- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Ukrán választások: Kiakadt az ukrán külügy

A jelentős ellenszél ellenére a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) sikeresen szerepelt a vasárnapi helyhatósági választásokon – nyilatkozta Brenzovics László, a szövetség elnöke az ungvári TV21-nek.

Brenzovics László szerint sok képviselőt juttathatnak be a megyei tanácsba. Kiemelte, hogy Babják Zoltán jelentős fölénnyel nyerte meg a beregszászi polgármesteri választást.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szürtei és a nagydobronyi kistérség vezetői posztjáért induló jelöltjeire szavaztak a legtöbben.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökének adatai szerint Nagy Ferenc 1839 szavazattal választották a nagydobronyi kistérség vezetőjének. Puskár Árpád 1704 szavazattal nyert a szürtei térségben.

Bocskai István, a város eddigi polgármestere győzött Nagyszőlősön is, megelőzve a Nép Szolgája párt által indított Ivan Buskót.

– A KMKSZ következetesen kiáll a kárpátaljai magyarság mellett és ezt a választók most meghálálták. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a különböző helyhatóságokban olyan koalíciók jöjjenek létre, melyek Kárpátalja érdekeit szolgálják – nyilatkozta a szövetség elnöke.

Kárpátalja városaiban a legtöbb szavazatot a regnáló polgármesterek szerezték. Ungváron – Bohdan Andrijiv, Munkácson – Andrij Baloga, Beregszászban – Babják Zoltán, Nagyszőlősön – Bocskai István, Huszton – Volodimir Kascsuk, Técsőn – Ivan Kovacs, Polenán – Ivan Drahobeckij, Irhócon – Mihajlo Cirik, Ökörmezőn – Vaszil Scsur – tudatta a transkarpatia.net.

Mélységesen szomorú az ukrán külügy

Az ukrán külügyminisztériumot „mélységesen elszomorítja, hogy Budapest hivatalosan beavatkozott Ukrajna belügyeibe azzal, hogy az ukrajnai helyhatósági választások napján a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mellett kampányolt.”

Az ukrán külügy sajtószolgálata szerint [1] „Magyarország arcátlanul megerősítette közvetlen beavatkozását Ukrajna belügyeibe és alattomos csapást mért Ukrajna következetes erőfeszítéseire, melyeket az ukrán–magyar kapcsolatokban fennálló problémák konstruktív megoldása érdekében tesz”.

A minisztérium úgy véli: a „magyar származású ukrán állampolgárok” fontos és szerves részét képezik az ukrán közösségnek és megvan minden szükséges joguk és lehetőségük, hogy szabadon megválasszák önkormányzati képviselőiket.

A közlemény szerint Budapest megsértette Ukrajna jogszabályait és nem hagyott más lehetőséget, mint hogy Kijev keményen reagáljon ezekre a lépésekre a nemzetközi gyakorlatnak és az ukrajnai jogszabályoknak megfelelően.

“A magyar fél részétől az érzelmek felfokozása és Ukrajna állampolgárainak provokálása arra, hogy megsértsék Ukrajna Alkotmányát és törvényeit, kudarcra van ítélve” – írják.

Az ukrán külügy azon akadt ki, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter vasárnap reggel közösségi oldalán leszögezte: a határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson, hogy ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül. Bejegyzésében Szijjártó kiemelte: egyetlen magyar szervezet, a KMKSZ indul a Kárpátaljai Megyei Tanácsba való bejutásért, és rossz lenne, ha a magyarok megyei szintű képviselet nélkül maradnának.

Azok a kárpátaljaiak, akik Magyarországon tartózkodnak, hazamehettek szavazni és visszatéréskor mentesültek a karantén-kötelezettség alól, a könnyebb átjutás érdekében pedig ismét üzemelt a barabási határátkelő.

Karpatalja.ma – Hunhír.info