

A cigányok tehát töltögették egymásnak az ajánlószelvényeket, az igazolásokat, és ezen visszaélést már nem bírták tétlenül nézni az illetékesek. Már csak azért sem, mert a mai napig érvényben lévő holokauszt-arány is megváltozna. A dolgokat pedig, akik az osztólapot kezelik, szeretik a helyükön tudni.

A cigányság a két világháború közötti időszakban a megbízható kategóriába tartozott és bizonyára érték e népcsoportot különböző atrocitások 1944-45-ben, de a kényszermunka nem volt olyan volumenű, mint amilyet a most megnövekedett számú túlélő jelez. Kitört tehát a botrány, nyomoz a rendőrség, és ez az ügy is szépen elalszik majd. A segélybizniszből élők pedig gondolkodhatnak újabb lehetőségen, illetve az őket kihasználók törhetik a fejüket újabb ötleteken, hogy mibe húzzák bele ismét ezeket az embereket.

2004. május 14.

G. Kirkovits István