Nagy az én bűnöm: amikor megkezdődött a dr. Képíró Sándor ellen indított koncepciós per, nem látogattam el az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) honlapjára. Csak ma jutott eszembe, hogy megnézzem: írtak-e valamit az ügyről az eurómetéltek. Írtak hát. Szokásukhoz híven hazugságokat.

Képzeljünk el egy átlagos eurózsidót, adjunk néki nevet is: Nathan. Nos metéltünk ücsörög valahol Európában egy csöndes gettóban, zabálja a maceszt, hörpint hozzá némi kóser bort, s közben arra gondol: meg kellene nézni, mi hír magyarországi hitsorsosainál. Május 6-án, pénteken – még sabbat beállta előtt – megleli az EJC honlapján az örvendetes hírt: „Megkezdődött Budapesten Képíró Sándor, a legkeresettebb náci büntetőpere”. Nathant szinte szétfeszíti a boldogság, megtapogatja imaszíját, s hálát ad Jehovának, hogy végre megint rács mögé dug egy rohadt nácit a bosszú népe. Mivel közeleg a naplemente, s hamarost beköszönt a sabbat, gyorsan végigfutja a beszámolót.

Azt olvassa, hogy ez a legfélelmetesebb náci „teljesen ártatlannak” vallja magát, s az ellene indult pert „cirkusznak” nevezi. Szörnyű! Aztán azt olvassa, hogy ez a náci közel hetven évvel ezelőtt egy Novi Sad nevű településen részt vett abban a razziában, amelynek során 1200 szerbet és zsidót öltek meg. Nathan keze ökölbe szorul, fején a kipa megremeg.

Aztán azt olvassa, hogy ez a Képíró 36 ember meggyilkolására adott parancsot. Nathan meghökken. Mi az hogy ember? Nem 36 zsidó? (Nathan úgy szereti felebarátját, mint önmagát – feltéve, ha a felebarát is metélve vagyon.)

És aztán szeme elé kerül Efraim Zuroff neve. Ez megnyugtató. Szép zsidó név. Zuroff azt nyilatkozza, hogy „ez az első per magyar háborús bűnös ellen”. Nathan szörnyülködik: hát a háború után senkit nem vontak felelősségre? Szólni kellene Zuroffnak, hogy keresse tovább a magyar nácikat, gondolja Nathan, de vészesen közeleg a naplemente.

Hogy ez a Zuroff milyen derék ember! Azt nyilatkozza, hogy „könyörületről, együttérzésről és a tények semmibe vételéről szó sem lehet”. Nathan egyetértőn bólogat, majdnem kiesik szájából az utolsó maceszdarab.

Na de mit merészelt mondani ez a veszedelmes náci? „A vád hazugság, minden hazugság. Semmit sem tudtam a kivégzésekről. A katonák nekem nem mondtak semmit.” Nathan keze megint ökölbe szorul: micsoda hely ez a Budapest, hogy még beszélni is engedik ezt a szörnyszülött nácit? Agyoncsapni!

De aztán olvas tovább, s dúlt lelke megnyugszik. Megtudja, hogy „Képírót már kétszer is elítélték – távollétében – az újvidéki bűncselekményekért: először 1944-ben, aztán 1946-ban – már a kommunisták uralma alatt – ismét, amikor a korábbi tíz évi börtönről szóló ítéletet megsemmisítették.” Szóval kétszer is elkapták ezt a gazembert! „1946-ban 14 évre ítélték, de elkerülte a börtönt, mert Argentínába menekült”.

Nathan alig kap levegőt. Ha egyszer már elítélték, akkor most mit szarakodnak a tárgyalással, akasszák föl gyorsan!

Zuroff újabb mézédes szavaitól azonban ismét béke költözik Nathan szívébe. Zuroff ugyanis reméli, hogy Képíró bűnössége bizonyítást nyer, és a bíróság elítéli. Ez azért is fontos – magyarázza Zuroff -, mert manapság a magyar társadalomnak a szélsőjobb veszély, a rasszizmus és a cigányellenesség problémahalmazával kell szembesülnie. Milyen okos ez a Zuroff! Azok a rohadt magyarok pedig ellenállnak nekünk, nem akarnak szembesülni! Fölakasztani mindet!

S Nathan látja, nemcsak Zuroff nyilatkozott szépeket, hanem a szerbiai zsidó közösség egyik tagja, Boris Kopilovic is, aki azt fejtegette: valamennyi náci bűnöst bíróság elé kell állítani, „nem fontos, hány évesek, vagy hogy milyen az egészségi állapotuk”. Így van, Jehovára mondom!

Nathan megint bólogat, ez így szép, az áldozat népe vagyunk, tessék minden gójt fölkötni. De rémülten látja, Képírót legfeljebb életfogytiglanra ítélhetik.

Amikor a szöveg utolsó mondatához ér, Nathan a naplemente küszöbén lefordul a székről: „Képíró ügyvédje Zétényi Zsolt a Nemzeti Jogvédő Szolgálattól, amely szerv közel áll a magyarországi szélsőjobboldal pártjához, a Jobbikhoz”.

Nathan lassan ocsúdik, kibogozza az összekuszálódott imaszíjakat, s azon töpreng: Képíróval egy füst alatt nem lehetne börtönbe csukni ezt a náci Zétényit is? Lehet, hogy ő is ölt már zsidót? De Zétényi várható sorsáról Zuroff nem mond semmit, mert a cikk véget ért. S véget ért a péntek is, a nap lenyugodott, a beköszöntő sabbattal pedig Nathan szívét eltölti a bosszú édes érzése.

Nathant most elküldjük oda, ahova való, s levonunk néhány tanulságot. Az EJC honlapján található, fentebb Nathan eurózsidó szemével kivonatolt szöveg címe alatt a forrás is megjelöltetik: „The European Jewish Press by AFP”. Nem ismerem az AFP közleményét, lehet, hogy ez az eurózsidó Press némileg metélte az eredeti szöveget. Mert az idézett állítások hazugságok. Nathan és fajtársai pedig mindezt el is hiszik. S ha a bíróság fölmenti majd szegény Képíró bácsit, akkor az euró- és nem eurózsidók mind-mind őrjöngeni fognak.

Mert ugye hazugság például az, hogy Képíró bácsit távollétében kétszer is elítélték. Egyszer ítélték el (akkor sem távollétében), de a törvénytelen ítéletet 1944-ben megsemmisítették. 1946-ban nem volt ellene eljárás, tehát ítélet sem született, ami elől elmenekülni sem tudott Argentínába.

Az sem igaz, hogy Magyarországon ez az első per, amely háborús bűncselekménnyel vádolt személy ellen zajlik. Zuroff itt saját magát óhajtotta fényezni, hogy ő milyen tökös gyerek, ő ráncigálta ki az első magyar nácit az otthonából! Egy minimálisan művelt eurózsidónak azért annyit illenék tudnia, hogy 1945 után bosszúperek tömegét indították meg, a hóhérnak alig akadt szabad perce két akasztás között.

A legförtelmesebb állítás szerintem az utolsó megjegyzés: Zétényi Zsoltot egyértelműen „lenácizza” az eurózsidó söpredék. Az ő szótárukban ugyanis a „szélsőjobb” kifejezés nácit, fasisztát, antiszemitát jelent. Az emberben tényleg följön a hányás.

A metéltek galádságait olvasva mit tehet egy magyar ember? Tanakodtam egy ideig, majd elővettem egy „lepedőnyi” géppapírt, kék filccel rajzoltam rá egy Dávid-csillagnak látszó ábrát, alája odafirkantottam a „Nathan” nevet, majd kinyitottam lakásom utcára néző ablakát, s közterületen, pontosabban közlégben elégettem a „Dávid-csillagos lepedőt” Nathannal együtt. Most meg ülök, s várom a kommandósokat…

Falusy Márton – Hunhír.info