- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Képíró-per: Magyarország még jogállam – üzente Varga Béla bíró

A dr. Képíró Sándor elleni büntetőperben tegnap kihirdetett felmentő ítélet ismertetése ma reggel 9 órakor folytatódott a Fő utcai tárgyalóteremben. Az érdeklődés igen csekély volt, holott az egész pernek ez volt a legizgalmasabb napja. Varga Béla bíró ugyanis éppen arról tartott több órás előadást, miért kellett felmentő ítéletet hoznia a bírói tanácsnak. Kiderült: az ügyészség által benyújtott „bizonyítékok” fabatkát sem érnek, egyetlen papírdarab sem támasztja alá a vád hamis állításait.

Tudósító fél kilenckor érkezett a Fő utcai épületbe, s fél három után távozott. Igaz, a bíróság háromszor is szünetet tartott, de a mai nap mégis fárasztó volt. Elsősorban azért, mert annyi fontos adalékkal lepte meg a közönséget Varga Béla bíró, hogy tudósító alig bírta lejegyezni a legfontosabb megállapításokat.
A sajtót és a külföldi vendégeket csak a tegnapi nap érdekelte, az ítélet rendelkező részét megalapozó indokolás mai adagjára már nagyon kevesen voltak kíváncsiak. Pedig a per talán legfontosabb napja volt a mai nap: kiderült, hogy a bíróság szerint nincs semmi bizonyíték a vád kezében. Ahogy Varga Béla fogalmazott: nincs az a bíróság, amely Képíró Sándort elítélné. Ez a másodfokon eljáró bíróságra is érvényes.

Tudósítót meglepte, hogy Efraim Zuroff ma is tiszteletét tette a bíróságon. A nácivadászt ismét különleges elbánásban részesítették a biztonságiak. Ahogy megérkezett a bíróság épületébe, azonnal felmehetett a tárgyalóterembe. A köznépnek, az egyszerű magyaroknak még várniuk kellett a sorukra. Tudósítót nagyon érdekli, miért élvez különleges jogokat magyar földön Efraim Zuroff, de azt is tudja, hogy érdeklődésére választ soha nem kapna.

A nácivadász egyébként igen nyúzottnak látszott, tudósító igyekezett is megörökíteni a folyosón szomorkásan mélázó kipás embert. Tudósító ekkor még nem olvasta, milyen közlemény jelent meg a Simon Wiesenthal Központ (SWC) honlapján. A közleményben azt olvassuk, hogy szégyenletes, igazságtalan ítélet született, amely ellentmond a Képíró bűnösségét bizonyító „nagy mennyiségű” bizonyítéknak. Efraim Zuroff közölte, olvassuk a közleményben, hogy Képíró Sándort „már kétszer, 1944-ben és 1946-ban is elítélték a tömeggyilkosságban való szerepével kapcsolatban (bár nem háborús bűntett miatt)”. Látjuk, megint rágalmaz a kipás ember. A jelenleg is zajló rágalmazási pert többek között azért indította Képíró Sándor – illetve jogi képviselője, dr. Zétényi Zsolt ügyvéd úr – a nácivadász ellen, mert az többször is azt állította, hogy az egykori csendőr századost 1946-ban is elítélték. Tudósító kíváncsian várja, hogy első fokon fölmentett Zuroffot miként „kezeli” majd másodfokon a bíróság – a folyamatos rágalmazás ismeretében. A közleményben Zuroff ígéretet tett arra: mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban megváltoztassák az ítéletet.

A közleményben Képíró bűnösségét alátámasztó, „nagy mennyiségű” bizonyítékról olvashattunk. A mai napon ismét kipaszaggató pofont kapott a nácivadász, hiszen Varga Béla éppen azt magyarázta hosszú órákon át, hogy semmiféle bizonyíték nem támasztja alá a vádat, a vádiratban szereplő mindkét bizonyítékot szemétbe kell dobni.

A mai nap legnagyobb híre viszont az, hogy vélhetően újabb, az újvidéki razziában részt vevő csendőröket fog felmenteni a közeljövőben a bíróság. Jelen per bizonyítékai között szerepelt ugyanis Képíró két csendőrtársának az 50-es évek elején lezajlott pere, illetve a perben született ítélet. Varga Béla közölte, hogy ugyanolyan megalapozatlan vádak alapján ítélték el Budur Károly és Kacskovics Balázs volt csendőrtiszteket, mint amely vádakat a jelen perben az ügyész megfogalmazott, ezért az említett két csendőrtisztet is fel kell menteni. Ebben az ügyben a Legfőbb Ügyészhez fordul a bíróság. Ez az igazi szenzáció: a kipás nácivadász éppen azt érte el förtelmes akciójával, hogy nemcsak Képíró Sándort tisztázzák a vádak alól, hanem – kései jóvátételként – már elhunyt tiszttársait is rehabilitálni fogják. Ha ez megtörténik, bizonyára megint lesz nyüszítés, ajvékolás a zuroffi disznóólban.

Varga Béla egyébként ma nem tett hangfogót a szájára. A zuroffi hordának üzenve kifejtette, hogy mindenféle koholmányok alapján nem lehet elítélni embereket, mert „itt nem így működnek a dolgok, itt még jogállam van”. Mármint Magyarországon. Zuroff vette az adást, mert a tolmács fordítását hallva igen sanyarú képet vágott. Tudósító egyébként azért is élvezte a mai napot, mert örömmel lelte a nácivadász sanyarú ábrázatában. Jó volt nézni ezt a csúf embert, aki élete legnagyobb vereségét éppen Budapesten szenvedte el.

Varga Béla azt is megemlítette, hogy a bíróság munkáját igazából csak a védelem segítette. A bíró néhány szót Feldmájer Péter Síp utcai zsidóführerre is pazarolt, aki – mint korábban már megírtuk – nemcsak a történész szakértőkbe rúgott bele, de a bíróságba is (az ítélethirdetés után pedig a Klubrádióban szintén hülyeségeket beszélt, amint erről a HunHír is beszámolt).

Az ítélethirdetés befejezése után az ügyész kapott szót, aki bejelentette: fellebbezést nyújt be a szerinte megalapozatlan ítélet ellen (Falvai Zsolt valószínűleg már tegnap megkapta a zuroffi parancsot, hiszen a nácivadász tegnap tényként közölte a fellebbezést). Dr. Zétényi Zsolt ügyvéd úr három napi gondolkodási időt kért. Ennek oka vélhetően az, hogy a bíróság nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában mentette föl dr. Képíró Sándort.

A per tehát másodfokon folytatódik. Varga Béla bíró bejelentette: a mostani ítéletet soron kívül felterjesztik az ítélőtáblához.

A mai napról szóló részletes beszámolóval később jelentkezünk.

Falusy Márton – Hunhír.info