A Beregszászi Bethlen Gábor Líceum magyar gimnazistái online térben szívják magukba a tudást, az orosz-ukrán háború kitörése óta az intézmény kijelölt menekültszálló. Általában 70-80 háborús övezetből érkezett ukrán, 8 hónapostól a 84 évesig, többségében nő és gyermek lakik itt, de vannak férfiak is, azaz teltházzal működnek. Az oroszok visszavonulásával ugyan néhányuk hazatért Kijevbe, de amint meglátták, hogy még mindig tankoktól és ukrán katonáktól hemzseg a város, sarkon fordultak és másnap újra be is kopogtattak a régi magyar gimnázium ajtaján.
Fiatal nő ül az emeletes ágy alsó részében, kislánya az ablak előtti íróasztal előtt fejhallgatóval, laptop billentyűit nyomkodja, tanul. Kettejük között egy nyúl hordozóban. Háborús övezetből jöttek, Mikolajivból. A z apuka informatikus, az ő munkája nem helyhez kötött, az édesanya fogtechnikus, egyelőre kapja a fizetése nagyobb részét. A líceumban egyébként egy külön termet szereltek fel és alakítottak ki a diákoknak, a kislány kivételével mindenki odajár tanulni, de ő nem akart felmenni. A kislány a gimnáziumban ünnepelte születésnapját. Korábban nagy álma volt, hogy emeletes ágyat kapjon, az apuka keserédesen meg is jegyezte: Vigyázni kell, mit kívánunk, ki tudja, milyen körülmények között teljesül az.
Ahonnan ők érkeztek, ott nincsenek csak ukrán katonák, az oroszok messzebb vannak, de hallották a lövéseket. Hogy az oroszok lőnek távolból rájuk, vagy az ukránok, nem tudja. A helyzet azonban nem egyértelmű.
Sokan mesélik a lakók közül, hogy az első hetekben nem engedték ki őket Harkovból és Kijevből az ukrán katonák. A tömbházakat körbevették, s nem hagyták jó darabig elhagyni otthonaikat. Mártírokat, áldozatokat csinálnak sajátjaikból. Vitalij nehézsúlyú Klicsko polgármester úr azzal riogatta őket, hogy Kárpátaljára ne menjenek, mert ott a magyarok gonosztevők. Ehhez képest sorra hívták a rokonokat, barátokat, ismerősöket és senki nem fogadta be őket, csak a kárpátaljai magyarok. Az ellátásukról, élelmezésükről ők gondoskodnak, tanárok járnak be a konyhára kisegíteni a személyzetnek, illetve takarítani, vagy foglalkozni a gyerekekkel. Erre is van persze a kijevieknek magyarázata, ahogy egy ukrán riporter fogalmazott a helyieknek (beregszászi magyaroknak): Kárpátalján barátságos ukránok laknak.
Egymás között oroszul beszélgetnek, de ha jön egy-egy echte ukrán, átváltanak, nem várják meg, hogy rendreutasítsák őket.
Befut az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet egy csoportja is, hiszen sok az ember, már meglévő betegséggel küzdve is érkeztek és egy általános vizsgálat sem árthat. A konyhában borsleves készül, ez az ukránok egyik kedvence, a főétel csirkepaprikás tésztával és káposztasalátával. Az alkalmazottak, önkéntesekkel együtt névre szóló ajándékokat készítenek az ortodox húsvétra, amely idén április 24-25-én lesz.
A hazugságok által gerjesztett magyargyűlölet pedig itt is felütötte a fejét. Mielőtt bevezették volna a szesztilalmat Ukrajnában, az ukrán menekültek számos alkalommal részegen hőbörögtek és támadtak a magyarokra. Ott is, ahol befogadták őket. A nők nem merték elhagyni a házaikat, nehogy megerőszakolják őket az ukrán menekültek, akik a férfiakat torkuk elvágásával fenyegették, csupán azért, mert magyarok. Gútán például odáig fajult a helyzet, hogy ki kellett hívni a rendőrséget, ők állították le az ukrán testvéreket. De volt, hogy úgy megélénkültek az ukránok az alkoholtól, hogy bátorságukban az őket segítőkkel, befogadókkal is erőszakoskodtak. A nem kevés ilyen rendbontás után vonták be átmenetileg a polcokról az italokat, de már újra lehet kapni.
Erdélyi Éva, a líceum igazgatóhelyettes asszonya töretlen lelkesedéssel és fáradhatatlanul koordinál. Azt mondja, kapnak hideget-meleget, de mindenki kötelességének érzi, hogy segítsen. Ő a háború másnapján ragadt itt, amikor megérkezett az első 20 menekült. Rajtamaradt ez a feladat és nem bánja. A Magyar Református Szeretetszolgálat a dunántúli református gyülekezetek által összegyűjtött főznivalót, zöldséget, tésztát, fűszert és almát, valamint a gyártó által felajánlott rengeteg tisztítószert, mosószert, öblítőt hoz. Öröm adni és kapni egyaránt. Egy másik adományozó két zsák papuccsal fut be, ennek is jó hasznát veszik.
Hogy mennyire veszik ki részüket a munkából a menekültek? Öt hétig nem mozogtak igazán otthonosan. Ekkor érkezett el az a pont, amikor az intézmény dolgozói megkockáztatták: felkérik őket, hogy segítsenek be a takarításba, és legalább a WC-t maguk után tegyék rendbe. Nagyot álmodtak a “diplomás takarítók” és megérte, mert eleinte lázongtak ugyan a befogadottak, de a kifüggesztett beosztást azóta betartják, minden nap másik szoba végzi ezt a feladatot. Van lehetőségük mosni is, két gép megy reggeltől estig, igaz nem tudják, meddig bírják a strapát.
A gimnáziumba beiratkozók számáról semmi pontosat nem lehet tudni, elképzelésük sincs, hányan vannak és maradnak még Kárpátalján a diákok közül, ha szeptembertől újra helyreállna a rend. Addig is az online tanítás mellett az líceumban oktatják az ukránokat: heti több órában a magyar nyelv alapjaival ismertetik meg őket. Akik itt vannak huzamosabb ideje, egy-egy kivételtől eltekintve, már értékelik a magyarokat, és tudják, hogy jó helyen vannak, az újabbakat már ők rendezik le, ha esetleg a felsőbbrendűség kitörne belőlük. Ez is egy misszió, az asszimiláció missziója.
Elégedetlen, morgolódó, őket “magyari” kiszolgálószemélyzetként kezelő menekültek mellett akadtak többen olyanok is, akik köszönetüket azzal fejezték ki: délután a játszóterezésből nem egyből haza vették az irányt, beugrottak virágért, hogy elültethessék hálájuk jeléül. Ezzel a melengető képpel a hátunk mögött hagyjuk el a líceumot, azzal, hogy még visszatérünk.
Az asztélyi határátkelő problémákkal küzd, mondják, 40 perce elment az áram. Az ukrán kiskatona javasolja, menjünk tovább, keressünk egy másik átkelőt, mert nem tudni, meddig tart. Mi azért bízunk és várunk. 15 perc után csillan a fény az alagút végén, mehetünk. Mire a vámhoz érünk, újabb akadályba ütközik az ukrán állam védelmi ereje. Az áramszünet után összeomlott a rendszer, nagyjából még három óra, mire ideér valaki hozzáértő. Nyugdíjas korú férfiból tör előre az igény:
Bárcsak jönnének az oroszok és elvinnének benneteket!
G. Németh Éva – Hunhír.info
