Tudósító az első részt azzal fejezte be, hogy a bíróság kirekesztette a bizonyítékok köréből a vádirat első „bizonyítékát”, a már többször taglalt 1944-es ítéletet. E közlés után szünet következett. A szünetben megérkezett Rosta Márton ügyvéd, a nácivadász egyik hazai segítője. Ábrázatán látszott, hogy még nem heverte ki a felmentő ítélet okozta csapást; a folyosón ődöngve, majd a tárgyalóterembe bekukkantva gazdáját kereste, akit végül sikerült is meglelnie.
Amikor a bíróság bevonult, Efraim Zuroff új pozíciót foglalt el a tárgyalóteremben: míg korábban dr. Zétényi Zsolt ügyvéd úr mögött ücsörgött, mostantól a bíróság jobbján, egészen közel Varga Béla bíró úrhoz, a tolmács társaságában támasztotta a falat (a közelében forgató csoport állítólag szintén a cionista terrorállamból érkezett).
Zétényi Zsolt
Varga Béla bíró folytatta az ítéleti indokolás ismertetését. Miután a vádirat két bizonyítéka közül az elsőt (az 1944-es ítéletet) már képletesen kidobta az ablakon, most a másik bizonyítékra, Nagy János honvéd főhadnagy (1942-ben még csak zászlós) 1948-as – ávós, katpolos – vallomásait vette górcső alá. Írtuk már korábban, hogy a védelem kérte ezeknek a vallomásoknak a kirekesztését a bizonyítékok köréből, mivel a kommunista diktatúra erőszakszervei által felvett jegyzőkönyvek felhasználása törvénytelen.
Nagy János honvéd főhadnagyot 1948-ban vették őrizetbe, s elsősorban azzal vádolták, hogy 1941 áprilisában Hercegszántón megölte a szerb pópát. Emiatt egyébként már 1941-ben eljárás indult ellene, de Nagy akkor egy honvédre hárította a felelősséget, s a hamis vallomás után megszüntették ellene az eljárást.
Amikor Nagyot 1948 októberében kihallgatták a katpolon, majd az ávón, nemcsak a pópa megölését vallotta be, hanem Képíró Sándorra is terhelő vallomást tett. Varga Béla bíró részletesen ismertette és elemezte Nagy János vallomásait.
Nagy János összekötőként vett részt az újvidéki razziában. Elmondása szerint 1942. január 23-án Képíróval együtt ellenőrizte a járőröket, amikor egy 30 fős csoporthoz érkeztek. Egyszer csak a helyszínre érkezett egy autó, amelyről teát osztottak a járőröknek. Képíró ekkor adta parancsba, hogy teherautóval vigyék el a 30 embert a kivégzőhelyre. Varga Béla bíró megjegyezte: Képíró és Nagy között nem volt alá- vagy fölérendeltségi viszony.
Nagy eleget tett a parancsnak, s az autóval elkísérte a 30 embert a sportpályán felállított kivégzőhelyre, ahol valamennyiüket agyonlőtték. A lövöldözés Nagy vallomása szerint mintegy két percig tartott.
Nagy János a vallomásában azt is elmondta, miként akarták őrizetbe venni és kivégezni a Rex Szálló tulajdonosait (akiket – mint már korábban megírtuk – Képíró Sándor mentett meg). A szálló tulajdonosai elleni akciót Gaál Lajos csendőr őrnagy és egy százados ötölte ki. Az volt a terv, hogy fegyvert rejtenek el a szállóbban, majd egy járőr „véletlenül” rábukkan a fegyverre, s a partizánokkal való együttműködés miatt őrizetbe veszik és kivégzik a szálló tulajdonosait. A terv azonban meghiúsult, Képíró ugyanis elzavarta a járőrt.
Varga Béla elmondta: az ügyész által beadott két vallomás is átgépelt jegyzőkönyv, a bíróság azonban beszerezte az eredetiről készült másolatot. A bíróság még egyéb iratokat is beszerzett: Nagy Jánosnak a népügyészségen tett kihallgatási jegyzőkönyveit, a népügyészség vádiratát, Nagy János önéletrajzait, Nagy Jánosnak a szegedi megyei bíróságon 1957. május 4-én felvett meghallgatási jegyzőkönyvét, stb. Miután a beszerzett iratok teljes listáját felolvasta, Varga Béla bíró megjegyezte: a vád nem tartotta fontosnak ezen dokumentumok felkutatását, az iratokat Zinner Tibor történész szakértő bányászta elő a Csongrád Megyei Levéltárból. Tudósító ezen a közlésen nagyon elgondolkodott: az ügyészi slendriánságnak vajon mi lehetett a mélylélektani oka?
Emlékszik talán a kedves Olvasó: a bizonyítási eljárás végén dr. Zétényi Zsolt ügyvéd úr kérte a bíróságtól a Törvénytelen szocializmus című – az 1989-ben felállított tényfeltáró bizottság jelentése alapján készült – kötet néhány oldalának a felolvasását. Megírtuk, hogy a védelem indítványát Falvai Zsolt ügyész hevesen ellenezte. Azt is megírtuk korábban, hogy a könyv mely részeit ismertette Varga Béla bíró, sőt bőségesen idéztünk a felolvasott anyagból is. Tudósító nem ismétli meg a korábban írottakat, csupán jelzi: a tényfeltáró bizottság a büntetőeljárások törvénytelen voltát részletesen szemléltette, az ávós kihallgatások törvénysértő jellegét pontokba szedve bizonyította. Mivel az ávós, katpolos eljárások eleve törvénysértők voltak (súlyosan megsértették az akkor hatályos büntetőeljárás szabályait), ezért dr. Zétényi Zsolt – korábbi álláspontját megismételve – védőbeszédében indítványozta Nagy János vallomásainak a kirekesztését a bizonyítékok köréből. A vád viszont azzal érvelt, hogy nem minden eljárás volt törvénysértő, általánosítani nem lehet. Falvai Zsolt ezért fenntartotta álláspontját: a Nagy-féle vallomások hitelt érdemlőek, azokat a bíróságnak bizonyítékként kell fölhasználnia.
Varga Béla – miután röviden ismertette a vád és a védelem álláspontját Nagy János vallomásainak felhasználhatóságával kapcsolatban – hivatkozott a Törvénytelen szocializmus című kötet egyik fontos, összefoglaló megállapítására az 1945-1962 közötti időszakra az igazságszolgáltatás megcsúfolása volt a jellemző. A tanácsvezető bíró hozzáfűzte, hogy amikor a bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat értékeli, akkor a ma hatályos büntetőeljárási törvény előírásaira hagyatkozik. Mivel a bíróság egyetértett a védelem felvetésével, ezért az eljáró tanács több iratot is bekért (ezekre fentebb már utaltunk).
Varga Béla elmondta: a bíróság több törvénytelenséget állapított meg Nagy János 1948-as ügyében. Nem volt például biztosítva a gyanúsítottat megillető kötelező védelem. A becsatolt kihallgatási jegyzőkönyvek három rubrikát tartalmaztak: védőt választok; nem kérek védőt, hivatalból kérek kirendelni. Ez a három lehetőség mind a katpol, mint az ávó formanyomtatványán szerepelt, de nem volt kitöltve! Nagy Jánosnak az egész nyomozás alatt nem volt védője, csak a vádirat megszületése után rendeltek ki védőt. Nagy János védelemhez való joga tehát sérült – vonta le a következtetést Varga Béla, s hozzátette: már ez az egyetlen mulasztás is hatályon kívül helyezési ok.
De nem is ez a legfontosabb törvénysértés Nagy János ügyében. Az iratok alapján nem lehet megállapítani a letartóztatás valódi időpontját. Varga Béla elmondta: 1948. október 23-án rendelték el Nagy előzetes letartóztatását, miközben tudjuk, hogy legelőször 1948. október 14-én hallgatták ki a katpolon. Varga Béla föltette a kérdést: mikor vették Nagyot őrizetbe? A bíróság a történész szakértő által beszerzett iratok alapján meglelte a választ. Nagy Jánosnak a népbírósághoz benyújtott egyik kérelmében az olvasható, hogy kéri, október 12-étől számítsák az előzetes letartóztatást. A tanácsvezető bíró szerint ez világosan bizonyítja, hogy Nagyot több napig hatósági határozat nélkül tartották őrizetben, s az ő ügyében ez a legsúlyosabb törvénysértés. Varga Béla szerint ez a tény világosan bizonyítja: „a Katona Politikai Osztály azt hiszi, hogy mindent megtehet”.
Varga Béla újabb kérdést tett fel: vajon mi történt október 12. és október 14. (az első kihallgatás) között? Mit csináltak Nagy Jánossal az első két napon? „Ez senkit sem érdekel” – emelte föl hangját Varga Béla, s tudósító tudta, ez a mondat Falvai Zsolt becses füleinek volt címezve. (Tudósító zárójelben megjegyzi, hogy a közönség Varga Béla előadását feszülten, egy pisszenés nélkül figyelte.)
Falvai Zsolt
Varga Béla elmondta, számára már a kezdet kezdetén gyanús volt, hogy az első, 1948. október 14-én lezajlott kihallgatáson Nagy János azonnal mindent elismert. „Én is voltam ügyész, tudom, hogy ez nem így történik” – mondta, s saját tapasztalati alapján rövid magyarázatot is fűzött a kijelentéshez (melyet ezen a helyen – lévén nem tartozik a tárgyhoz – sajnálattal mellőzünk).
A nyomozóhatóság tudott Nagy János hercegszántói tettéről (a szerb pópa megöléséről), újvidéki tevékenységét azonban nem ismerték, Nagy mégis önként beszélt a razziáról, s a pópa megölésénél messze súlyosabb cselekménnyel vádolta meg önmagát (30 embernek a kivégzőhelyre való kísérése). Vajon miért? Varga Béla fölhívta a figyelmet arra, hogy 1941-ben Nagy mindent megtett azért, hogy a pópa megölésének bűnét elhárítsa magától. 1948. október 14-én pedig mindent önként elmondott. „Életszerűnek találják ezt? – fordult Varga Béla a közönséghez, majd kisebb szünet után hozzátette: a bíróság szerint két napos tortúra hatására tette meg vallomását Nagy János.
Nagy Jánost végül három cselekmény miatt állították bíróság elé: 1./ a hercegszántói pópa megölése 1941. április 11-én; 2./ Harminc ember kivégzésében való részvétel 1942. január 30-án; 3./ az újvidéki Rex Szálló tulajdonosai elleni gyilkossági kísérlet ugyancsak 1942. január 23-án.
Amikor elkezdődött Nagy János pere, a vádlott a tárgyalás kezdetén az utolsó két vádponttal kapcsolatos beismerő vallomását visszavonta. Bírói kérdésre Nagy János azt válaszolta: veréssel fenyegették meg, ha vallomását visszavonja. A népbíróságot azonban nem érdekelte, mi történt Nagy János kihallgatásain, mert a vádlott végül fenntartotta korábbi vallomásait. A népbírósági tárgyalást vezető bíró – a vádlott „idegállapotára” hivatkozva – nem fogadta el Nagynak a tárgyaláson tett vallomását, helyette a katpolos vallomást fogadta el.
Varga Béla mindehhez hozzáfűzte: az első két napon nagyon megdolgozhatták Nagyot a katpolon. Márpedig az akkor hatályos perrendtartás is tiltotta a vallomás kikényszerítését. A bíró utalt a történész szakértők véleményére, hiszen például Zinner Tibor professzor is azt nyilatkozta: számára egyértelmű, hogy Nagy János kényszer hatására tett vallomást.
A bíróság a fentiek alapján – elfogadva a védelem álláspontját – kirekesztette a bizonyítékok köréből Nagy János erőszakkal kikényszerített vallomásait. Tudósító mereven nézte Falvai Zsolt ügyészt, aki szinte magába roskadva ült, hiszen a vádirat mindkét bizonyítéka a kukában landolt. Tudósító egy pillanatra megsajnálta az összetörtnek látszó férfiút, de aztán úrrá lett érzelmein. Végtére is Falvai magának kereste a bajt, figyelmesebben kellett volna dolgoznia.
Varga Béla ezután kifejtette, hogy nemcsak Nagy János kihallgatási jegyzőkönyveivel van baj: az őt elítélő bíróság sem volt szabályosan megalakítva (erről korábban már részletesen írtunk, tudósító most sem ismétli magát), ezért Nagy János anyagát a bíróság megküldte a Legfőbb Ügyésznek. Varga Béla elmondta: a Legfőbb Ügyész óvására a Legfelsőbb Bíróság eljárási hiba miatt minden bizonnyal meg fogja semmisíteni Nagy János ítéletét, amiben az lesz a furcsaság, hogy Nagy tényleg megölte az említett szerb pópát. Az ügyben azonban új eljárást nem lehet indítani, mert Nagy János már meghalt.
Varga Béla elmondta, hogy Nagy János 1948-as ügyében az ügyész többek között elrendelte Képíró egykori tiszti legényének a meghallgatását is, de a Hajdú nevű tiszti legény semmi érdemlegeset nem vallott. Érdekesség, hogy a Nagy elleni vádiratban nem szerepelt Képíró Sándor neve, csak „egy csendőr főhadnagy” említődik a szövegben. Vajon miért? Ha a nyomozati szakban még szerepelt Képíró Sándor neve, akkor a vádiratból miért maradt ki? Varga Béla elmondása szerint az 1948-as ügyész – Nagy nyomozati vallomásai alapján – több személy felkutatására adott ki intézkedést, Képíró Sándor viszont nem szerepelt ezen személyek között. Vajon miért kerülte el az ügyész figyelmét Képíró Sándor?
Tudjuk, Képíró a háború végén elhagyta Magyarországot. De azt is tudjuk, hogy az 1948-ban hatályos törvények lehetővé tették, hogy valakit távollétében ítéljen el a magyar bíróság. Nagy János terhelő vallomást tett Képíró Sándorra. Miért nem ítélte el hát a bíróság Képíró Sándort Nagy Jánossal együtt? – kérdezte Varga Béla, majd hozzátette: valamit tudhatott az 1948-as ügyész, s ezért nem emelt vádat Képíró Sándor ellen Nagy János katpolos, ávós vallomásai alapján. Az 1948-as vádiratban tehát még nem, az ítéletben viszont már szerepelt Képíró Sándor neve és „bűne”.
Varga Béla ezek után Nagy János szavahihetőségét igyekezett elemezni. Föltette a kérdést: mit tudunk meg Nagy Jánosról a rendelkezésre álló iratok alapján? A bíró röviden válaszolt: ha az érdekei úgy kívánták, Nagy szeretett füllenteni. Nézzünk erre néhány példát.
Említettük már korábban, hogy a hercegszántói pópa megölését Nagy János 1941-ben még letagadta. Amikor a hadifogságból 1948-ban hazatért, a kötelezően kitöltendő nyomtatványban azt állította, hogy 1943 decemberében lépett be a hadseregbe. Hazudott. Ugyanebben az évben kelt önéletrajzában nem beszélt részletesen az újvidéki razziáról, s a korábbi, hercegszántói eseményekről sem. Nagy János a saját tárgyalásán is hazudott 1948 végén: katpolos vallomásában még azt állította, ő mondta Képírónak, hogy elviszi a kivégzőhelyre az őrizetbe vett harminc embert. A bírósági tárgyaláson már azt vallotta: Képíró utasította, hogy vigye a kivégzőhelyre az embereket. A tárgyaláson tehát már Képíróra kente a felelősséget.
Varga Béla szerint gyenge idegállapotú ember lehetett Nagy János, erre vonatkozó utalást az 1948-as ítélet is tartalmaz. Varga Béla szerint lehetséges, hogy a katpolon tett vallomásában igazat is beszélt Nagy János, hisz elmondása szerint Képíró mentette meg a Rex Szálló tulajdonosait. Erről korábban csak maga Képíró tett említést az 1943-44-es perben, s ezt a tényt Nagy János is megerősítette 1948-as vallomásában. Varga Béla megjegyezte: hiába ez a Képíró javára szóló vallomásrészlet, ezt sem lehet felhasználni, mert Nagy valamennyi vallomását kirekesztette a bíróság a bizonyítékok köréből.
Amikor Varga Béla arról beszélt, hogy Nagy János vallomásaival kapcsolatban komoly aggályai voltak a bíróságnak, a közelben ácsorgó, olykor a falat támasztó Efraim Zuroff furcsán mosolygott. Nem tetszett neki, hogy a harminc ember kivégzésére vonatkozó – egyetlen! – terhelő „bizonyíték” a bíróság jóvoltából a szemétkosárba került. Mert ennek a harminc embernek a kivégzésére és benne Képíró felelősségére vonatkozóan Nagy János vallomásán kívül egyetlen bizonyíték sem áll rendelkezésre.
Efraim Zuroff
Varga Béla megjegyezte: az in dubio pro reo elve (vagyis kétséges esetben a vádlott javára kell dönteni) ezen a ponton lép be. Nincs más lehetőség – fejtegette a bíró -, Képíró Sándor vallomására kell hagyatkozni. Hozzátette: ha találkozott is 1942. január 23-án délelőtt 10 óra körül Nagy és Képíró, honnan tudjuk, milyen beszélgetés zajlott le köztük? S nem lehetséges, hogy az említett 30 embert Képíró a Levente Otthonba küldte?
A bírói fejtegetés végét tudósító már kicsit túlbonyolítottnak találta, igaz, tudósító nem jogász. Pusztán csak az a kérdés motoszkált benne: ha a bíróság kirekesztette a bizonyítékok köréből Nagy vallomásait; ha Nagy 1948-as perében a bíróság szabálytalanul alakult meg, tehát eljárási hiba történt, ami önmagában is semmisségi ok – akkor miért kellett mégis részletekbe menően boncolgatni a törvénytelen eljárás részét képező Nagy-féle vallomásokat? Miért kellett hivatkozni ebben az esetben az in dubio pro reo elvére? Lehetséges, hogy tudósító téved, de ezen a ponton némi ellentmondást, zavart észlelt.
Varga Béla ismét szünetet rendelt el, amire válaszként többen megtapsolták a bírói előadást. A bíró úr a törvényes előírásokkal összhangban kérte a tetszésnyilvánítás mellőzését, bár túlságosan nem tiltakozott a neki szóló taps ellen. Nem akármilyen szünet következett: ennek a pauzának háromnegyed órás ebédszünet volt a neve. Tudósító másokkal egyetemben ideiglenesen elhagyta az épületet, s a szemközti presszót kereste fel, ahol kávét és kisebb mennyiségű, friss pogácsát tett magáévá. A presszós férfiú láthatóan igencsak örült a bírósági épületből érkező vendégseregnek, hiszen rohamos tempóban fogytak a tálcákon sorjázó sütemények.
A szünet után Efraim Zuroff már nem tért vissza a tárgyalóterembe, s ez tudósítót különösebben nem lepte meg. Varga Béla bíró úr ugyanis nemcsak a vádirat két bizonyítékát hajította a szemétkosárba, hanem aprólékos elemzésével a vádiratot is úgy „szétbombázta”, hogy csak romhalmaz maradt utána. Ugyanakkor tudósító sajnálta is Zuroff távozását, mert ha marad a nácivadász, olyasmit hallhatott volna, hogy még a kipáját is azon nyomban zsebre vágja. Varga Béla ugyanis közölte: két – az ötvenes években elítélt – csendőrtiszt ítéletének a megsemmisítését is kívánatosnak tartaná, ezért eme két ügy iratait is felterjeszti a Legfőbb Ügyésznek. Mindkét csendőrtiszt részt vett az újvidéki razziában, s ugyanolyan feladatot láttak el, mint Képíró Sándor. De ne szaladjunk előre, kövessük időrendi sorrendben a tárgyalótermi eseményeket.
A szünet után Varga Béla három, Képíró Sándorral kapcsolatos vallomás elemzésével folytatta az ítélet ismertetését.
Gerencséry Mihály az újvidéki csendőrség szárnyparancsnok-helyettese volt a razzia idején. Miután hazatért a szovjet hadifogságból, a hazai hatóságok vették kezelésbe: 1951. április 26-án az ÁVH gyanúsítottként hallgatta ki. Gerencséry beszélt az újvidéki razziáról: elmondta, hogy alárendeltjei négy személyt állítottak elő, de ő csak egyetlen napon dolgozott, mert betegállományban volt. Ügyét 1951 júniusában áttették a bíróságra, s az ÁVH az 1944-es – megsemmisített! – ítélet végrehajtását indítványozta. Varga Béla megjegyezte: ez az ügy kísértetiesen emlékeztet Képíró Sándor ügyére, hiszen öt évvel ezelőtt a nácivadász is az 1944-es ítélet végrehajtását kérte Gerencséry 1944-es vádlott-társával, Képíróval kapcsolatban.
Gerencséryt a bíróság háborús bűntett miatt 15 évre ítélte, mert – az ítélet szerint – részese volt emberek törvénytelen kivégzésének. A történet azonban itt nem ért véget, mert 2001-ben a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az ötven évvel korábbi ítéletet, s felmentette a vád alól Gerencséryt. A felmentő ítélet szerint a hatályon kívül helyezett ítélet csupán általános megállapításokat tartalmazott, ezek viszont nem elégségesek a háborús bűntett vádjának a megalapozásához.
Varga Béla ezek után Budur Károly volt csendőr százados sorsát ismertette, aki – Képíróhoz hasonlóan – szintén egy járőrcsoport parancsnoka volt az újvidéki razzia idején. Budurt 1952 őszén hallgatta ki gyanúsítottként az ÁVH, ügye végül nem katonai, hanem „civil” bíróság elé került, s 1953-ban elítélték.
Varga Béla bíró elmondta, hogy nemcsak Budur, hanem a harmadik csendőrtiszt, Kacskovics Balázs ügyét is katonai bíróságnak kellett volna átadni. Egyik esetben sem ez történt. Varga Béla közölte: Budur Károly és Kacskovics Balázs ítéletét is megküldi a Legfőbb Ügyésznek, s ezeket az ítéleteket ügyészi óvás után biztosan meg fogják semmisíteni. Sőt: Varga szerint további ítéletek megsemmisítése is várható. Furcsa lenne, ha végül csak Képíró Sándorra akarnák rásütni a bűnösség bélyegét – tette hozzá a bíró. Tudósító nagyon sajnálta, hogy a nácivadász már nem tartózkodott a teremben. Zuroff azt akarta elérni, hogy börtönbe kerüljön az a Képíró Sándor, aki az újvidéki razzia járőrparancsnokai közül talán egyedüliként úszta meg a háború utáni megtorlást. A nácivadász azonban egyvalamivel nem számolt: a bíróság nemcsak Képírót mentette fel a vád alól, hanem korábban elítélt tiszttársai rehabilitálása érdekében is megtette a szükséges lépéseket. Ez aztán a méretes pofon, Jeruzsálemig elhallatszik a csattanása!
Varga Béla a fenti rövid kitérő után visszakanyarodott Budur Károly ügyéhez. A volt csendőr százados az ÁVH előtt tett 1952-es vallomásában részletesen beszélt az újvidéki razziáról, a kiadott parancsokról, a razzia tervéről stb. Budur – Képíró Sándornak a jelen pert megelőző nyomozás során tett vallomásával ellentétben – azt vallotta, hogy csendőrtisztek feladata volt a gyanús személyek őrizetbe vétele. Vallomása szerint ezeket a személyeket a Levente Otthonba kellett vinni.
Budur szerint 1942. január 23-án 11 óra körül kezdődött a lövöldözés, ami mintegy négy óra hosszat tartott. Délután négy órakor eligazítás volt, ott bejelentették a razzia végét, mert – mint Budur elmondta – Korompay Gusztáv főhajónagy és Zöldy Márton csendőr százados sok embert kivégzett. Budur ÁVH előtt tett vallomásában azt olvassuk: tudta, hogy a parancs alapján őrizetbe vett személyeket ki fogják végezni.
Budur Károlyt 1953. augusztus 25-én a budapesti ügyészségen hallgatták ki, s itt már más vallomást tett. Ami a legfontosabb: most már tagadta, hogy tudott volna az őrizetbe vett személyek kivégzéséről. Egy hónappal később, a bírósági tárgyaláson fenntartotta „tagadó” vallomását, a razzia első két napjával kapcsolatban pedig azt nyilatkozta, hogy mindenki tudta magát igazolni, nem volt őrizetbe vétel.
A bírósági tárgyaláson Budur Károly a razzia utolsó napjáról, január 23-áról elmondta, hogy délelőtt 11 óra körül lövöldözést hallott. Délután parancsot kapott, hogy négy órakor jelenjen meg az eligazításon. Az eligazításon Gaál Lajos csendőr őrnagy elmondta, hogy Zöldy Márton kb. 80 embert végzett ki. Budur erről csak utólag, az eligazításon szerzett tudomást – fűzte hozzá Varga Béla, majd közölte a hallgatósággal: ez nem bűncselekmény. Budur Károly január 23-án nem tudta, hogy súlyos bűncselekmények történnek Újvidéken, erről csak később értesült, tehát semmiféle felelősség nem terheli.
Varga Béla elmondta: Budur vallomásából azt is megtudjuk, hogy a razzia idején Újvidéken német csapatok is voltak, ők a Duna másik oldaláról fényképezték a kivégzéseket. Ezeket a felvételeket a németek később közzétették.
Varga Béla ezután Kacskovics Balázs volt csendőr százados háború utáni ügyét ismertette. Kacskovicsot 1952. szeptemberében hallgatta ki az ÁVH. Vallomásának fontos részlete, hogy 1942. január 23-án az ő alárendeltjei is a Levente Otthonba vitték az őrizetbe vett embereket, s ő is csak a délutáni eligazításon értesült a kivégzésekről.
Kacskovics – Budurral egybehangzóan – azt vallotta, hogy 1942. január 23-án délelőtt 11 óra körül kezdődött a lövöldözés, ami mintegy négy órán keresztül tartott. Varga Béla – összevetve Budur és Kacskovics ávós vallomásait – elmondta: mindkét volt csendőrtiszt úgy tudta, hogy a lefogott embereket a Levente Otthonba viszik. A kivégzésekről mindketten csak a razzia „lefújása” után szereztek tudomást, sőt igazából csak az 1943-44-es perben értesültek részletesen a történtekről. Ez utóbbi állítás egybecseng Képíró Sándor vallomásával is.
Falvai Zsolt nem nyilatkozik
1953 novemberében a Budapesti Megyei Bíróság mind Budur Károlyt, mind Kacskovics Balázst 15 évi börtönre ítélte. Fentebb már említettük, hogy a hasonló vádak alapján bíróság elé állított Gerencséry Mihály is 15 évet kapott. Őt – mint már említettük – 2001-ben felmentette a vádak alól a Legfelsőbb Bíróság, Budur és Kacskovics ügyét eleddig viszont senki sem bolygatta. „Tehát őket is fel kell menteni” – foglalta össze a teendőket tömören Varga Béla bíró úr.
A bírói tanács elnöke ezután összefoglalóan, név szerint ismertette, milyen tanúkat hallgatott meg a mostani nyomozás során az ügyészség. Az ügyészség később a jugoszláv tényfeltáró bizottság 1944-45-ös jegyzőkönyveit is becsatolta, ezeket a bíróság igen alaposan ismertette. Varga Béla ezekkel kapcsolatban megjegyezte: ezek a jegyzőkönyvek is adalékul szolgáltak annak megállapítására, hogy 1942. január 23-án a járőrök lista alapján vették őrizetbe az embereket.
Az ítéleti indokolás ismertetésének vége felé közeledve Varga Béla összefoglalta mindazon tényeket, amelyeket jelen perben Képíró Sándorral, az ellene emelt váddal kapcsolatban a bíróság megállapított. A megállapításokat az alábbiakban külön bekezdésekben ismertetjük.
Képíró Sándor – a makói csendőr tanszázad oktatója – 1942. január 21. és 23. között részt vett az újvidéki razziában.
Képíró Sándor 1942. január 20-án este jelen volt azon az eligazításon, amelyet közvetlen elöljárója, Gaál Lajos csendőr őrnagy tartott. Gaál „kiterjesztett fegyverhasználatra” vonatkozó szóbeli parancsával kapcsolatban Képíró aggályait fejezte ki, s kérte a szóbeli parancs írásba foglalását. Gaál közölte: ilyen parancsot nem szoktak írásba adni. Képíró Sándor ezt a választ úgy értelmezte, hogy a szóbeli parancs rá és alárendeltjeire nézve nem kötelező. A bíróság megállapította: nincs adat arra, hogy Képíró Sándor a csendőri utasítástól eltérő fegyverhasználatra adott volna parancsot.
A Képíró Sándor alá tartozó járőrcsoportnak 50-60 tagja volt (ez 10-12 járőrt jelent), fele katona, fele csendőr. Többségében nem a makói század emberei tartoztak Képíró alárendeltségébe.
1942. január 23-án délelőtt tíz óra körül Képíró találkozott egy rendőr tiszthelyettessel, aki az őrizetbe vett Máriássy testvérek szabadon bocsátását kérte tőle. Képíró a kérésnek nem tett eleget.
A bíróság nem foglalkozott azzal, mit követett vagy nem követett el Képíró Sándor 1942. január 21-én és 22-én, mert a vádirat erre a két napra nem terjed ki.
A vádirat I/3. pontjában foglalt „tényállítást” – miszerint Képíró Sándor 30 embert a kivégzőhelyre küldött – a bíróság nem fogadta el. Ezzel szemben bíróság elfogadta Képíró Sándor vallomását, s megállapította, hogy a jelzett időben a volt csendőr százados a Rex Szállóban megmentett egy szerb zsidó családot.
A vádirat I/1. pontjában említett személyek – Weisz Ilona, a Steinberger házaspár, Scheer Ferenc – megölésével kapcsolatban a bíróság megállapította: a vádirattal ellentétben (miszerint Képíró „ismeretlen alárendeltjei” ölték meg az említett személyeket) semmi nem támasztja alá azt az állítást, hogy Képíró Sándor alárendeltjei gyilkoltak. Ma már nem lehet megállapítani, kik voltak az elkövetők.
A bíróság álláspontja szerint nem életszerű annak feltételezése, hogy ezekről a gyilkosságokról Képírónak tudnia kellett. A volt csendőr százados felügyelete alá 10-12 járőr tartozott, ennyi helyen egyszerre nem lehetett jelen. Ráadásul elképzelhető-e az, hogy Képíró egész nap az utcán sétált?
A bíróság megállapította, hogy az egész ügyben Képíró Sándor az egyetlen csendőr, akiről „pozitívumokat hallunk”. Jogot végzett emberről van szó, aki a törvények megtartása érdekében szólalt föl az 1942. január 20-án megtartott eligazításon, majd két nappal később megmentett egy családot.
Varga Béla a fentiekhez hozzátette: nem bizonyított tény nem róható a vádlott terhére. Ha kétség merül fel, mindig a vádlott javára kell dönteni. Képíró Sándorral bűnösségére vonatkozóan semmi konkrét bizonyíték nem merült fel a perben, ezért őt fel kellett menteni az ellene emelt vád alól.
Varga Béla bíró röviden visszatért a vádirat I/2. pontjára, a Máriássy testvérek (Mihály és Sámuel) ügyére. Mint már megírtuk, e vádpont szerint Képírónak az a bűne, hogy egy rendőr tiszthelyettes kérése ellenére nem engedte szabadon a testvéreket, akiket később kivégeztek (sőt Falvai ügyész legújabb verziója szerint maga Képíró küldte őket a korábban említett csoporttal együtt a kivégzőhelyre). Varga Béla kifejtette: a testvérek szabadon engedése törvénytelen tett lett volna Képíró részéről. Egy ilyen cselekedet ma is bűncselekmény, úgy hívják: hivatali visszaélés. Képíró tehát törvényesen járt el. Az ügyész mesébe illő történetét pedig semmi sem támasztja alá.
Varga Béla végül bejelentette, hogy a bíróság bizonyítottság hiányában mentette fel dr. Képíró Sándor volt csendőr századost. Azt is megjegyezte, hogy a jugoszláv hatóságok soha nem keresték meg a magyar szerveket Képíró Sándor kiadatása érdekében.
Az ítélet indoklásának ismertetése ezzel befejeződött. Falvai Zsolt ügyész bejelentette, hogy az ítélet megalapozatlansága miatt fellebbezést nyújt be. Ez tudósító számára nem volt meglepő hír, hiszen egy nappal korábban Efraim Zuroff már közölte, hogy „fellebbezünk”. Falvai Zsolt tehát a keddi napon csupán megerősítette az egy nappal korábbi zuroffi bejelentést.
Zétényi Zsolt három nap gondolkodási időt kért. Azóta tudjuk: a védelem is fellebbezéssel él, s kéri a bíróságot, hogy dr. Képíró Sándort ne bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában mentse föl. Varga Béla zárásul közölte: a per iratait soron kívül felterjesztik az ítélőtáblához, amely – tekintettel az ítélkezési szünetre – érdemben csak szeptembertől tud foglalkozni az üggyel.
Vége. A bíróság Varga Béla bíróval elvonul
A két napos, maratoni hosszúságú ítélethirdetés ezzel véget ért. S befejeződött Képíró Sándor büntetőperének első, leghosszabb felvonása is.
Az elsőfokú, felmentő ítélet ismertetése után tudósító elbúcsúzik. Igyekezett legjobb tudása szerint a dolgát elvégezni. Az íródeák munkáját vállalta magára: célja csupán az volt, hogy beszámoljon az egyes tárgyalási napok eseményeiről, rögzítse a per legfontosabb mozzanatait, s néha személyes megjegyzésekkel fűszerezze a száraz tényekkel, adatokkal zsúfolt beszámolóját.
Mielőtt elbúcsúzik, tudósító megköszöni a kedves Olvasónak, hogy a hosszú beszámolókat türelmesen elolvasta. A szövegekben maradt hibákért, elírásokért ezúton kért elnézést.
Tudósító köszönetet mond a HunHír szerkesztőinek a szövegek gondozásáért, s azért, hogy kiemelt helyen közölték a rendszeres tudósításokat. Megköszöni, hogy a Képíró-ügynek külön rovatot nyitottak, ami – ismeretei szerint – páratlan a hazai médiában.
Tudósítóra végezetül még egy kötelezettség hárul. Egyik írásának a címében „dögunalmasnak” nevezte a bizonyítási eljárás egyik szakaszát (s néhány egyéb kritikus megjegyzéssel is illette Varga Béla bíró úr működését). Tudósító ma is fenntartja a véleményét, de rögvest hozzáteszi: akkor még nem, ma viszont már érti a „dögunalom” okát. Ma már tudja, hogy a bíróságnak minden iratot ismertetnie kellett ahhoz, hogy az ítéletben kimondja: nincs bizonyíték dr. Képíró Sándor bűnösségére. Tudósító ezért kijelenti: ha akaratán kívül megsértette a bírói tanács elnökét, akkor ezúton követi meg Varga Bélát a számára esetleg bántó kifejezések, megjegyzések miatt.
Tudósító végezetül reméli, hogy Képíró Sándort az ítélőtábla – helyt adva a védelem fellebbezésének – végül bűncselekmény hiányában menti fel.
Falusy Márton – Hunhír.info