- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Kuruc fesztivál Ugocsa vármegyében

Az elmúlt vasárnap, július 14-én az ugocsai Péterfalván került megrendezésre az immár hagyománnyá váló kuruc fesztivál. A rendezvényen több civil szervezet is képviseltette magát, köztük Kovács Béla, az Európai Parlament Képviselőjének Beregszászi Fogadóirodája.

Az esős idő ellenére sok látogató volt kíváncsi a programokra. Ungvártól Aknaszlatináig Kárpátalja szinte minden szegletéből érkeztek a KMKSZ alapszervezeteinek csoportjai, ami jó szervezettségről tanúskodik ebben a fordított értékrendű világban. A résztvevőket a szervezőkön kívül köszöntötte Bődi Szabolcs, Kunszentmiklós polgármestere is. A közönség szórakoztatásáról a kárpátaljai népzenei és néptáncegyüttesek gondoskodtak, az embernek néha az az érzése támadt, hogy egy néptáncfesztiválon vesz részt. Népes csoporttal voltak jelen a kárpátaljai ruszin szervezetek, akik fesztiváli hangulatot keltettek. A táncprodukciók között üdítő színfolt volt Tóth Péter Radnóti-díjas versmondó fellépése. A rendezvényen a kézműves mesterségek fortélyaiba is bepillantást nyerhettünk, és megkóstolhattuk a beregi táj jellegzetes borait. Sajnos a standokon megtalálható volt a „nélkülözhetetlen” kínai műanyagjátékok dömpingje is.

Talán szerencsésebb lenne, ha a jövőben a szervezők az értékeket közvetítő tárgyakra helyeznék a hangsúlyt a kínai bóvlikkal szemben.

Folyamatos volt az érdeklődés a Kovács Béla EP-képviselő beregszászi fogadóirodájának sátra előtt is. Sok ismerős arc köszönt vissza, akikkel az elmúlt 3 év folyamán együttműködtünk, de voltak olyan érdeklődők is, akik most találkoztak először az irodával. Kelendőek voltak a Hazai Pálya és a Barikád újságok, a rovás ábécék. A beszélgetések során erőteljes érdeklődés mutatkozott a magyarországi politikai kultúra iránt, azon belül is a Jobbik Magyarországért Mozgalom nemzetstratégiával kapcsolatos kérdéseket tettek fel az érdeklődők.

Véleményem szerint hiányzott a fesztiválról az előadói sátor, hiszen a rendezvényen sok nemzetéért aggódó magyar ember gyűlt össze, akik az eszem-iszom mulatságon kívül értelmes párbeszédekre és értékes előadásokra is igényt tartottak volna.

Összességében a kezdeményezés jó, a hiányosságokat lehetne pótolni, ha van hozzá jó akarat a szervezők részéről.

Kívánom, legyen jövőre is Kuruc Fesztivál, sok-sok kuruccal, hogy lássa a világ: él még Rákóczi népe!

Egy közös cél kell, hogy vezéreljen bennünket: MAGYARORSZÁGOT MEG KELL MENTENI!

Szebb jövőt!

Kovács Dezső
Kovács Béla, az Európai Parlament Képviselőjének Beregszászi Fogadóirodája

Hunhír.info