- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Életveszélyesen megfenyegettek a pozsonyi cigányok egy házaspárt

Még májusban két tizennyolc éves fiatal súlyosan bántalmazott egy ötven körüli házaspárt. Most bíróság előtt felelnek tetteikért.

Ondrej Ánoši és Stanislav Grundza azt követően bántalmazták a békésen utazó házaspárt, hogy a pár férfi tagja rájuk szólt, legyenek szívesek normálisan viselkedni a buszon. A tanúvallomások szerint a fiatalok cigiztek, hangoskodtak, egyikük pedig egy vizes zoknit vágott a férfihez. A házaspár mindkét tagja könnyebb sérüléseket szenvedett, mindkettejük arcán zúzódások, bevérzések keletkeztek.

Az ügy első számú vádlottja, Ondrej Ánoši sajtóbeszámolók szerint mosolyogva érkezett a tárgyalásra, pedig, ha bűnössége bebizonyosodik, négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat. Társát kettő-négy év börtön fenyegeti.

A bíróság ma a két elkövetőt, illetve a sértett férfit hallgatta meg. Bár az eset idején közel két tucat ember tartózkodott a buszon, mire a rendőrök kiértek, csak a sértettek és a sofőr volt a helyszínen. Később aztán ketten jelentkeztek a hatóságoknál, hogy tanúskodjanak az ügyben. Ezzel kapcsolatban a hatóságok megjegyezték, a buszsofőrnek nem áll módjában visszatartania az utasokat a rendőrség kiérkezéséig.

Ánoši azt vallotta, ő csak barátjának akart segíteni, amikor az vitába keveredett a sértettel. Igaz ugyan, hogy ötször megütötte őt, de csak “önvédelemből”. Az asszonyt pedig, mint mondja, csak véletlenül találta el. A bíróság jelezte a fiatalnak, hogy az elmondottak nincsenek összhangban korábbi vallomásával, de az csak annyit mondott, ez azért van így, mert aznap este, amikor a rendőrök elfogták, részeg volt.

A másik fiatal minden felelősséget barátjára hárított, Ánoši rokonait ki is kellett küldeni a teremből, miután ezt hangosan nehezményezték. Grundza vallomása szintén nem egyezik azzal, amit korábban elmondott, ő arra hivatkozik, éhes és szomjas volt az első vallomásakor.

A sértett asszony arról számolt be, hallotta, amint az egyik fiatal (elmondása szerint sötét bőrű) azt üvölti miután leszálltak a buszról, hogy “megöllek titeket”. Ez a személyleírás Grundzára illik. Az asszony azt mondja, az életveszélyes fenyegetések sokkal maradandóbb nyomot hagytak benne, mint az a néhány ütés, amelyet el kellett szenvednie.

Az eset után, ahogy erről mi is beszámoltunk, a főváros önkormányzata elrendelte, hogy az összes autóbuszt biztonsági kamerákkal szereljék fel.

sme.sk – Hunhír.info