A Képíró Sándor elleni koncepciós per mai tárgyalásán két fontos bejelentés hangzott el, majd Varga Béla tanácsvezető bíró tolmácsolásában újabb részleteket hallhattunk a VKF bíróságának 1944-es ítéletéből. Azt is megtudtuk, hogy az eredetileg június harmadikára tervezett ítélethozatal elmarad: június 8-án és 10-én lesz ismét tárgyalás, s utána – még az ítélkezési szünet előtt – kerülhet sor a perbeszédekre, majd az elsőfokú ítélet meghozatalára.
A mai tárgyaláson meglepő dolog történt: senkinek a ruházatát nem kifogásolta Varga Béla bíró, így baráti légkörben zajlott a mai performansz. Mielőtt az 1944-es ítélet újabb részleteit tárta a közönség elé a tanácsvezető bíró, két fontos bejelentéssel is élt. Először is a jelenlévő magyarok nagy örömére kihirdettetett a büntetőper 1. számú végzése: a bírói tanács elutasította a nácivadászat során meglelt titokzatos tanú meghallgatására vonatkozó ügyészi indítványt. Ugyanakkor a vádirat mellékleteként szereplő 1948-as bírósági iratok ügyében jelen per bírósága hétfőn a legfőbb ügyészhez fordul.
A kedden felbukkant tanú meghallgatásának elutasításával kapcsolatban Varga Béla bíró úr elmondta: a tanú olyasmiről szeretne vallomást tenni, ami oly messze van a Képíró-per tárgyától, mint Makó Jeruzsálemtől (a bíró úr nem használta ugyan ezt a közkeletű hasonlatot, de mondandójának az értelme ez volt). Másrészt a tanú 8 éves volt, amikor az általa elmondandó eset történt, tehát beszámolója lehet igaz is, meg nem is. Tanúmeghallgatása esetén újabb tanúkat kellene felkutatni, tehát újabb nyomozati cselekményekre lenne szükség, ez viszont nagyon elhúzná a pert. Varga Béla úr hozzátette: ha elítélnék is Képíró Sándort, az említett tanú vallomása az ítélethez érdemben nem járulna hozzá. A tanácsvezető bíró azt is megemlítette: más lenne a helyzet, ha a most jelentkezett tanú a Képíró Sándor terhére rótt 30 áldozat egyike lenne – tehát olyan személy, aki a kivégzést csodálatos módon túlélte. A bíró arról is beszélt: nem valószínű, hogy az események idején még csak 8 évet megélt tanú bármire emlékeznék, mert a nyomozás során meghallgatott – 1942-ben 5 és 12 év közötti – személyek is csak arról számoltak be, amit szüleiktől hallottak. Végül bírói szájból elhangzott a legfontosabb megállapítás, miszerint „az is felmerül, hogy az eljárás elhúzását akarják ezzel”. Pontos fogalmazás, jó volt ezt hallani Varga Béla bíró úr szájából.
A tanú tehát nyugodtan kezeltetheti magát tovább Szerbiában, nincs oka hazasietni. Ez a mai nap egyik jó híre.
A másik jó hír: hétfőn a bírói tanács megküldi a legfőbb ügyésznek azokat az iratokat, amelyek a vádirat mellékleteként terhelő vallomást tartalmaznak Képíró Sándorra. Korábban már részletesen írtunk a Nagy János honvéd főhadnagy elleni 1948-as eljárásról, a főhadnagy kényszer hatására tett vallomásáról, mely szerint 1942. január 23-án Képíró Sándor utasítására 30 személyt kísért az újvidéki sportpályán létesített kivégzőhelyre, ahol az említetteket ki is végezték. Tegnap Zinner Tibor pazar előadásában kifejtette: nemcsak az a baj Nagy vallomásával, hogy kényszerrel csikarták ki belőle, hanem az is, hogy a Nagy Jánost 1948. december 15-én elítélő bíróság szabálytalanul alakult meg, tehát az egész per, az ítélet a törvény erejénél fogva semmis. A „népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló” 1947. évi XXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében ezt olvassuk:
„A népbírósági tanács öt tagból áll. A tanács elnökét (helyettes elnökét) a bírói (ügyvédi) képesítésű személyek sorából az igazságügyminiszter jelöli ki, egy-egy tagját (póttagját) pedig a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Magyar Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetei küldik ki.”
Az idézetből világos, hogy a népbírósági tanács négy tagját a koalíciós pártok adták. Nagy János perére 1948. december 15-én került sor, ekkor már nem létezett sem a kommunista, sem a szociáldemokrata párt: a kettőből létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (MDP). A Nagy János elleni per népbírósági tanácsában az MDP nevében két delegált ücsörgött, holott az akkor hatályban lévő törvény citált része ezt nem tette lehetővé. Mivel a bíróság szabálytalanul alakult meg, ezért az egész eljárás és az ítélet semmis.
Zinner Tibor fenti érvelését a bíróság elfogadta, s Varga Béla bíró úr a büntetőeljárásról szóló törvény 417. §-nak II./(3) bekezdésére hivatkozva bejelentette, hogy hétfőn a Nagy Jánossal kapcsolatos iratokat megküldik a legfőbb ügyésznek kivizsgálás céljából. A büntetőeljárásról szóló törvény idézett helye így szól:
„Ha valamely bíróság, más hatóság vagy hivatalos személy a hivatali hatáskörében azt észleli, hogy büntetőügyben a terhelt sérelmére felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló törvénysértés történt, köteles erről a legfőbb ügyészt értesíteni.”
Ennek a kötelességének tett most eleget a Varga Béla vezette bírói tanács, s ez a döntés nagy horderejű. Nemcsak azért, mert a legfőbb ügyész pozitív döntése esetén egy fontos „bizonyíték” esik ki Falvai Zsolt ügyész úr kecses kacsóiból, hanem azért is, mert ha a legfőbb ügyész indítványára a Legfelsőbb Bíróság kimondja a Nagy János elleni ítélet semmisségét, akkor ezzel a döntéssel precedenst teremt a sok-sok hasonló ítélet megsemmisítésére, amit Zinner Tibor professzor úr közel húsz éve sürget. Valószínű tehát, hogy éppen a Képíró-per nyitja meg az utat a máig rendezetlen ügyek felülvizsgálatára, ami egyben Zinner professzor úr eddig kudarcba fulladt, két évtizedes erőfeszítéseinek is a megkoronázása lesz (reményeink szerint).
A fentebb részletesen ismertetett, két fontos bejelentés után Varga Béla bíró közölte: tudomást szerzett arról, hogy valaki dögunalmasnak nevezte az eljárás egyes részeit. Örömmel vettük, hogy korábbi megállapításunkat bírói szájból hallottuk vissza, mert ezek szerint portálunk olvasói között üdvözölhetjük a bíró urat is. Varga Béla elmagyarázta, miért nem áll fönn a dögunalom tényállása: a korábban és a mai napon is részletesen ismertetett 1944-es ítélet különböző részletei közötti összefüggések – a bíró úr megfogalmazása szerint – „csodálatos szép ívet hoznak létre”. Tudósító nem vitatja, hogy bizonyos fajta ív tényleg létrehozatott. Azt azonban a bíróság iránti mély tisztelettel vitatja, hogy ez csodálatos és szép lett volna. De erről majd beszámolónk végén szólunk.
Varga Béla bíró úr – a keddi naphoz hasonlóan – az 1944-es ítéletből olvasott fel olyan részleteket, amelyek állítólag kapcsolódnak jelen perhez, pontosabban Képíró Sándor személyéhez, s a terhére rótt cselekményekhez. A VKF bírósága előtt lezajlott per több vádlottjának a vallomásából is hallhattunk részleteket, melyek közül néhányat megosztunk az olvasóval.
A IX. rendű vádlott, dr. Kun Imre csendőr százados, elmondta, hogy 1942. január 20-án érkezett Újvidékre. A legénység elszállásolása volt a feladata, ezért az első eligazításon nem vett részt. Kun századosnak ugyanaz volt a feladata, mint Képírónak: a járőrök ellenőrzése. Kun vallomásában elmondta, hogy a parancsokat írásban kapták. Például parancs rögzítette, hogy az agyonlőtt személyekről halotti bizonyítványt kell kiállítani, s tisztességesen el kell temetni őket.
A X. rendű vádlott, dr. Csáky József vallomásában az szerepelt, hogy a csendőrök tevékenysége pontosan szabályozva volt, ő pedig járőreit kioktatta a teendőkről. Elmondása szerint Kun Imre századostól hallotta, hogy a városban olyan hírek keringnek: nem szabályos razzia, hanem megtorlás lesz. Szerinte közvetlen elöljárójuk – aki Képíró elöljárója is volt -, Gaál Lajos azt közölte, hogy a cél a megtorlás. Mikor Gaál ennek jegyében igazította el a tiszteket, Képíró és Kun is írásban kérte Gaáltól a parancsot, amit Gaál nem teljesített.
A Budur Károly XI. rendű vádlottra vonatkozó rész előtt Varga Béla bíró úr megjegyezte: „érdekesek ezek a történeti vonulások”. Majd a vonulások jegyében felhívta a figyelmünket arra, hogy a fegyverhasználatra vonatkozóan Budur csendőr százados más adatokat közölt VKF bíróságán lezajlott perben, s más adatokat a háború utáni perben. Az 1944-es ítélet szerint Budur 240 fegyverhasználatot említett, s ezeket különböző fegyverrel (többek között például baltával) elkövetett ellenséges támadások váltották ki.
Kacskovics Balázs csendőr százados a VKF bírósága előtt lezajlott perben XII. rendű vádlott volt (a háború után ő is, Budur is 15 évet kapott). Kacskovics szintén 1942. január 20-án érkezett Újvidékre. Elmondása szerint a csendőrségi szolgálati utasítás szerint kellett eljárniuk, attól eltérni nem lehetett. A razzia során ő is járőrparancsnok volt, akárcsak Képíró. Azt vallotta, hogy a razzia második napján az elöljárók nem voltak megelégedve az eredménnyel, s egy honvéd zászlós ugyancsak erélyesebb fellépésre ösztönözte beosztottjait. (Varga Béla bíró úr itt megjegyezte: „itt kell az összekötő kapcsokat megtalálni”, mert az említett zászlós nagy valószínűséggel Nagy János későbbi főhadnagy volt, aki ezt a „buzdítást” 1948-as perében el is ismerte.)
Ezt követően végre az ítélet Képíró Sándorra vonatkozó részét is megismerhettük.
Dr. Képíró Sándor ugyancsak 1942. január 20-án érkezett Újvidékre a makói tanszázaddal. Gaál Lajos korábban már ismertetett eligazításából arra következtetett, hogy nem szabályszerű razzia lesz, hanem megtorlás, ezért Gaáltól írásos parancsot kért. Gaál ezt a kérést azzal tagadta meg, hogy a parancs felülről érkezett, s ilyesmit nem szoktak írásba adni. Képíró Sándor járőrcsoportjával az első két napon semmi rendkívüli esemény nem történt. Január 22-én este – amint erről már korábban írtunk – az eredménnyel elégedetlen elöljárók erélyesebb fellépésre ösztönözték Képírót és társait. Január 23-án Képíró járőrei a Gömbös Gyula útról indultak el a Rákóczi úton át az Országzászló térig. Ezen a napon egyetlen járőr jelentette, hogy fegyverhasználatra került sor, amit erőszakos cselekmény váltott ki. Képíró ezt az esetet nem vizsgálta ki, mert nem volt rá ideje.
Ugyancsak ezen a napon történt, hogy Képíró járőrei őrizetbe vették Máriássy Mihályt és testvérét, Máriássy Sámuelt – a környéken lakók ugyanis azt mesélték, hogy a magyar csapatok délvidéki bevonulásakor ellenséges módon viselkedtek. A őrizetbe vett testvérpár egyik rokona – Kárpáty János rendőr tiszthelyettes – azt kérte Képírótól: engedje szabadon őket. Képíró ennek a kérésnek nem tett eleget, hanem a Leventeotthonban működő igazolóbizottság elé küldette a Máriássy-testvéreket. Azt persze Képíró nem tudhatta, hogy a testvérpár végül a strandon kötött ki, ahol feltehetően őket is kivégezték. Varga Béla bíró úr ezen a ponton elmesélte, hogy tanúvallomások szerint az említett testvérek közismerten „hű magyarok” voltak, tehát az igazolóbizottság előtt könnyen tisztázhatták volna magukat.
A VKF bírósága az ítélet szerint megállapította, hogy Képíró Sándor tudatában volt annak, nem szabályos razziáról van szó; tudta, hogy a Gaál által kiadott, megtorlásról szóló parancsnak nem szabad engedelmeskednie, mert ellenkezik a szolgálati utasítással; Képíró Sándor elmulasztotta az említett fegyverhasználat kivizsgálását. A VKF bírósága összességében megállapította, hogy dr. Képíró Sándor XIII. rendű vádlott saját akaratából vett részt a törvénytelenségekben.
Ezen a ponton Varga Béla bíró úr szünetet rendelt el, majd negyed óra elteltével Képíró Sándort arról kérdezte: akar-e hozzáfűzni valamit az elhangzottakhoz? A vádlott azt válaszolta: semmit sem tud mondani, nem jó az emlékezőtehetsége.
Varga Béla pedig folytatta rendületlenül a fölolvasást: a VKF bírósága előtt lefolytatott per XIV. rendű vádlottjának, Gerencséry Mihály csendőr főhadnagynak a vallomásával szerencséltette a csöndben mélázó közönséget. Gerencséryt nemcsak 1944-ben, hanem az 50-es évek elején is elítéltek, de ítéletét a 90-es években megsemmisítették. Gerencséry is azt a munkát végezte, amit Képíró: kutató járőrök parancsnokaként ellenőrizte beosztottjai tevékenységét. A razzia első két napja alatt körzetében nem volt fegyverhasználat, január 23-án – tehát az utolsó napon – viszont 8-10 eset is előfordult. Az ítélet Gerencséry vallomásával kapcsolatban sajátos ellenmondást tartalmaz. Egyik helyen azt olvassuk, hogy nem vette részt az első eligazításon, majd később az ítélet azt állítja: Gerencséry tagadta, hogy az eligazításon megtorlásról lett volna szó (az ítélet szerint tehát jelen is volt, meg nem is az említett eligazításon!). Gerencséry elmondta, hogy később azt hallotta: sem Feketehalmy-Czeidner, sem Grassy nincs megelégedve a razzia eredményével. Ennek ellenére január 23-án szigorú utasítást adott járőreinek az előírások megtartására. Az 1944-es ítéletből tudjuk, a bíróság Gerencséry védekezését sem fogadta el.
A XV. rendű vádlott, Zöldy Márton csendőr százados vallomásának egyes részeivel folytatta előadását Varga Béla bíró. Ebből a vallomásból megtudtuk, hogy Grassy és Feketehalmy-Czeidner is hangsúlyozta Zöldy előtt: nem egyszerű razzia lesz, hanem „takarítás”. Ahogy Zöldy szerint Feketehalmy-Czeidner megfogalmazta: „azt akarom látni, hogy már hullák legyenek”. Zöldy a kapott parancsnak megfelelően járt el: egyedül ő vallotta azt, hogy embereit a megtorlás szellemében igazította el (Zöldy aztán – az említett két elöljárójával együtt – még az ítélethirdetés előtt Németországba szökött).
Végül Gaál Lajos csendőr alezredes, V. rendű vádlott vallomását tárta elénk Varga Béla bíró. Mint már említettük, Gaál volt Képíró Sándor közvetlen elöljárója, egyben az újvidéki csendőriskola parancsnoka. Gaál azt vallotta, hogy amikor január 20-án részt vett a Grassy József által tartott eligazításon, rögtön kialakult benne az a meggyőződés: nem szabályszerű razzia lesz Újvidéken. Már akkor világossá vált, hogy „a szennyet és a piszkot” el kell takarítani, tehát a razzia igazából ítélkezés lesz. Gaál elismerte, hogy az általa tartott eligazításon egyes tisztek (Képíró és Kun) vitatták az általa elmondottakat, írásos parancsot kértek tőle. Azt is elismerte, hogy ezen az eligazításon közölte a csendőrtisztekkel: „adott esetben” megtorlást kell alkalmazni. A razzia második napjával kapcsolatban Gaál elmondta: ekkor közölte Grassy, hogy kivégzőhelyeket kell létrehozni, ekkortól kapott „főszerepet” az újvidéki strand.
Varga Béla bíró az előadásnak ezen a pontján utalt a tegnapi napra, jelesül arra a szakértői megállapításra, miszerint nincs adat arra, hogy bárkit is elítéltek volna gyilkosság miatt közvetlenül az újvidéki események után. A tanácsvezető bíró elmondta: egyetlen esetről tudnunk, amikor katonát újvidéki gyilkosság miatt állítottak bíróság elé 1942-ben. Egy Németh István nevű katonát emberölésben talált bűnösnek a katonai törvényszék, s ezért halálra ítélte őt. Az V. hadtest parancsnoka – Feketehalmy-Czeidner altábornagy – azonban kegyelemből 10 év fegyházra módosította az ítéletet.
A mai tárgyalás végén azon jegyzetekből idézett Varga Béla bíró, amelyek az 1944-es ítélet szerves részét képezik. Ezek a szövegek bizonyos vallomások tömörítvényei. E jegyzetek között találunk két olyan bejegyzést, mely szerint Képíró Sándor körzetében nem volt fegyverhasználat. Budur Károly csendőr százados vonatkozásában az szerepel a jegyzetekben, hogy Újvidék egy bizonyos területén, az ún. „Futaki részen” 250 fegyverhasználat volt. A Képíró elleni vádiratban is szereplő Weisz Irént ezen a bizonyos „Futaki részen” lőtték agyon, ezért Varga Béla bíró úr szerint a megölt hölgy unokáját a Képíró-perben valószínűleg meg fogják hallgatni annak kiderítése érdekében, vajon az ún. „Futaki rész” Képíró Sándor körzetébe tartozott-e, vagy sem.
Végül Szentpáli-Gavallér András csendőr főhadnagy vallomásának a jegyzetek között szereplő részét ismertette Varga Béla. Az említett főhadnagy – aki január 23-án Képíró Sándor mellé volt beosztva – úgy emlékezett, hogy egy helyen két fegyverhasználat volt Képíró körzetében. Az egyik ellenőrzött lakásban „nagy, erős asszony” támadt az egyik járőrre, ki akarta csavarni a fegyvert a csendőr kezéből, ezért őt is, s a segítségére siető férjét is lelőtték (az eseményen Képíró Sándor nem volt jelen). Erről az esetről korábban már említést tettünk: a csendőrökre vonatkozó szabályzat szerint ez jogos fegyverhasználatnak minősült a tegnap megnyilatkozó egyik szakértő szerint.
A tanácsvezető bíró végül Képíró Sándor szavait idézte az 1944-es bírósági ítélet jegyzeteiből. Képíró nem vallotta magát bűnösnek, s a következőket közölte: emberei összesen 150-200 embert vettek őrizetbe, s kísértek a Leventeotthonba. Azt hallotta, hogy egyes honvédtisztek kijelentették: minden kommunistát és zsidót le kell lőni.
Itt véget is ért a bírói előadás, s pont került a mai napi tárgyalás végére. Varga Béla közölte: legközelebb népbírósági ítéletekből kapunk bőséges ízelítőt.
Nem állítjuk, hogy megint dögunalmas napnak nézünk elébe, mert tekintettel vagyunk a bírói tanács érzékenységére. Annak a véleményünknek viszont nyugodtan hangot adhatunk, hogy ezeket az iratismertetéseket teljesen fölöslegesnek véljük. Ma például sok mindent megtudtunk egyes csendőr urak ténykedéséről – de mi köze volt ezeknek dr. Képíró Sándor jelenlegi peréhez? Azt kellene megállapítani, hogy a vádlott ártatlan emberek megölésében vétkes-e vagy sem. A vétkességre eleddig nem merült föl semmilyen adat. Arra viszont igen, hogy a Rex Szálloda zsidó tulajdonosai Képíró Sándornak köszönhetik az életüket. Kérdés: miért kellett tehát rengeteg fölösleges iratot felolvasni a korábbi és a mai tárgyaláson?
Felmerül persze még egy kérdés: Képíró Sándor és társai ítéletét annak megszületése után nem sokkal pertörlés következtében megsemmisítették. Tehát a mai napra rendelt bírósági menü jogi értelemben nem létezik. Ami nem létezik, arról hogyan lehet beszélni, abból hogyan lehet idézni két órán keresztül? Tudósító ezért fogalmazott korábban úgy, hogy dögunalmas volt a maihoz hasonló korábbi tárgyalás. Mert tényleg nincs unalmasabb, mint a semmit idézni, kommentálni, értelmezni. A semmiből ugyanis semmilyen „csodálatos szép ív” nem jön létre – hiába állítja az ellenkezőjét az általunk amúgy mélyen tisztelt Varga Béla bíró úr.
Falusy Márton – Hunhír.info