- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Elégtételt akar venni a meghurcolt magyar katona a zsidó gyűlölet-nagymesteren

Péntek délelőtt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódott a per, melyben a magánvádló Képíró Sándor becsületsértéssel vádolja Efraim Zuroffot, a holkauszt-cápát. A holoipar vezére azt hazudta Képíróról, hogy háborús bűnös, noha Zétényi Zsolték eddig már minden állítását megcáfolták a zsidó gyűlöletrabbinak.

Képíró a bíró kérdésére előadta: nem ölt meg senkit, és az igazoltatásokban sem vett részt, mert feladata az igazoltatást végző csendőrök ellenőrzése volt. Sőt, egy családot éppen ő mentett meg a biztos haláltól. Ügyvédjéhez fordulva Képíró azt mondta: erkölcsi elégtételt akar, “ez a minimum.” A tárgyalóteremből kifelé menet egy újságíró kérdésére kijelentette: nem bánt meg semmit, nem terheli semmilyen felelősség.

Hunhír.info