- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Zsidók üldözik a magyarokat Magyarországon

Magyarországon vizsgálódik a Wiesenthal Központ izraeli igazgatója, a nácivadász akció vezetője. Többek között a zsidó hitközség vezetőivel, szemtanúkkal és történészekkel találkozik, hogy ha kell, mindenáron bebizonyítsa: Zentai Károly és Képíró Sándor háborús bűnöket követett el.

A Budapestre látogató “nácivadászként” elhíresült férfi a Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának tájékoztatása szerint azon túl, hogy tárgyal a magyarországi zsidó hitközség vezetőivel, nyomoz is, mert neki erre is van felhatalmazása. Úgy tudni, szemtanúkkal tárgyal Zentai Károly és Képíró Sándor ügyében. A még élő nácikat, nyilasokat és más, a II. világháborúban súlyos bűncselekményeket elkövetőket felkutató Efraim Zurof Utolsó esély akciója nyomán került képbe az Ausztráliában élő Zentai Károly, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1944-ben agyonvert egy 18 éves zsidó fiatalembert, mert az nem viselte a sárga csillagot. Magyarország korábban már hivatalosan is kérte a férfi kiadatását.

A másik, még futó ügyben Képíró Sándor, volt csendőr százados ellen ügyészségi nyomozás indult a Wiesenthal Központ feljelentése alapján, a gyanú pedig az, hogy a ma 93 éves férfi 1942-ben az Újvidéket elfoglaló magyar karhatalom tagjaként részt vett abban a razziában, ahol mintegy 1300 embert gyilkoltak meg.

Sokat tárgyalt ügy volt a szintén Ausztráliában élő Polgár Lajosé. A Zurof-féle kutatás arra az eredményre jutott, hogy 1944 őszén az egykori nyilas párt magas rangú tagjaként Polgár Lajos volt az Andrássy úti Hűség házának vezetője, és őt terheli a felelősség az abban az időszakban ott történt gyilkosságokért és kínzásokért. Polgár Lajos azonban tavaly nyáron elhunyt. A Wiesenthal Központ jelenleg is több mint 10 magyar ellen vizsgálódik a II. világháborúban elkövetett bűnök miatt.

HunHír.Hu – MR nyomán

HunHír.Hu kommentár: a zsidó bezzeg sosem felejt, ha kell, a fél világot beutazza, hogy egy idős emberre rábizonyítsa, hogy háborús bűnös volt. Ezek nem ismernek kegyelmet, bosszúvágyukat nem oldja békévé az idő sem. Ha a magyarok netán arra “vetemednének”, hogy hasonló vadászatot tartsanak a volt zsidó származású kommunista gyilkosok ellen, az bizony irtózatos óbégatást váltana ki köreikben.
Hazánkban a mai napig szabadon sétálgatnak a volt ávós vallatólegények, az 56-os forradalmárok közé lövő gyilkosok, egy jól ismert képviselőjük még meg is sértődött, hogy nem kaphatta meg a legmagasabb állami kitüntetést. Még a hírhedt Péter Eisenberger Benjámin Gábor is békés nyugdíjas kort ért meg, csak 1993-ban vette el az ördög. Még a rendszerváltoztatás után sem „vadászták le” és nem róttak ki rá semmiféle büntetést, nem úgy, mint ezt a túloldalon a zsidó “nácivadászok” követelik, talán el sem követett tettekért.

HunHír.Hu