Az ukránoknak nincs saját történelmük, ezért a megszállt részek múltját, építészeti emlékeit is legszívesebben tűzre hajítanák. A helyi hatalom közönye és korrumpáltsága következtében tovább romlik a történelmi huszti vár romjainak állapota.

Az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírújság szerint a vár területét annyira benőtte a gaz, hogy ember legyen a talpán, aki átverekszi magát rajta, nem is szólva a látogatókat riasztó elhanyagoltságról és szemétről – olvasható a cikkben. Különösen fájdalmas látni – így az írás – a romvár gondozatlanságát, állagromlását annak ismeretében, hogy milyen volt ép állapotában néhány évszázaddal ezelőtt, és kik laktak benne – emlékeztetett a cikk

A huszti várról 1194-től vannak adataink, egyik kövén ugyanis ez az évszám szerepel. Történelmi okmányok azonban csak 1358-ban említik először. A vár 150 méter magas kúpalakú hegy csúcsán épült. Rendkívül nagy stratégiai jelentősége volt, ellenőrzése alatt tartotta az aknaszlatinai sóbányákhoz vezető utat, védte az ellenségek ellen Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Máramarossziget koronavárosokat. A várhoz öt falu tartozott: Iza, Száldobos, Bustyaháza, Táborfalva és Dulfalva. 1242-ben védői erős ellenállást tanúsítottak Batu kán tatár hordáival szemben, amelyek csak hosszú ostrom után tudták elfoglalni – áll a Wikipedia szócikkében.

1392-ben Zsigmond király a Drágfyaknak adományozta a várat, várnagyai 1413-tól Máramaros vármegye alispánjai voltak. 1511-ben II. László magyar király 20 ezer aranyért bérbe adta a várat és a hozzá tartozó földbirtokokat Perényi Gábor ugocsai főispánnak. 1514-ben azonban a Dózsa György vezette népfelkelés idején a parasztok elfoglalták és birtokukba vették.

A törököktől elszenvedett vereség és Magyarország széthullása után az erősség 1526-ban az Erdélyi Fejedelemséghez került, de I. Ferdinánd seregei rövidesen elfoglalták. Sűrűn cserélt gazdát, Erdély kulcsfontosságú erődítményévé vált, urai Békés Gáspártól Apafi Mihályig előkelő erdélyi fejedelmek voltak. A 17. században is többször ostromolták meg, sikertelenül, majd a Rákóczi-szabadságharc egyik központjává vált.

1703. augusztus 17-én a helyőrség megölte a vár osztrákhű parancsnokát Eitnert, kinyitotta a felkelők előtt a kaput és a szabadságharchoz csatlakozott. Az osztrákok a kuruc felkelés bukása után csak 1711-ben tudták elfoglalni a várat. A császár utasítást adott lerombolására, de parancsát nem hajtották végre. 1717-ben ismét a tatárok próbálták elfoglalni a várat, de kénytelenek voltak feladni ostromát, sőt a helyőrség Visk alatt megtámadta seregüket és súlyos veszteséget okozott neki.

Utolsó várnagyának, Gervay Péternek 1766-ban bekövetkezett halála után néhány hónappal egy éjszaka három helyen is villám sújtott a várba. Épületei kigyulladtak, a lángok elérték a lőportornyot. Hatalmas robbanás rázta meg a környéket. A bevehetetlen várból csak füstös, kormos, égbe meredező falak maradtak. 1773-ban Mária Terézia királynő fiát, Józsefet küldte a vár megtekintésére. Meggyőződött róla, hogy vár menthetetlen és elvesztette stratégiai jelentőségét, ezért parancsot adott a várőrség Munkácsra telepítésére. A várat soha többé nem építették fel, az idő és a romboló kezek tovább pusztították.

HunHír.Hu