- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Összefogott most magyar a magyarral…

A Kárpát-medencei magyar közösségek számára is példaértékű az az anyaországi és kárpátaljai összefogás és együttműködés, amelynek köszönhetően mintegy száz diák kezdhette meg tanulmányait az új tanévben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola újonnan létesült Egán Ede Szakképzési Centrumában – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn az ungvári járási Nagydobronyban, az intézmény tanévnyitó és átadó ünnepségén.

A nagydobronyi református templomban tartott rendezvényen mondott köszöntőjében a politikus hangsúlyozta: három minisztérium, két szakképzési intézmény és egy felsőoktatási intézmény közös munkája, hogy megindult a képzés az Egán Ede Szakképzési Centrumban, s már most tervezhető a jövő. Nem titkolt céljuk, hogy tovább fejlesszék a külhoni magyar oktatási rendszert, teljesítve a magyar kormánynak a külhonban élő magyarok boldogulásának támogatására tett vállalását. Ennek részeként 2015-ben a külhoni magyar szakképzés évében megkezdték a külhoni magyar szakképző intézmények hálózatának bővítését és megerősítését, és azóta 145 felszerelt szaktanterem, tanműhely és tangazdaság létrejöttéhez járultak hozzá – tette hozzá.    

Potápi Árpád János jelentős sikerként értékelte, hogy az Egán Ede Szakképzési Centrum közel kétezer négyzetméter alapterületű, 434 millió forintos magyar kormánytámogatással épült nagydobronyi oktató központjában és kollégiumában 95 diák tanulhat anyanyelvén különböző szakmákat a XXI. század igényeinek megfelelő körülmények között. Az intézmény a biztos jövő alapja, olyan jövőé, amelyben a magyar emberek tudnak és akarnak munkálkodni – fűzte hozzá. “Oktatási támogatásainkkal és beruházásainkkal továbbra is azt a kiemelt nemzetpolitikai célt szeretnénk szolgálni, hogy tovább erősítsük magyar közösségeink identitását, anyanyelvi oktatását, a fiatalok szülőföldön való boldogulását” – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.    

Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektora kiemelte, hogy a szakképzési centrum megépítésével és elindításával a kárpátaljai magyarság 30 éves álma valósult meg. A rektor elmondta, hogy a nagydobronyi centrumban a Mátészalkai Szakképzési Centrummal és a Baross László Mezőgazdasági Szakgimnáziummal közös iskolarendszerű képzés indult el szeptember 2-án, amelynek keretében 95 diák 7 szakmát sajátít el két év alatt oly módon, hogy az egyik héten Nagydobronyban, a másikon Mátészalkán tanul majd. A diákok a szakképzés keretében ukrán szaknyelvet, ukrán jog- és vállalkozói ismereteket is tanulnak majd, és Nagydobrony körzetében tevékenykedő vállalkozóknál vesznek részt szakmai gyakorlaton.    

A szakember köszönetét fejezte ki a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, az Agrárminisztériumnak, az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, a Kereskedelmi és Iparkamarának, valamint az Agrárkamarának a kárpátaljai magyar nyelvű szakképzéshez nyújtott támogatásért.    

Potápi Árpád János hétfő délelőtt az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében magyar kormánytámogatással felújított oktatási részleget adott át. Az államtitkár a sajtónak elmondta: a magyar állam az elmúlt 4 évben 109 millió forintot fordított az egyetem magyar nyelvű oktatást szolgáló infrastrukturális fejlesztésére. Jelezte, a mostani fejlesztés 4 millió forintba került, de további két fejlesztéssel összesen 10 millió forintot tett ki a beruházás. Fontosnak nevezte, hogy az intézmény 240 magyar anyanyelvű diákja jó körülmények között tanulhasson, ezért a magyar kormány folyamatosan támogatja az egyetemet.

MTI