Ahogy sokan, sok helyütt már leírták, megrázó és megindító érzés volt látni a Notre-Dame lángolását. A térdre ereszkedett, imádkozó emberek látványa, a templomtorony összeomlása mindennél erősebb szimbólumot jelentett. Igazi apokaliptikus jelenetek játszódtak le a szemünk előtt, miközben a világörökség pótolhatatlan része vált a tűz martalékává…

Az eset kellően fel is rázta a franciákat.

A migránspolitika kezelése miatt jogosan lesajnált francia nép saját történelme, keresztény megmaradása érdekében soha nem látott össznemzeti gyűjtést hirdetett. Odahaza és szerte a nagyvilágban. Az első, azonnali felajánlások szinte elképesztő, lélegzetelállító összegekről szóltak. Franciaország leggazdagabb embere, Bernard Arnault 200 millió eurót, egy másik milliárdos és a Total energiavállalat 100-100 milliót, Párizs 50 milliót, a régiós kormány 10 milliót…

A Notre-Dame még füstölgött, a por és a hamu még ki sem hűlt, amikor kedd estére már 750 millió eurós felajánlásáról szóltak a híradások, mely mára, a kisemberek adományainak köszönhetően valahol egy milliárd eurónál tarthat.

A franciák megesküdtek, hogy öt éven belül eredeti pompájában újítják fel az épületet.

És most ugorjunk vissza az időben 2012. március 10-ig, a krasznahorkai vár leégésének napjáig. A felvidéki magyarság körében szintén páratlan eszmei és szimbolikus értékkel bíró vár tetőszerkezete, Andrássy Gyula fegyvergyűjteménye, a reneszánsz palota egy része vált a helyi cigánygyerekek cigarettázása miatt a tűz martalékává.

Kiégett a legrégebbi, gótikus palota-rész, megrongálódott a harangtorony.

A felújítás költségeit a Notre-Dam-i károkhoz képest “elenyésző”, 15 millió euróra becsülik.

Mire voltunk mégis képesek az elmúlt hét évben Krasznahorka újbóli megnyitása érdekében? Mennyit ajánlottak fel például a mi oligarcháink e nemes célra? Mondjuk a felvidéki magyar közösség lerohasztásából meggazdagodott újkori földesurak, akik Csallóköz, és régióink uraiként szinte élet – halál fölött döntenek?

Vagy politikusaink? Mert a kisemberek nálunk is megmozdultak, több segélykoncertet, jótékonysági gálát szerveztek. A vár bezárásával gömöri egzisztenciák mentek tönkre, a környékbeliek végső elkeseredettségükben a túl lassú felújítási munkálatok miatt tüntettek is.

Miközben egy olyan párt ül végig a parlamentben magyar szavazatokból, akik azóta a magyar himnuszt is betiltották, csicskásaikat gyalázatos döntéseikkel pedig a mai napig némán tűrjük.

Az is beszédes párhuzam, hogy a felújítás céljából indított gyűjtés bejegyzését a szlovák Belügyminisztérium visszautasította, mert az nem szlovákul, hanem magyar nyelven született.

A Most-Hidasok szerint pénz állítólag van, így vélhetően a szakértelem, a politikai akarat, az elkötelezettség, a talpraesettség hiányzik, ha több mint hét év sem volt elég arra, hogy eredményt lássunk.

Hamarább épül újjá a még füstölgő Notre-Dame, hamarább gyűjtik össze a franciák saját szimbólumuk felújításának költségeit.

Egy Szlovákiánál 12-szer nagyobb ország két nap alatt az ötvenszeresét szedte össze annak, mint amennyibe a krasznahorkai vár felújítása kerül. És azt is vállalták, hogy öt év alatt helyreállítják. Miközben mi nyolcadik éve a bezárt Krasznahorkát kerülgetjük.

Úgyhogy mielőtt lenézzük és lesajnáljuk a franciákat az egyébként valóban vállalhatatlan migránspolitikájuk miatt, jó, ha saját magunk felett is elgondolkozunk.

A Notre-Dame a mi szégyenünk is. Ismét rádöbbentett a felvidéki magyarság mai állapotának korképére.

Király Zsolt – KÖRKÉP.SK

Hunhír.info