- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Képíró Magdolna édesapja peréről

A mai Magyar Hírlapban olvasható az a terjedelmes interjú, amelyet Sinkovics Ferenc készített a háborús bűntett vádja alól egy héttel ezelőtt felmentett volt csendőr százados lányával. Az alábbiakban Képíró Magdolna nyilatkozatából idézünk néhány részletet.

Képíró Magdolna elmondta: kezdettől fogva hitt édesapja ártatlanságában, aki még Argentínában mesélt neki az újvidéki razziáról. Képíró Sándor elmondta a lányának, hogy ő is jelen volt azokban a napokban Újvidéken, de semmi bűnt nem követett el, teljesen ártatlan.

Amikor 2006-ban Efraim Zuroff „megtalálta” édesapját, Képíró Magdolna haza akarta vinni édesapját Argentínába.

„Vissza akartam vinni Argentínába az édesapámat, mert nem szerettem volna, hogy olyan dolgokat éljen át idős ember létére, amit aztán át kellett élnie. Ezt tartottam a legfontosabbnak. Megvolt már a repülőjegye is, az indulás előtt két órával viszont azt mondta az édesapám, hogy hagyjuk az egészet, ő itt marad. Mert ártatlan, tette hozzá, semmit sem tudnak kezdeni vele. Vádolom magam, hogy nem voltam erőszakosabb, s engedtem neki. Teljesen tönkrement ebben a perben.”

Képíró Magdolnának igaza van. Aki végigülte a Fő utcai per tárgyalási napjait, tudja: az ítélethirdetéskor szinte rá se lehetett ismerni arra a Képíró Sándorra, aki májusban megjelent a bíróság előtt. A per néhány hete nem múlt el nyomtalanul. (Zárójelben jegyezzük meg: Képíró ellenfelei biztosan lecsapnak majd arra a hírre, hogy 2006-ban Képírót a lánya vissza akarta vinni Argentínába. Nem csodálkoznánk, ha a zuroffok, a feldmájerek telerikoltoznák a sajtót: lám-lám, Képíró háborús bűnös, hisz meg akart szökni az igazságszolgáltatás elől!)

Képíró Magdolna elmondta: szerinte a magyar ügyészségnek eleve nem kellett volna befogadnia a feljelentést, hiszen a jeruzsálemi nácivadász semmilyen bizonyítékot nem tudott a nyomozó hatóság elé tárni, csak feltételezések voltak. Majd így folytatta:

„Én inkább a pénzt érzem ebben az egészben, mintha Zuroff és irodája a létéért harcolna. Magyarországon is hallottam ilyet, de Argentínában is ez az általános vélemény.”

Képíró Magdolnát már a megélhetési nácivadász akciójának 2006-os kezdete is megdöbbentette.

„A baráti köröm nagyon meglepődött és felháborodott. Egyébként a 2006-os akció stílusa is nagyon meghökkentő volt. Már ott, a ház kapujában gyilkosnak nevezték, aztán eltörték a névtábláját, azóta nem is működik a kaputelefonja, és máig nem derült ki, hogy valójában meglökték-e vagy sem, illetve ha igen, akkor az véletlenül vagy készakarva történt. Sokan és sokszor javasolták neki, hogy változtasson lakást és telefonszámot, de nem tette. Azt mondta, semmiféle bűnt nem követett el.”

Dr. Képíró Sándor lánya – aki Argentínában született, de természetesen kitűnően beszél magyarul, hiszen a családban magyarul beszéltek – az első tárgyalási napon megjelent sárga csillagos ifjakról és e szép viselet üzenetéről is véleményt mondott.

„A sárga csillagos fiatalok jelenlétét és amit ott csináltak, csak provokációnak tekintettem. Amikor viszont megláttam Szerbia és Izrael magas rangú képviselőit, hirtelen ráébredtem, hogy ez a per nem is az édesapámról szól, ez már politika, méghozzá nagypolitika. Azt kérdeztem magamtól, ha így állunk, akkor hogyan lesz ebből igazság? Hogyan fog itt kiderülni édesapám ártatlansága?”

Képíró Magdolna végül elmondta: édesapja nemcsak az ellenfeleivel, hanem az idővel is harcol. „Mert szeretné megérni a per végét, ami ezek szerint legkorábban szeptemberre várható. Ez nagy idő egy öreg, egészségileg megtört embernek.”

Sz. L. – Hunhír.info