- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Napi zsidó lelet: mennyibe került eddig a Képíró-ügy?

Nem tudom, megjelent-e korábban a sajtóban, hogy mennyibe került a dr. Képíró Sándor elleni – Jeruzsálemből vezényelt – nyomozás. Hogy a per végére ez az összeg mekkorára hízik, még nem tudjuk, de már a február harmadikán kelt vádiratban szereplő „bűnügyi költség” sem csekély.

A Falvai Zsolt ügyész által jegyzett 347/2007. számú vádirat végéről idézek:

„Közlöm, hogy
a nyomozás során útiköltségként, fordítói díjként 3.010.021 forint bűnügyi költség merült fel.”

Nekem az összeg végén szereplő 1, azaz egy forint különösen tetszik. Nagyon precíz ember ez a Falvai Zsolt. Ismerve azonban a vádirat silány voltát, a bizonyítékok totális hiányát – mi a fenére ment el ez a több mint hárommillió forint?

Kérdés, ki fogja majd kifizetni ezt a szép summát. Ebben is eligazít minket Falvai urunk:

„Indítványozom, hogy a bíróság
– a vádlottat a Btk. 42. §-a (2) bekezdésének a.) pontja alapján fegyházbüntetésre ítélje,
– a Be. 338. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezze a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére.”

Ha tehát dr. Képíró Sándort elítélné a bíróság, nemcsak fegyházba kellene vonulnia az egykori csendőr századosnak, hanem a tetemes bűnügyi költség kifizetése is őt terhelné.

De mi van akkor, ha a bíróság nem enged a judeonáci fővadász és hordája nyomásának, s a tények alapján döntve felmenti a vádlottat? Akkor a törvény szerint az állam állja a költségeket. Vagyis mi, adófizető polgárok. Furcsa, ugye?

Nemcsak furcsa: igazságtalan és erkölcstelen is. Nem elég, hogy cionrasszista parancsra meghurcolnak egy idős, ártatlan férfit, még a költségeket is a magyar embereknek kell majd viselniük. Ezért – már most készülve Képíró Sándor várható felmentésére – azt javasoljuk, hogy a bűnügyi költség viseléséről rendhagyó módon döntsön a bíróság. Méltányos lenne, ha a szép summát két ember „dobná össze”: Falvai Zsolt és éceszgébere, Efraim Zuroff. Ők tákolták össze a koncepciós vádat, viseljék hát annak anyagi következményeit.

F. M. – Hunhír.info