- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Tíz éve verték össze tót kommandósok a DAC szurkolóit

A felvidéki DAC futballklub a Yellow Blue Supporters nevű szurkolói csoporttal közösen szervezett emlékestet a dunaszerdahelyi szurkolóverés tizedik évfordulója alkalmából. 2008. november 1-jén a DAC-Slovan rangadó alkalmával íródott a klubtörténelem egyik legsötétebb fejezete…

Erről beszélgetett az este során Nagy Krisztián, a DAC sajtófőnöke és két akkori DAC-játékos, a kapus Novota János, és Németh Krisztián, a csapat hátvédje – közölte a Dunaszerdahelyi.sk. Ma már mindketten túl vannak játékos pályafutásukon, és a klub szakmai stábjában dolgoznak, de eleven emlékeik vannak a tíz évvel ezelőtti eseményekről

A klub azóta felépült új stadionjában, a MOL Arénában rendezett beszélgetésre próbálták elhívni Lengyel Krisztiánt is, de nem tudták vele felvenni a kapcsolatot. Az akkor tizennyolc éves fiú akkor járt először focimeccsen, és olyan súlyosan bántalmazták a rendőrök, hogy a helyszínen újra kellett éleszteni, és több más sérülés mellett maradandó halláskárosodást szenvedett. A játékosok Nagy Krisztián kérdésére válaszolva megerősítették, a Slovan elleni rangadó előtt érezni lehetett, hogy a DAC keretét gyengíteni szeretnék bizonyos csoportok, ezért több játékost eltiltott a Szlovák Labdarúgó Szövetség, ami a csapat teljesítményén is meglátszott. Elismerték, a négygólos győzelmet arató pozsonyiak jobban teljesítettek a pályán, habár a magyar szurkolók ellen a 17. percben elkövetett rendőrtámadás után senki, így a játékosok sem tudtak felocsúdni.

Annál inkább, hogy az első információk alapján halálos áldozatról szóló hír terjedt a stadionban. Szerencsére, ha nem is volt teljesen alaptalan a hír, igaznak sem bizonyult, és a hangosbeszélő sem mondta be, ezzel elejét véve a vélhetően még nagyobb felbolydulásnak. Azóta sem derült ki, hogy kik az eset rendőri felelősei, ráadásul a klubra kenték a balhét arra hivatkozva, hogy a stadionban megengedett 6100 nézőnél jóval többen voltak kint a meccsen. Mielőtt bárki durva szabálysértésre gondolna, egyszerűen annyiról volt szó, hogy az akkori, régi stadionban sok állóhely volt, így a hivatalos létszámkorlátnál jóval többen elfértek.

Novota és Németh is úgy emlékezett vissza, hogy éppen a pozsonyi szurkolók füstbombája nehezítette a mérkőzés lefolyását a 17 perc környékén, s már a találkozó kezdete előtt repültek be tárgyak a Slovan szektorából a dunaszerdahelyi kapus irányába. Mégis a sárga-kék szurkolókra támadtak a rendőrök, ami után ugyan kikapott a DAC, de a történtek a következő mérkőzésekre összekovácsolták a csapatot. A játékosok szerint az ősz ezt követően a focisták és a szurkolók közti kapocs megerősödéséről szólt, ezért tudtak zárt kapuk mögött is kiválóan harcolni (az indokolatlan rendőrterror után több zártkapus hazai meccsre ítélték a DAC-ot, a rendezés hiányosságaira hivatkozva – a szerk.), de sajnos az akkori klubvezetés döntéseit követően a tavasszal már nem maradt ebből a lendületből.

Németh ugyanakkor örömének adott hangot, hogy a tíz évvel ezelőtti események nem tudták megtörni a DAC-ot, s az új klubvezetésnek köszönhetően az elmúlt években kialakult egy olyan közeg, amelyben hétről hétre 7-10 ezer néző szurkol a csapatnak. Az egykori hátvéd bízik benne, hogy jövőre már 13 ezren is lesznek az addigra teljesen elkészülő, és ennyi néző befogadására alkalmassá váló MOL Arénában. Novota is köszönetet mondott a klubnak, hogy lehetőséget adtak neki edzőként visszatérni Dunaszerahelyre, ahol napjainkban teljesen más sporthangulat uralkodik. Abban pedig mindketten megegyeztek, hogy nem szabad lehetővé tenni, hogy hasonló esemény bármikor újra előfordulhasson.

A beszélgetést követően az est résztvevői a Trianon emlékfánál mécses gyújtásával és a Himnusz eléneklésével emlékeztek meg a tíz évvel ezelőtti eseményekről.

ps.hu

Hunhír.info