Volodimir Ribak, az ukrán parlament új elnöke egyenjogúnak nevezte az orosz és az ukrán nyelvet, miközben a magyart és a románt kisebbséginek egy interjújában. A házelnök kijelentette, hogy noha az ukrán nyelv státusát az ország alkotmánya védi, ő maga az orosz nyelv egyenjogúsága mellett áll ki.
A donyecki származású politikus a magyar nyelvet lehet kisebbséginek tekinteni Kárpátalján, a románt Csernyivci megyében, az orosz viszont véleménye szerint nem nevezhető annak, hiszen – mint fogalmazott – a fél ország ezen a nyelven beszél.
Hunhír.info kommentár:
A donyecki bányász bunkó látszik, mennyire ismeri országa történelmét. Illetve legalább azt kéne tudnia, hogy olyan nincs, de ez nem jelenti azt, hogy az ukránok által megszerzett területeknek ne lenn része egy más nemzet históriájában. Kárpátalja elukránosítása még a szovjet időknél is kegyetlenebb magyarellenes politika egyik sarokpontja. Ömlik az ukrán a Kárpátaljára, aztán majd egy-két emberöltő után a munkácsi várat kinevezik valami ukrán király ősi sasfészkének. Majd kitalálnak hozzá valami mesét.
Hunhír.info