A dr. Képíró Sándor elleni koncepciós per mai tárgyalása alapvetően unalmas volt: a bírói tanács elnöke részleteket olvasott fel abból az 1944-es ítéletből, amely – mások mellett – dr. Képíró Sándort is elmarasztalta. Meglepő módon a felolvasott szövegrészekből semmi olyasmit nem tudtunk meg, ami terhelő lenne a vádlottra. A tárgyalás kezdete viszont izgalmas volt: Varga Béla bíró rögtönzött divattanácsadást tartott a jelenlévőknek. Mint már korábban megírtuk, Falvai Zsolt ügyész arról tájékoztatta a bíróságot, hogy a nácivadász jeruzsálemi csapat eleddig ismeretlen szemtanúra lelt honunkban, akit ezennel feltálalnak a bíróságnak. Az ügyész kérte a tanú adatainak bizalmas kezelését (annyit tudunk, hogy a tanú szombathelyi illetőségű, Falvai úr szájából pedig elhangzott egy név: Zagyva Emma).

A mai tárgyalási napon – köszönhetően a korábbi bírói figyelmeztetésnek – kevesebb sajtómunkatárs jelent meg, mint korábban. Először az ügyész kért szót. Mint már korábban megírtuk, Falvai Zsolt ügyész arról tájékoztatta a bíróságot, hogy a nácivadász jeruzsálemi csapat eleddig ismeretlen szemtanúra lelt honunkban, akit ezennel feltálalnak a bíróságnak. Az ügyész kérte a tanú adatainak bizalmas kezelését (annyit tudunk, hogy a tanú szombathelyi illetőségű, Falvai úr szájából pedig elhangzott egy név: Zagyva Emma). Dr. Zétényi Zsolt kérte a bíróságot, utasítsa el a tanú meghallgatására vonatkozó kérelmet. A bíróság csütörtökön dönt a bizalmasan kezelt tanú meghallgatásáról.

Ezt követően Varga Béla bíró a közönséghez fordult, s kéretlen divattanácsadásba kezdett. Mint kiderült, azzal a három férfiúval volt baja, akik jelen sorok írója mögött ültek – csöndben, a tárgyalást nem zavarva. A baj az volt velük, hogy zöld színű pólójukon baloldalt – szívtájékon – egy Árpád-sávos pajzs volt látható, körötte a felirat (amit a bíró a messzi távolból nem láthatott): „PRO PATRIA ET LIBERTATE”. A tudósító a szünetben az egyik férfiút megkérte, hadd szemlélje meg közelebbről a corpus delictit. Az említett úr előzékenyen eleget is tett a kérésnek, így a tudósító megállapíthatta: a pajzs és a felirat nem külön kitűzőként került a pólóra, hanem annak szerves részét képezte. Hogy ez miért fontos? Az első tárgyalási napon tüntető csürhe ruháján szereplő zsidócsillag külön ruházati kellék volt, tehát egyszerű mozdulattal el lehetett távolítani. A Varga Béla bíró által kifogásolt pajzs és felirat láthatatlanná tétele viszont csak úgy volt lehetséges, hogy az említett férfiak levették, majd kifordítva újra felvették a pólókat. Magyarán: a kifogásolt pajzs és felirat a tárgyalóteremben maradt – csak elrejtőzött Varga Béla úr tekintete elől.

Hogy miért taglaljuk ezt oly részletesen? Azért, mert a fölháborodott hangon szónokló bíró olyan pajzsot minősített „politikai” jellegűnek és a tárgyalóteremből kiutasítandónak, amely pajzsnak a fele a magyar címerben is szerepel. Egy ilyen címer pediglen éppen Varga úr feje fölött lógott a teremnek a vargai fej mögött emelkedő falán, tudósító ezért töprengett is nagyon, hogy a szünetben a címer eltávolítása érdekében vajon éljen-e fölszólamlással Varga úrnál, de végül úgy döntött, nem borzolja tovább az amúgy is dúlt, vargai kedélyeket.

Szóval Varga Béla bírónak büdös a történelmi pajzs, meg a „Cum Deo pro Patria et Libertate”. Hogy miért, annak okát nem firtatom. Az viszont elgondolkodtató, hogy az első tárgyalási napon csak a zsidócsillag zavarta őt, más nem. Pedig volt akkor a teremben még egy corpus delicti, méghozzá Efraim Zuroff főzsidó ronda fején: egy szépséges, sötétes színű kipa. A zuroffi kipa nem zavarta Varga urunkat. Most a pajzs viszont igen. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. Támadt is egy ötletem: a következő tárgyalásra szép zöld kipákat kellene készíttetni, rajtuk héberül a felirat: „Cum Deo…” etc. Vajon mit szólna Varga urunk?

Megjegyzem, a zöld pólós derék urak szó nélkül levették, s kifordítva ismét felvették trikójukat, a bíró viszont most a „meztelenkedésen” háborodott föl, holott előzőleg ő szólította fel a delikvenseket a vetkezésre. Olyasmit mondott, hogy a pólós hazafiak „megszégyenítik a bíróságot”, meg hogy régebben nem volt ilyen gond, „10-15 éve fekete ruhában, fekete nyakkendőben jöttek a bíróságra” az emberek! Micsoda züllés, ugye? Mit merészel a magyar: nem öltönyben és télikabátban megy tárgyalásra – kánikulában!

Hazaérve próbáltam utánanézni, milyen alapon vetkőztet-öltöztet ez a jóember, de semmi „jogalapot” nem leltem a Varga-féle performanszra. Magyarán: Varga Béla bíró úr önkényeskedik – kivéve, ha kipát lát. Az védett tárgy. Az íratlan törvény szerint.

A fenti bevezető után térjünk a lényegre, a tárgyalásra. Mint jeleztem, dögunalmas volt a divatügyi előadás utáni Varga-szereplés. Mert a közel két óra során egyedül ő beszélt. Illetve olvasott. Méghozzá a Magyar Királyi Honvédvezérkar Főnöke Bíróságának Br. 448/43/118. számú ítéletéből – részleteket. Az 1944-es ítéletben dr. Képíró Sándort is elmarasztalták (10 évi fegyházra ítélték), ő volt ennek a pernek a XIII. rendű vádlottja. Mielőtt a részletekben elmélyednénk, egyetlen apró megjegyzés. A VKF bíróságának ítéletét még 1944-ben megsemmisítették, Képíró visszakapta a rangját, beosztását. Ez azt jelenti, hogy az egész 1944-es bírósági eljárás, ítélet semmisnek tekintendő. A Fővárosi Bíróságon zajló perben most mégis bizonyítékként tálalják a megsemmisített – tehát jogilag nem létező – 1944-es ítéletet, ami jogi nonszensz. Legalábbis jogállamban. Persze koncepciós perben – „cirkuszban” – minden megengedett.

Tehát Varga Béla bíró úr belevágott a cirkuszi mutatványba, elkezdte a jogilag nem létező, semmis ítélet egyes részeinek felolvasását, de előtte közölte: a legnagyobb csöndet óhajtja, „egy légy zümmögését sem akarom hallani”. Tudósító ezúton jelenti, hogy a legyek tényleg nem zümmögtek, kollektíve kussoltak.

Tehát a mai nap eledele a VKF bíróságának 1944-ben született ítélete volt. A XIII. rendű dr. Képíró Sándort hűtlenségért 10 év fegyházra, vagyonelkobzásra és politikai jogainak a gyakorlásától való eltiltásra ítélték. Az ítélet szerint a perbe vont csendőrtisztek alárendeltjeiket bűncselekmények elkövetésére buzdították, s ezért az eredetileg kitűzött cél – az ellenőrzés – kegyetlenkedéssé, fosztogatássá fajult. Az ítélet szerint 3300 személyt gyilkoltak meg Délvidéken. Az elítéltek e cselekményekkel bizalmatlanságot keltettek a magyar hatóságok iránt a lakosság körében, aláásták a honvédség és egyéb fegyveres testületek tekintélyét, az ellenségnek propagandaanyagot szolgáltattak, s ezzel ellenségeinknek előnyt, az országnak hátrányt okoztak – mondta ki az 1944-es ítélet.

A délvidéki akcióért elsősorban az I. és II. rendű vádlottat tették felelőssé: Feketehalmy-Czeidner Ferenc altábornagyot és Grassy József ezredest (későbbi vezérőrnagyot). Varga Béla bíró tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az ítélet több részből áll, a második rész a Grassy Józsefhez köthető cselekményeket taglalja, s a Képíró-perben csak ez a rész a releváns. A jelenlévők tehát csupán ezeket a szemelvényeket élvezhették Varga úr kissé halovány előadásában.

Elöljáróban ugyanazt hallhattuk, amit már a vádiratban is olvashattunk. Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök a helyi főispán kérésére rendelt el tisztogatást Délvidéken a partizánakciók miatt. Ezt követően az V. hadtest parancsnoka – Feketehalmy-Czeidner Ferenc – 1942. január 18-án adott ki parancsot, amelynek alapján január 20-án Grassy József részletesen szabályozta a teendőket.

Feketehalmy-Czeidner parancsában többek között az szerepelt, hogy Délvidéken a legerélyesebb rendszabályokat és megtorlást kell alkalmazni, de azt is leszögezte, hogy kegyetlenkedni tilos. A parancs szerint a tisztogatás során különbséget kell tenni az őshonos és a szerb uralom idején betelepült lakosság között. A parancs rendelkezett a gyanús személyek ügyét kivizsgáló igazolóbizottság felállításáról, a magántulajdon sérthetetlenségéről. A parancs szerint a betegeket, aggokat, gyerekeket kímélni kell, a lopást, fosztogatást elkövetők ellen pedig statáriális eljárást helyezett kilátásba.

Feketehalmy-Czeidner parancsát az 1944-es ítélet szerint minden csendőrtiszt megkapta, tehát Képíró Sándor is. E parancs alapján adta ki január 20-án Grassy József ezredes a maga utasításait, amelyek Újvidékre terjedtek ki.

Grassy elrendelte, hogy január 21. és január 23. között kerüljön sor a razziára, s parancsa részletesen szabályozta az akció menetét. Eszerint mindenkit igazoltatni kell. Akivel kapcsolatban gyanú merül fel (pl. hamis igazolvány), azt a Leventeotthonba kell küldeni az igazolóbizottság elé. Grassy parancsa szerint a csendőrjárőr a fegyverét csak támadás és szökés esetén használhatja.

Képíró Sándor közvetlen elöljárója Gaál Lajos csendőr alezredes volt, aki a beosztottjainak tartott eligazításon részletes tájékoztatást adott a teendőkről. A parancs szerint a kutató járőrök által elfogott személyeket gyűjtőhelyre kellett szállítani, ahonnan külön járőrök vitték a lefogottakat a Leventeotthonban székelő igazolóbizottság elé. Egy-egy járőr két csendőrből és 2-3, biztosítást végző katonából állt: házkutatást, ellenőrzést ugyanis csak csendőr (illetve rendőr) végezhetett. Minden fogolyról rövid jegyzetet kellett készíteni – ezek a jegyzetek azonban nem maradtak fenn. A mintegy 240 kutatójárőr irányítása és ellenőrzése a csendőrtisztek – mások mellett Képíró Sándor – feladata volt.
Gaál Lajos csendőr alezredes január 20-án arról is tájékoztatta beosztottjait, hogy nem szabályszerű razziáról lesz szó, hanem a tisztogatás során a jogtalan fegyverhasználat is megengedett, sőt kívánatos.

Képíró Sándor csendőr főhadnagy és Kun Imre csendőr százados aggályaikat fejezték ki emiatt elöljárójuknak, akitől írásban kérték a parancsot. Gaál azonban azt válaszolta: ilyesmit nem szokás írásba foglalni.

1942. január 21-én, reggel hat órakor kezdődött meg a razzia. Ezen a napon – az elöljárók szerint – eredménytelen volt az akció, s már ennek a napnak az estéjén felveti Grassy József (többek között Képíró Sándor előtt), hogy nem az emberek összegyűjtése a cél. Ekkor születik meg az ötlet, hogy kivégzőhelyet kell keresni, s az újvidéki strandra esik a választás. Az első kivégzések az éjszaka folyamán meg is történnek. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy ezekért a gyilkosságokért Képíró Sándort felelősség nem terheli – nem ő volt az ötletgazda, ráadásul nincs semmi bizonyíték arra, hogy bárkinek a halála a lelkén száradna.)

Január 22-én este Grassy József újabb eligazítást tartott, s közölte, hogy Feketehalmy-Czeidner nincs megelégedve az eredménnyel. Grassy azt mondta a tiszteknek: járjanak el erélyesebben, s ha másnap polgári személyek kószálnak a kordonoknál, lőjék le őket, nem különben az ablakokban bámészkodókat. Hogy fokozzák a 23-án elvárt harci kedvet, eljátszottak egy „partizánakciót” is, melynek során néhány csendőr „megsérült”. Másnap – mint köztudott – tömeges kivégzésekre került sor Újvidéken.

A legutóbbi tárgyalási napon a bíró fölolvasta Nagy János egykori honvédtiszt (1942-ben még csak zászlós) 1948-as vallomását, amelyből megtudtuk: az erőszakkal kicsikart vallomás szerint Képíró Sándor adott Nagynak parancsot arra, hogy 30 elfogott személyt a sportpályán felállított kivégzőhelyre szállítson (akiket aztán ott ki is végeztek). Az 1944-es ítéletben egy hadapródőrmester vallomása szerepel: eszerint január 23-án 11 óra 30 perckor egy zászlós jelent meg a sportpályán, átadta az általa hozott foglyokat azzal a paranccsal, hogy ki kell végezni őket. Ez – kisebb vita után – meg is történt. Az 1944-es ítélet szerint 1942. január 23-án több helyen is folytak kivégzések Újvidéken – egészen 16 óráig. A VKF bírósága tényként állapította meg, hogy Újvidéken mintegy 900 ember „tűnt el”, akik közül 556 zsidó volt. Az áldozatok között voltak gyerekek és aggastyánok is.

Közel két órán keresztül hallgatta a közönség a fentiekben elmondottak bővített kiadását Varga Béla bíró úr tolmácsolásában. Semmi újat nem tudtunk meg. Képíró Sándor állítólagos háborús bűntettéről egy árva szó sem esett. Ráadásul egy olyan ítéletből kaptunk szép nagy adagot, amelyet – mint már korábban többször leírtuk – 1944-ben megsemmisítettek, tehát bizonyítékként felhasználni jogi nonszensz. Ezen még a legyek is annyira meglepődtek, hogy döbbenetükben tényleg elfelejtettek zümmögni.

A tárgyalás csütörtökön a történész szakértők meghallgatásával folytatódik, s ekkor születik döntés arról, hogy a bizalmasan kezelt, szombathelyi illetőségű szemtanút meghallgatja-e a bíróság.

Falusy Márton – Hunhír.info