- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Porosenko harmadik Majdant tervez?

Az első erre vonatkozó információ a USA kijevi nagykövetségétől származik, amely arra kéri az amerikaiakat, hogy halasszák el augusztusra tervezett ukrajnai utazásukat, kerüljék az itteni tömegrendezvényeket, mert terrorcselekményektől, zavargásoktól kell tartani. Ezzel lehet összefüggésben, hogy elrendelték a Nemzeti Gárda járőrözését az ország városaiban.

A portál szerint a legnagyobb valószínűséggel a fővárosba tervezett két felvonuláson robbanhat ki a harmadik majdan, vagy az azt elindítható konfliktus.

Az egyik, a Méltóság menete elnevezésű ünnepi demonstrációt maga az új államfő fogja megnyitni és vezetni. Ugyanakkor készül egy másik, nem hivatalos, Petro Porosenko által szervezett és pénzelt ellendemonstráció is, amelyen szélsőséges nacionalista szervezetek kívánnak részt venni. A Porosenko – féle „Ukrajna védelmezői” parádénak az útvonalát úgy rajzolták meg, hogy az keresztezze a hivatalos felvonulás útvonalát.

Egyes nacionalista csoportoktól származó információk szerint Porosenkóék más, Zelenszkij ellenes akciókat is terveznek. Tehát a nyugalom megzavarását célzó provokációkra, de akár terrorcselekményekre is sor kerülhet. Ezekre Ukrajna más városaiban, elsősorban a megyeszékhelyeken is fel kell készülni. A portál ismerete szerint a rendbontásokat a C-14 szélsőséges nacionalista szervezet készíti elő.

Az akcióikban állítólag nem vesz részt a Szvoboda, mert ez a csoport önállóan, saját felfogása szerint akarja méltatni a függetlenség napját.

Karpathir.com

Hunhír.info